Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-01-17 / 3. szám

Az emberek, kik így gondolkodnak, hasonlatosak a gazdag ifjúhoz, ki Jézushoz jött, hogy az örök életet megnyerné. A törvény parancsaira hivatkozva, azt felelte, hogy mindezt ifjúságától fogva megcselekedte Mivel buzgólkodott abban, hogy Istennek tessék, Jézus reátekintett, és megtetszett neki. a mint írva vagyon. Az Úr nem azt mondta: Igazad van. Hanem az Úr a törvény magasabb felfogására és saját gyarlóságának és bűnösségének beismerésére ösztönözte. Az a beismerés hiányzik a mai kor embereinél, sejtelmük sincs az Isten parancsolatainak sérthetetlen szentségéről, és azon makacs kevélységről, melylyel az emberek e szent parancsolatoknak ellentmondanak. Abban a boldog álomban ringatódznak, hogy az emberi természet jó. Bár a hírlapokból naponként olvashatnak megdöbbentő példákat, hogy mily vadságra és aljasságra vetemedhetik az ember, a legmagasabb körökben és legalsóbb néprétegekben, az állami és egyházi, a köz- és magánéletben egyaránt, mégis megmaradnak jó jó véleményük mellett és azt remélik, hogy a műveltség terjedése vagy jobb nevelés által az erkölcsök erősbödni fognak. Az iskolákat javítani kell, a tanítás népszerűsítendő, az elöljárók jó példát adjanak, és akkor majd minden jó lesz. Okoskodásuk téves. ^Ismerni jót könnyebb, mint követni^ írja Kölcsey. A felvilágosultság terjedéséből még nem következik az erkölcsösség erősbödése. És ha az emberi erények sérthetetlenségében, a jó ismeretének csoda erejében hiszünk, nem babonaságot követünk-e el ? Hiszen ismét teremtménynek tulajdonítunk olyanokat, a mit csak az Alkotó tehet: hogy kiirthassa az emberiség bűneit, melyek egyszersmind az egyesek bűnei és békét szerezzen ég és föld között. A kik tehát Istent vallják, de a Krisztusban, mint az Ő Fiában kételkednek, azok meg fognak térni, ha hitükben jobban buzgólkodnak, ha majd lelkükben belátják az emberi bűn mérhetetlenségét és az isteni kegyelem véghetetlen nagyságát. Csak így válik hitük igaz keresztyén hitté. Lipsius »A keresztyén hit lényegéről« című művében Krisztus személyéről ezeket mondja: »Krisztus személyében és munkásságában nem valamely magas eszmény vagy elméleti igazság jutott kifejezésre, hanem Isten szeretete benne történetileg megvalósult. Benne megnyilatkozott, még pedig nem szó, hanem tett alakjában, az Isten engesztelő és megváltó kegyelme Benne engesztelődött ki Istenség és emberiség. Ezen engesztelődés kétoldalú ; nemcsak az ember lépett ki a bizalmatlanságból, melyet tudatlanságánál fogva Isten ellen táplált, hanem maga az Isten is megengesztelődött az emberiséggel, azt számára kinyilatkoztatta, és így vele szemben egészen új viszonyba lépett.« Ez igazi protestáns hitvallás. De nézzük csak, mit jelent Krisztus a pápista egyházban és hogy a hely, mely őt a pápista hit jámborságában megilleti, valóban alkalmas-e arra, hogy korunk babonaságát legyőzze? Félő, hogy a felelet nagyon szomorú lesz Krisztus személyéről a hivatalos magyárazatok egészen szabatosan hangzanak; a Megváltó isteni léte kétségkívül elismertetik, a nehezebb christologiai kérdéseket pedig a csalatkozliatatlan zsinatok eldöntötték. E tekintetben nincsenek közöttük véleménykülönbségek. De most arról van szó, maga a pápista nép és a pápista klérus mit tart Krisztusról ? Hadd feleljen erre valaki, ki a modern pápistaság tanulmányozásában vénült meg, és a ki szókimondó jelleme miatt rendjéből kizáratott és Roma előtt kegyvesztetté lőn, Curci jezsuita pátert értjük »Vaticano regio« című müvében a mai társadalom alaphibájának azt mondja, hogy hiányzik belőle a Jézus Krisztus. Ennek okául a szerző, ki csak a pápista világot tartja szem előtt, a római vaticant tartja. Merő dicsszomjból és uralomvágvból száműzték ott az alázatos vándort, a Jézust és az Ő országát, mely nem e világból való. »Csak így — folytatja— magyarázható meg az, a mi mindig fájdalommal töltött el, hogy mindenben, mi a vaticanból kikerül, legyen az beszéd vagy irat, hivatalos vagy félhivatalos, hiányzik a Jézus Krisztusnak mind a neve, mind a lelke«, Azután így folytatja: »Az új pápistaságnál a bivőség feltételének tartják, hogy a pápa minden rendelkezésének vakon engedelmeskedjenek és a keresztyén életmód követelménye szerintük a húsvéti gyónás, az előírt böjtök és ünnepkor a miselátogatás. melynek szavaiból semmit sem lehet érteni. Appellálok olvasóim emlékezetére : hallottak a templomban hirdetni minden szentet és madonnát, kik a jelenben vagy múltban éltek legyen; mindenféle lehetséges és képtelen csodákat; hallottak prédikálni a forradalom és még inkább a protestánsok ellen, kik most Olaszhonban szabadságot élveznek. Csak az egyedüli, kitől — elvállalhatnék \ ármely fogadást — sohasem hallottak, kit prédikációban sohasem említettek, az a Jézus Krisztus volt, az Ő munkája, csodái és tanai. Ezt Curci mondotta, ki pápista létére egyházát jól ismerte. Igaz, hogy a szegény, megszorult aggastyánt arra kényszerítették, hogy még halála előtt iratait vonja vissza. Állításai azonban ezáltal jelentőségükből semmit sem veszítettek. Megengedjük, hogy a mit mondott, az teljesen csak oly országokra vonatkozik, hol a pápistaság akadálytalanul fejlődhetett, mint Olasz- és Spanyolországban; a hivő protestánsok ellenhatása folytán talán Németországban vagy hazánkban kedvezőbbek a viszonyok. De a pápista ság körében az »új« irány mindinkább tért hódít. Ha nem is a pápista tanok szerint, de a pápista élet gyakorlatában Krisztus a maga hivatalát alárendelt teremtményeknek adta át. A múltra vonatkozólag ugyan az üdv egyedüli forrásának tartják, a jövőre nézve az isteni ítélőszékéből fenyeget, de mai korban háttérbe szoríttatott. A földön most helvtartólag uralkodik, a mennyben pedig körülrajozzák a szentek seregei, hogy védenceik számára különböző kedvezményeket eszközöljenek ki. Befolyásuk révén tulajdonképen e szentek döntenek az élet felett. A római egyháznak a bűnt és vezeklést illető felületes tanai szerint ezen kiváltságos égbeliek mint emberek több jót cselekedtek, mint a mennyi az átlagos ember kötelessége, és az így támadt fölösleget aztán oly bűnösök javára értékesíthetik, kiket kegyeikbe fogadtak. Köztük legelső és mindnyájuknak felette áll Mária, »ki örökkön örökké az Istentől volt»az Atya leánya, a Fiú anyja, a Szentlélek arája (a lauterbachi templom Mária oltárának felirata), ki ártatlanságban született, szeplőtlenül élt és bűn nélkül szállt, fel a mennyekbe, a hol most mint koronás királynő végtelen kegyelme által a bűnösöket Isten előtt képviseli. Mária a pápista egyházban háttérbe szorította Fiát. Mi ez, hit vagy babona? Nem egy teremtmény áll-e itt a teremtő, a Megváltó, az Idvezítő helyén ? Mert hiszen a szent anyától nemcsak kegyelmet kérnek, melyből ez Fiánál többet bír, hanem oly dolgokat is, melyek az írás szerint a Szentlélek áldásai. Például álljon itt egy szemelvény az imából, mit a salzburgi érsek híveinek ajánlott' »0h Isten Anyjának, Máriának Szive, szeretetreméltó Szív, az imádandó Szentháromság tetszésének tárgya . . . olvaszd meg szivünk jegét . . . hasd azt át erényeid iránti szeretettel, és gyújtsd meg a szent lánggal, melyben Te