Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-06-20 / 25. szám

még Németországban se vergődhetik zöld ágra s évtizedek óta csak vegetál, minek oka abban keresendő, mert a szerinte új róm. kath. pápás egyház élőfájának csak gyengébb kinövéseit nyesegeti, míg annak törzsét ós mély gyökereit kiméli. Tagadhatlan, hogy a protestantismus a reformációnak mindjárt kezdetén két ágra szakadt, s hogy ezen két főágból időjártával számos sarjadókok fakadtak. Ennek azonban ott rejlik az oka, hogy a protestantismus nem hajtja lelki igába egyházának tagjait, s ezeknek szabad meggyőződésére fékező nyűgöt nem vet. Mert felszabadítván a népek nyelveire átfordított szentírásnak a róm. kath. klérus által eltiltott olvasását, annak kétes ós homályos, sőt néhol ellentéteseknek látszó helyei a mint betű szerint vagy elvileg és alkalmazólag órtelmeztetnek, eltűrik a különböző felfogást és tanítást s mert különösen a reformációból támadt több keresztyén vallásfelekezetek, illetőleg szekták a bibliának szorosan akkori időkre, helyekre, népekre ós viszonyokra vonatkozó tételeit most is alkalmazandóknak tartják. Hiszen már a Krisztus urunk utáni legelső évszázadokban, sőt maguknak az apostoloknak, tehát a keresztyénsógnek zsenge korában is merültek Fel a hit tételeiben eltérések ós ellentétes tanok, mint ez szent Pál apostol leveleiből is nyilván van. De azért különösen mi magyar protestáns keresztyének, kiknek kettős testvéregyháza a hitre ós örök üdvösségre, s Jézus Krisztus istenségére vonatkozó alaptételekben egyetért, mégis ezen latin közmondást tartsuk követendőnek nemcsak a testiekben, hanem a lelkiekben is : »malo perniciosam libertatem, quam quietam servitutemcc, azaz inkább szabadság a maga veszélyeivel, mint tétlen szolgaság. Hogy az úgynevezett róm. katholikus autonomia neve és köpenye alatt tervezett egyházszervezeti újítás, mely a hercegprímásnak ide vonatkozó legújabb körlevele szerint nem is az egyházkormányzatra, de az egyházalkotmányra mindenesetre lényeges befolyással fog lenni, megvalósulás esetében ismét egy újabb módjává ós eszközévé fejlődik magyar hazánkban a katholicismus izmosodásának, előrelátható, mert azt a klérus épen úgy fel fogja használni világi híveinek nemcsak összetartására, hanem szaporítására is, mint a legújabb keletkezésű 1894: XXXII. egyházpolitikai törvénycikk által a házasulandók megegyezésének elnevezése alatt visszaállított régibb tórítvónyeket, a vegyes házasságokból származó gyermekek vallása tekintetében. Ezen szerződéses megegyezések — mint ezt velem együtt sokan belátták s meg is jósolták — eredményeikben csak a hatalmas r. kath. egyház javára szolgálnak, s a protestánsok vallásfelekezeti nehéz körülményei közt már ez idő szerint is egyenesen a róm. katholicismust gyarapítják ; sajnosan bizonyítják ezt a közzétett anyakönyvezósi kivatalos adatok, Kétségtelen s kézzelfogható lóvén immár a pápás egyháznak hazánkban megindult s mind nagyobb mérvű izmosodása, szolgáljon ez viszont újabb ösztönül és intő például a magyar protestantismusnak saját consoliclálására, a vallásfelekezeti unió rég vajúdó eszméjének erélyes felkarolására ós a tényleges reuniálásnak minden további habozás és határozatlanság félretótelóvel való megvalósítására. Nehéz anyagi helyzetünk, súlyos egyházi terheink tovább el nem viselhetésének érzete nem csak sürgősen utalnak, sőt már kényszerítenek is bennünket a sorsunkon jelentékenyen könnyebbíthető egyesülésre, a vallásfelekezeti tömörülésre. Lelkészeink s tanítóink gyámoltalan al 1 asanak tovább már nem halasztható móltányos javítása újból ós pedig nagy mérvben fogná fokozni különfelekezetiségű egyházi terheinket, melyek már ez idő szerint egész átlagosságban is elérték, helyenkint pedig meg is haladták a lehető maximumot. Az állami egyenes és közvetett adókkal, a különböző törvényhatósági és községi adó-pótlókokkal s díjakkal megnyomorított protestánsság nem bírja már meg az egyházi terhek emelését, s inkább a naponkint szaporodó kitérésekhez s a törvónyengedte már is elharapódzott felekezetnélküliséghez folyamodik még akkor is, ha hitéhez s ősi egyházához bensőleg ragaszkodik s abban lelkileg megmaradni szándékozik; mint ezt a felsőbaranyai ref. egyházmegyének ezen lapban közölt elszomorító helyzete nyiltan előnkbe tárja. Bizunk ugyan országunk kormányában, melynek irányunkban jó indulatát, sőt anyagi támogatását már eddig is elismerőleg tapasztaltuk; de gyökeres orvoslását egyházi bajainknak a biztos kilátásba helyezett várományos újabb törvény által se remélhetjük, habár hazánk törvényhozása részünkre a lelkészi államsegélyt — egyelőre az iskolai nélkül — akár állandó, akár évszázadokra megállapított s a körülményekhez képest felemelhető átalányban megszavazná is, mert még így is szintén csak növekednék saját híveinknek terhe, a hitfelekezeti államsegély az állami költségvetés keretében, tehát az ő rájuk is kiható közadózás útján lóvén kiszolgáltatható, mivel sem arra, hogy az 1848: XX. t.-c. igazságos rendelkezése már most betű szerint keresz-