Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-23 / 21. szám

Ügy látszik, a kegyes királynő végre is megnyugo­dott abban, hogy hasonló dolgoknál e beavatkozás többet ért mint használt. Sokkal philosophicusabban vette a dolgot mikor Areo gróf szöktetett meg Svájcba egy állítólagos Reitzenstein grófnőt. »Örülök — igy írt akkor, hogyha az ilyenfajta emberek inkább Svájcban vannak, mint az én országomban.* Mikor pedig egy más osztrák főúrról jelentették Münchenből, hogy oktalan pazarlásain kívül azon a ponton áll, hogy feleségét s gyermekét el­hagyja egy könnyelmű nő miatt, megelégedett azzal az utasítással, hogy foszszák meg az illetőt kamarási kul­csától. Könnyen érteni, hogy kevesebb szigorral járt el Mária Terézia két más rossz szokás : a játékkal és pár­bajjal szemben. Az elsőt azért, mert hogy ismeretes volt, hogy a zöld asztal csábjaitól ő maga sem huzodozott igen fiatal korában, férje pedig mind haláláig hódolt a játék szenvedélyének. Azért mégis eltiltotta a fejedelemnő a hazárdjátékot s ezer arany bírsággal sújtotta úgy a bank­adót, mint a játékterem tulajdonosát. Egyeseknek azonban könnyű volt a szigorú tilalom alól fölmentést eszközölni ki a császárnétól. így Thircs József gróf Prágában ezer arany jótékony célú alapítványért engedélyt kapott arra, hogy főúri összejöveteleken farao-bankot adjon. Oly sze­rencsétlenül játszott azonban, hogy rövid időn lemondott előjogáról. Azután Nostits gróf kapott engedélyt Prágában a farao-bankra oly föltétellel, hogy minden asztaltól, mely­nél játszanak, hat aranyat fizet az építendő lelencház céljaira. A párbajjal szemben elfoglalt álláspontját Mária Teréziának jellemzi egy eset, mely szintén az Eszterházy­család egy tagjával esett meg. Áz illető Eszterházv Fe­renc gróf magyar udvari kancellárnak volt unokaöcscse s hosszabb ideig élt Párisban, hol 1774-ben ismeretlen okból erősen összetűzött a westserini herceggel, úgy hogy ez affeirnek kihívás lett a vége. A marsall-biróság, mely elé Franciaországban az ily ügyek tartoztak, miután el nem simíthatta a dolgot, ígéretet vette a két félnek, hogy legalább francia földön nem fognak verekedni. Mária Terézia, a mint a dologról értesült, rögtön meghagyta Eszterházy Ferencnek, hogy unokaöcscsét azon­nal hazaparancsolja. >Ezt a hasznát veszszük, írja szemre­hányólag, az ifjú uracsainknak: más felesége miatt össze verekednek, százezeret visznek ki az országból és költenek el fentartásaikra. Hasonló hangon írt leányának, Mária Antóniának is. Ez védelmébe vette az ifjú Eszterházyt. »Eszterházy — úgymond — minden tekintetben igen roszszul viselte magát .. . Bár maga is nős, másnak féle­ségét tartotta s e célra százezer forintot pazarolt el ezt nem lehet menteni*. Ennek dacára Mária Antónia ismételten megpróbálta szót emelni védence érdekében. Biztosította anyját, hogy a róla keringő hirek túlzottak, s ha nincs is hiba nélkül, de jellemetes és becsületességéhez szó sem fér. Elnézést kért számára anyjától, abban a reményben, hogy családja körében meg fog javulni. Annál jobban felháborította a császárnőt, hogy leánya még mindig szaporítani igyekezett Eszterházy dolgait, s kíméletlenül szemére is lobbantotta azt, hozzátéve, hogy minél tovább késlekedik Eszterházy parancsait követni, annál inkább elrontja dolgait. Az ügy további fejleményeit nem ismerjük részlete­sen, csak annyit tudunk, hogy hosszas huza-vona után Eszterházy mégis megverekedett és meg is sebesült. Ezt maga Mária Terézia hozza tudomására Seilern gróf minisz­ternek harmadfél évvel az imént vázolt események után. Több elnézést gyakorolt Mária Terézia, mint asz­szony és mint uralkodónő azon szerencsétlen és épen nem ritka typusok iránt, kik vakmerő szemeiket fölvetet­ték egész a trónig s őrült álmodozásaikban azt képzelték, hogy magukra vonhatják, ha csak pillanatra is, a hatal­mas és szép uralkodónő boldogító tekintetét. Egy ilyen excentrikus hóbort, áldozata volt bizonyos Bosfria nevű morva egyetemi tanuló is, egy himlőhelyes szegény íickó, a ki odáig ragadtatta magát, hogy levelet is írt a király­nőnek; a böjt alatt pedig minden napon volt abban a kápolnában, hol a királynő végezte ájtatoskodását s ima közben szemét folyton reá szegezte. Mária Terézia elég naiv volt figyelmeztetni őt, hogy ne nézzen mindig úgy, hanem imádkozzék, mire a bárgyú ember azt felelte, hogy ő azt szeretetből leszi. József császár megtudva, hogy az illető egy szegény ördög, havi két arany segélyt rendelt neki, de Mária Terézia utoljára is megsokalta a kellemetlen ember alkalmatlankodását s meghagyta, hogy vegyék őrizet alá, de ne bánjanak vele rosszul. Zsarolási kísérleteknek, fenyegetéseknek és merény­ieteknek Mária Terézia magas állásából és ismert jószívű­ségéből kifolyólag nem egyszer volt kitéve. Idegen kalan­dorok számtalanszor próbálkoztak Bécsben, hogy a gyönge nő tapasztalatlanságával és jóhiszeműségével vissza élje­nek. Az ő finom asszonyi éleslátása azonban mindig diadalmasan zúzta szét a cselszövések hálóit, mely külö­nösen mesterileg volt megfonva a Beaumarchais-féle ügyben. Ez a Beaumarchais 1774-ben jelentkezett a bécsi udvarnál Ronac név alatt, s a legnagyobb titkolózás közt kért kihallgattatást az uralkodónőnél, hogy rendkívüli fontos leleplezéseket tegyen. A titkos kihallgatásnál egy regényes históriát adott elő, mely szerint ő Londonba XVI. Lajos megbízásából egyenesen abból a célból volt kiküldve, hogy bizonyos, igen kompromittáló pamfletek közzétételét, melyeknek éle Mária Antónia magánélete ellen irányult, megakadályozza minden áron. Ez sikerült is neki, azonban a pamflet egy példánya, mily úton, nem tudni, nem égett el a többiekkel, hanem Nürnbergbe kül­detett, hogy ott újra kinyomtassák. Gyors elhatározással Nürnbergben termett most Beaumarchais is, hogy üldö­zőbe vegye a gúnyirat elcsempészőjét, azonban mielőtt utóiérhette volna, állítólag rablók támadták meg, s veszé­lyesen megsebezték. így jutott Beaumarchais Bécsbe, hogy egyenesen Mária Teréziát figyelmeztesse a leánya jó hírnevét mélyen sértő irat kinyomatásának megakadályozására, nehogy az XVI. Lajos szemei elé kerüljön, s erre nézve legcélra­vezetőbb eszköz gyanánt ajánlta, hogy maga a császárnő nyomassa ki a pamfletet, a sértőbb passusok elhagyásával. Bármily ravaszul volt is kigondolva a terv, Mária Terézia nem hagyta magát felültetni a vakmerő kalandor által. Azzal bocsátotta el Beaumarchais t, hogy majd meg­gondolja a dolgot, addig is azt ajánlotta neki, hogy — vágasson magán eret, annyira meg volt győződve hóbor­tosságáról. Ebben nem is csalatkozott. A nyomozások csak­hamar kiderítették, hogy Beaumarchais egész előadása mese. Nürnberg melletti megtárnadtatása koholmány. Ez elég volt arra, hogy Beaumarchais-t letartóztassák addig is, míg a Párisba intézett kérdésekre megjő a válasz. Igaz, hogy a francia kormány felvilágosításai után Beau­marchais-t ezer arany kárpótlással nyomban szabad lábra helyezték, de azt a gyanűt soha sem háríthatta el magá­tól, hogy a pamfletekben, melyek Mária Antónia ellen lát­tak napvilágot, ő maga is részes volt. Várnai Sándor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom