Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1897-06-20 / 25. szám
képei ezek: A világosi Bohus-kastély. A szöreghi csata, 1849. aug. 5-én. Részlet a temesvári csatából. A nagy munka, az elbeszélt események időrendjéből is látjuk, gyorsan közeledik befejezéséhez. Ára füzetenként 80 kr., megrendelhető a kiadó Lampel R. cégnél. EGYHÁZ. A nyitrai református missziói egyház a dunántúli püspök és főgondnok ajánlása kiséretében segélyért esdő szózatot intéz hazánk jóltevő közönségéhez, támogatást kérve súlyos küzdelmei között. Ugyanis a f. évben felszentelt imaház és lelkészlakás vételára és berendezési költsége hét ezer frtot meghaladó teherrel nehezedik az egyház fentartó tagjaira, kiknek száma mindössze is csak 75. Nemzeti és egyházi fontos érdekek fűződnek e kicsiny gyülekezetünk megerősödéséhez. Melegen ajánljuk olvasóink munkás szeretetébe. A kegyes adományok a gyülekezet gondnokságához Nyitrára küldendők. ISKOLA. Budapesti ref. főiskolánkban e héten folytak le az évzáró záróvizsgálatok. A református főgimnáziumban a vizsgálatokat az egyháztanács és a gimnáziumi igazgatótanács tagjai felváltva vezették s a vizsgálatok iránt a tanulók szülői is élénk érdeklődést tanúsítottak. Az évzáró ünnep e hó 18-án tartatik, az érettségi vizsgálat pedig e hó 19-én veszi kezdetét.—A theologia akadémián a kollokviumok e hó 16-án fejeztettek be s az évzáró vizsgálatok e hó 17. és 18. napjain folytak le. A vizsgálatokon Szász Károly püspök elnöklete alatt a theol. igazgató választmányból Ádám Kálmán. Bocsor Lajos, Szánthó János esperes és Szilassy Aladár gondnok volt jelen. Lapunk zártakor a vizsgálatok még folynak. A gyakorló gimnázium jubileuma. A budapesti tanárképző intézet gyakorló gimnáziuma a napokban töltötte be fennállásának 25-ik évfordulóját, melyet az intézet vezetői és barátai emelkedett szellemben ünnepeltek meg. Az emlékünnepet a gyarl ó gimnázium értelmi szerzőjének és paedagogiai vezérének, dr. Kármán Mórnak jubileumával kapcsolatban tartották meg. A jubiláló intézetet és paedagogiai vezérét mi is szívesen üdvözöljük s őszintén kívánjuk, hogy termékenyítő hatásuk a magyar tanítás ügyére jövőben is minél áldásosabb legyen ! Az országos közoktatási tanács állandó bizottsága Beöthy Zsolt dr. elnöklésével e napokban tartotta meg ebben az iskolai évben utolsó ülését, melyen az 1897—98. évi iskolalátogatások tervezetével, a középisk. igazgatói utasításokkal és a polgári iskola tanítóképző intézet nőipari szakcsoportjának tantervével foglalkozott. Az utóbbi két munkálatot még a régibb szervezetű közoktatásügyi tanács készítette, ez alkalommal csupán az utolsó revízió végett kerültek tárgyalásra. Az állandó bizottság 1896. október 27-én tartotta első ülését s a középiskolai szervezet és tanterv revízióját egészen közel juttatta a végleges határozathozatalhoz, a mely az őszi összes ülés feladata lesz. Az osztott népiskolák tantervét az evégből kiküldött szakbizottság elkészítette. — A tanítóképző intézeti tantervi utasításokhoz a felkért szakértők beküldték már munkálataikat s az új iskolai évre csupán ezeknek összeegyeztetése és véleges megszerkesztése marad. A polgári iskolák reformjának kérdése is annyira haladt, hogy az állandó bizottság a tárgyalások folytatását szakbizottságnak adhatta at, a mely épp a legutóbbi napokban el is készítette részletes javaslatát. EGYESÜLET. A budapesti ref. ifjúsági egyesület negyvennégy tagja következő felhívást intézett a prot. gimnáziumok nyolcadik osztályt végző és érettségit tevő ifjakhoz! Kedves barátaink! Mint a budapesti ref. ifjúsági egylet tagjai szólunk hozzátok, ifjak az ifjakhoz s különösen azokhoz, a kik a jövő tanévben Budapesten folytatják tanulmányaikat. Szeretettel felszólítunk benneteket, hogy egyletünknek, mely a télen át minden csütörtök este 7 órakor a ref. theol. akadémia nagy termében (Kálvin-tér 7., I emelet, hátsó lépcső) tart összejövetelt, tagjaivá legyetek. Ha szétnézünk, mindenütt mélység és örvény; ezer és ezer veszély van körülötünk. Oh bizony nehéz, göröngyös ez a földipálya és az eltévedéstől csak úgy lehet megmenekülni, ha vándorlásunk legkritikusabb idején követjük azt, aki mindig tűzoszloppal világit azoknak után, akik benne biznak. Tömörüljünk tehát! Egyesített erő többre képesít. Gáncsolni nem gáncsolhat senki aki magyar, mert vallásosságunk fogalmában benne foglaltatik hazaszeretetünk is. Vallásos felfogásunk pedig a krisztusi szeretet következetes kifejtése lévén — szabadelvű, amennyiben nem magunkba zárkozásra, avagy támadó hadjáratra indít. A mi kapunk nyitva áll nemcsak más protestáns testvéreink, de mindenki előtt, aki a krisztusi erkölcsi elveket követni akarja és a Krisztust megváltójának hiszi és vallja; mert ép az erkölcsiség az, honszeretettel párosulva, melynek evangéliumi szellemben való ápolására mi ez egyesületünkben a fősúlyt fektetjük. Felkérünk azért titeket testvéri, baráti szeretettel, jöjjetek közénk, kik tárt karokkal várunk benneteket, itt a mi egyesületünkben sok jó barátot találtok. Gondoskodunk jó tanácsról, nemes szórakozások nyújtásáról. Otthont akarunk nyújtani az ifjaknak, mely legalább némileg pótolja a szülői ház melegét. Tanítást szoktunk hallgatni oly dolgokról, melyekről a szószéken bajosabban beszélhetni, de a melyeknek a vallásossággal való összefüggésére reá mutatni szükséges. Gyakorlati, társadalmi avagy tudományos kérdésekkel foglalkozunk, továbbá egyegy igazi, evangeliumi szellemű protestáns hazai vagy külföldi jelesünk életével ismertet meg egy-egy tag. Megbeszéljük a közélet eseményeit az evangelium és a keresztyén morál szempontjából, olvasunk egyházi és napilapokat, folyóiratokat, szavalunk vallásos tárgyú költeményeket ; szóval folytatjuk a legnemesebb önképzést. A főváros művelt közönsége által igen kedvelt felolvasó- és zeneestélyeket rendezünk, sohasem tévesztve szem elől egyrészt a vallásos komolyságot, másfelől a keresztyén puritanismust. Különösen kiemeljük, hogy időközönként külföldi protestáns előkelőségek is meglátogatnak és érdekes előadásokkal szélesbítik látkörünket. így van alkal-