Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1897-05-16 / 20. szám
lasztatnék meg, akkor ez azonnal véglegesen alkalmaztatik; hogyha pedig olyan pályázóra esnék a választás, ki még nem volt alkalmazva, de oklevéllel bír, akkor ez rendes tanári fizetéssel alkalmaztatik ugyan, de csak egy évi sikeres működés után fog állásában véglegesítetni. Okleveles pályázó hiányában a tanszék ideiglenesen fog betöltetni belvettes tanárral, kinek fizetése 800 forint lesz. Intézetünk az országos tanári nyugdíjintézet tagja. A nevezett tanszékre csak protestáns vallásúak pályázhatnak. Az állás f. év szeptember 1-én elfoglalandó. Kelt Eperjesen, 1897. ápril. 3-án. Dr. Schmidt Gyula, 2—2 kollég. felügyelő. Pályázat három tanári állásra. Az állami segélyben részesülő hód-mevővásárhelyi reform, főgimnáziumban a következő három rendes tanári székre pályázat hirdettetik: 1. Német és latin nyelvi tanszékre. E tanszék betöltése a nmélt. vallás- és közoktatásügyi minisztérium kinevezése által történik az egyház felterjesztettjei közül. 2. Latin és magyar nyelvi tanszékre. 3. Történelem és latin nyelvi tanszékre. E két utóbbira az egyház választ. Megjegyezzük általában, hogy;a megválasztandó tanár a fentebb megjelölt tanszakok mellett köteles esetleg a megjelölt tanszakkal közel rokon más tantárgyak tanítására is vállalkozni. A rendes tanári szék javadalmazása: 1200 frt törzsfizetés, 250 írt lakbér és öt ízben emelkedő 100 frtos ötödéves pótlék évnegyedi részletekben előre kiszolgáltatva. Megjegyezzük, hogy tanintézetünknél van négy 1400 és négy 1600 frt törzsfizetéssel díjazott tanszék, a melyekre az előléptetés alkalomadtával történik. Ha azonban bármelyik tanszékre okleveles tanár nem alkalmaztatik : helyettes tanár, esetleg tanárok választatnak. A helyettes tanár évi díjazása 900 frt, szintén évnegyedi részletekben előre kiszolgáltatva. Pályázhatnak reform, vallású, a kijelölt tanszakokra képesített okleveles rendes tanárok avagy tanárjelöltek. A megválasztott tanár az országos tanár nyugdíjintézetnek a törvény értelmében jogos és kötelezett tagja. A pályázók az életkorukra, egészségökre, vallásukra, végzett tanulmányaikra, képesítésökre, eddigi szolgálatukra és hadi kötelezettségi viszonyaikra vonatkozó okleveleiket a f. évi máju-i hó 30-ig alólírotthoz adják be. A megválasztott tanár hivatalát f. évi aug. végén, később szaktantárgyából tartandó székfoglaló értekezéssel tartozik elfoglalni. Hód-mező vásárhelyen. 1897. május 3-án. Szeremlei Sámuel, 2—2 az egyház lelkész-elnök. 1940/1897. Pályázat vallástanári állásra. A sepsi-szentgyörgyi ev. ref. Székely-Mikó kollégium főgimnáziumánál rendszeresített vallástanári rendes tanszék a f. évi egyházkerületi közgyűlésen választás útján be fog töltetni. E tanszék évi javadalma 1200 frt törzsfizetés, öt ízben 100 frt ötödéves korpótlék s 250 frt szálláspénz, esetleg természetben való lakás. A megválasztott vallástanár jogai azonosak a rendes tanárok jogaival. Teendői: a) a főgimnázium összes osztályaiban az ev. ref. hitvallású tanulók vallásos oktatása az egyetemes konvent által megállapított tanterv szerint és óraszámban ; b) a főgimnáziumi ev. ref. hitvallású tanulókkal a vasárnapi istentisztelet tartása; c) a legatusi minőségben kiküldendő tanulók kellő előkészítése; d) e mellett kötelezve lesz szükség esetén képesítettségének megfelelően heti 20 óráig más tárgy tanítására is. Pályázni óhajtók félhivatnak, hogy vallásukat, életkorukat, képesítettségüket, eddigi szolgálataikat, védkötelezettségüket és egészségi állapotukat igazoló okmányokkal felszerelt s az erdélyi ev. ref. egyházkerület Állandó Igazgató Tanácsához címzett folyamodványukat a sepsiszentgyörgyi Székely-Mikó Kollégium Elöljáróságához 189-7. évi május hó 31-ig nyújtsák be. A megválasztott vallástanár az országos tanári nyugdíjintézetnek kötelezett és jogosított tagja s állomását 1897. szeptember 1-én köteles elfoglalni. Az erdélyi evang. ref. egyházkerület Igazgató Tanácsától. Kolozsvártt, 1897. évi május hó 2-án. Dr. Vályi Gábor, Parádi Kálmán, elnökhelyettes. tanügyi előadó. Pályázat. A tiszai egyházkerület eperjesi tanűóképezdéjénél folyó évi szeptember hó elsejével egy természettudományi (természetrajz, természettan, számtan, mértan) tanszék lesz betöltendő. A rendes tanár évi fizetése 1200 frt. A kötelezett heti órák száma 24. Ezen tanszékre pályázók szíveskedjenek pályázati kérvényüket, a melyben tanképesítésök, tanulmányuk rendje, eddigi szolgálatuk, a katonai szolgálatnak való megfelelés okmányokkal bizonyítandó, legkésőbb f. évi június hó 10-ig a képezde igazgatóságához beküldeni. Azon pályázók, a kik zenét (orgona, zongora, hegedű, ének) vagy tornát is képesek tanítani, előnyben fognak részesülni. A tanszékre csak ágostai evangelíkus tanárok pályázhatnak. Eperjes, 1897. május 5-én. Dr. Schmidt Gyula, Perényi Vilmos, kolleg.'felügyelő. 1—3 igazgató. HORNYANSZKY VIKTOR KÖNYVNYOMDÁJA BUDAPESTEN.