Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-06-20 / 25. szám

N E K R O L 0 G. Bernáth István. 1815—1897. Drávaszabolcsi lelkész. Kötelelességemmé tette ugyan, hogy ő róla ne írjon nekrologot senki; bizonyos is vagyok benne, hogy e senki alatt engem érteit; de ez egyben nem teljesítem akaratát. Nem engedem úgy elenyészni, mint a hogy ő maga hosszú egész életén keresztül kivánt az élők között elenyészve lenni. A felső-baranyai sűrűn vetett egyházak lelkészein kívül kevesen ismerték; de ezek ismerték és szerették, és sűrűn felkeresték a dr.-szabolcsi remetét, ki házát ritkán hagyta el, barátait ritkán s csak rövid időre látogatta, nagyobb társaságokat soha sem keresett fel. Magánosságban élt, de az ő magánossága nem volt kietlen és komor, ellenkezőleg derült és vonzó. Magánosságának természetes társa az egyszerűség és tisztesség, egy feddhetetlen életnek egyszerűsége és tisztessége. Ismertem ezelőtt ötven évvel már egy úrias modorú nyugalmas komoly férfi keresetlen méltóságában, mely kerüli csaknem megveti a fiatalság élénkségét; és láttam halála előtt egy héttel ugyanazon előkelő magatartással és tisztasággal, melyben ötven év előtt láttam. Házaritkán volt vendég nélkül, néha sok vendég nélkül, kiket egyszerű háztartása, mértékletes asztala, a vendéglátás szokott mesterkéltségei nélkül szívesen fogadott. Gyöngéd és elnéző mások gyarlóságai iránt, csak maga iránt volt szigorú, semmit meg nem engedvén magának abból, a mit másokban elnézett és megbocsátott. Házában úr volt a vendég, de azért ő maga is úr maradt. Hitében kegyes, erkölcseiben tiszta, elméjében képzett és tudós: ezt mindenki tudta, csak ő maga nem. S gondolom az a legigazabb kegyesség, legtisztább erkölcs és legvalódibb tudomány, mely nem ismeri, nem is méregeti a maga értékét. Csapdosta őtet is egy hegyes ösztön, ifjúságától fogva. A túl finom idegzet akadályozta a mi szolgálatunk legfontosabb ágának gyakorlásában, a tanításban. Több mint két évtized óta ritkán prédikált, de az ő életéről elmondható, hogy az egy állandó prédikáció volt. Hatott-e? Nem mindig a vetőben van a hiba, nem is az elvetett magban. Talán nem is a földben. Sokszor az időjárásban. És ha nagy a szárazság, hiába metéljük magunkat beretvákkal! Volt mintegy harminc káplánja, kik mindannyian hálával és tisztelettel emlékeznek rá, és a ki nem: annak nem Bernáth István volt az oka. Sokat tanulhattak s tanultak is tőle. Ő tiz, vagy tizenegy évig káplánkodott ; sohasem jutott eszébe azért panaszkodni, s felteszem róla, hogy ha ma káplánkodnék, sohasem jutna eszébe a minősítési oklevél. Ez a szerény ember nagyon önérzetes 395 volt. Mértékletességet, tisztaságot, őszinteséget, tűrést, kevéssel megelégedő takarékosságot, rendszeretetet, az ismereteknek folytonos olvasás által való öregbítését, ez mind feltalálható volt a Bernáth István oldalánál. A dráva-szabolcsi egyház, örege-apraja, mintegy háromszáz lélekből áll; ebből következtethető, mennyi lehet ott a papi fizetés, még ha készpénznek veszszük is a baranyai papság jajgatását, hogy az ő fizetésük iszonyú nagy t. i. a híveket terhelőleg. A mint az adatokból látom, mintegy 800 frtra megy, ha t. i. a gvűdi lukmabort és a dázsonyi fűneműeket is pénzzé lehetne csinálni Miholcán és Siklóson. Bernáth Istvánnak ebből került ki háztartása, a káplántartással, cselédtartással, könyvekkel, lapokkal, nagyobb utazásokkal (zsinatok, kiállítások, ünnepélyek Göncz, Komárom, ilyenekre szeretett elsurranni) és a vendéglátással együtt. Vendégeit nem kókoztatta, sem pezsgőztette; a mivel ő megérte, a vendég is tartozott megérni : volt az illendőségig. Semmi jó cél nem találta öszszeszorítva markát; a szegénynyel szemben sem filontropizált; egy rajzó országút szélén álló háza nyitva volt, árnyékos pázsitos udvarán minden átutazó szegény pihenést és kenyeret kapott, de ennél többet az úri koldus sem. Egy régi jó törzsökös és vagyonos kún-család sarja lévén, atyjáról maradt örökségét, mintegy 5000 forint lehetett, megtakarította; abból a háztartásra soha nem ment semmi. Ebből ajándékozgatta, s előbbre segítette atyafiságát; de az ilyen segítségben is megtartotta szigorú rendszerét. A kinek vagyon adatik. Csak a kifogástalan élet és takarékoskodó munkásság számíthatott segítségére. Magános életének szép célja volt az, hogy a kik nevét viselik, annak tisztességét megőrizzék, s a mennyiben ez az anyagi jólléttől is függ, meg is őrizhessék. Ez volt a célja annak a 12,000 frtos alapítványának, melyet ezelőtt mintegy 14 évvel a kunszentmiklósi egyháznál letett, mely Önmagát neveli 1930-ik évig. Akkor 10.000 frt további tőkeképzésre ismét benn hagyatván, a többi két harmad részben a testvére Bernáth Mihály fiágon leszármazó örökösei között osztatik fel, egy harmadrészben a kunszentmiklósi gimnáziumé lesz. Egy másik 4000 frtos alapítványa ugyanezen testvérág fiainak tudományos kiképeztetésére céloz. A két alapítvány ez időszerint 28,000 forint. Ezenkívül a kűnszentmiklósi gimnázium tőke pénztárának 1000, ösztöndíj pénztárának szintén 1000 frtot adott. Mindezeket készpénzben 14 évvel ezelőtt tett le kezükbe. És nemcsak adott. Az ő neve körül egy egész hetevénye csoportosul az áldozóknak, kik ezt a kis intézetet egy-egy oszloppal erősítették. Majd valamennyi vele egy esztendőben, 1815-ben, vagy a körül született, együtt nevekedtek, később messzire haladtak egymástól, de egyérzésben, a hálában nevelő dajkájok iránt, találkoztak. Ber náth István tartotta őket össze. Jámbor Mihályt a sámsoni orvost, Varga Pált a dárdai járásbirót, Szőke Gábort az orgoványi remetét. Ez utóbbi volt tulajdonképen összes kartársai s barátai között, a kihez legjobban vonzódott. 50*