Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-09 / 19. szám

Legnagyobb nyomorúságaínk okát épen ezen egyházmegye mutatja legjobban, t. i., hogy 130— 500 lélekszám mellett és földbirtok nélkül anyaegyházközségeket alkotnak, habár sok esetben 3—7 kilométer távolságban 2—4 ilyen kis egyházközség rendes útvonal mentén található. Ellenben nagy egyházközségeinkben 2000—12,000 lélek is esik egy lelkészre. Célszerű csoportosítás és felosztás mellett úgy az államsegély, mint az egyházi adóval való túlterhelés elkerülhető lett volna. De szinte szántszán dókkal idegenítjük el híveinket, ha p, o. mint Ivraszna-Szentmiklóson (Nagy-Károlyi egyházmegye) 123 lélek mellett 23 adófizető 606 frt egyházi adót visel, a mikor egyre a minimum 15 frt 99 kr., a maximum 67 frt 39 kr, s e terhet égész telkes, fél telkes gazdák viselik, kiknek vagyoni helyzetét legjobban az világítja meg, ha tudjuk, hogy összes állami egyenes adójuk 200 frt. Ily körülmények között nem a konventet kell első sorban vándolnunk bűnös mulasztásokkal, hanem közeleb az egyházmegyei hatóságoknál is találunk elég igazítani valót. Még anyagi bajainkban is kellő egyháziasságunk hiánya a legfőbb botránykő, mert eddig elnéztük, hogy egyes egyházak 1—2 korona egyházi adóval elélnek, de úgy, hogy a hívek sok ezere jutván egy lelkipásztorra, a gondozás egyenértékű kellett hogy legyen a semmivel, másutt 15—60 frt egyházi adóval tartottunk fenn 100—200 lélek számára külön lelkészi állást oly nyomorúságos fizetéssel, hogy a lelkésznek a kenyérért kellvén futni-fáradni, híveivel nem is foglalkozhatott. Azonban hát már küszöbön az államsegély. Ettől vártunk ós várunk mindent, még evangéliumi buzgóságot is. E nélkül meghalnánk, dacára annak, hogy van elég erőnk magunknak is. De hát ki merné biztatni a nagy egyházakat, hogy segítsenek a kicsinyeken, hiszen még a domesticai öt krajcárokból is lealkusznak, ha csak tehetik; ós ki merné megkísérelni az egyház öszszevonást, mikor a magyar büszke arra, hogy neki magának van papja; igéri is, hogy fizeti s aztán az első alkalommal, ha teheti, megszökik előle; ós végre ki merné ajánlani, hogy le kell szállítani a lelkészi díjlevelek értékét akkor, ha annak megtartása agyon nyomja teherrel a gyülekezetet, mikor épen a lelkészi fizetések rendezése küszöbön áll. De azt feltótlenül ki kell mondanunk, hogy a teher sok helyen óriási nagy egyházunk tagjaira, a mit tűrni nem lehet s a minek törvényileg kell útját állani. Hogy mi lesz és milyen lesz kibontakozásunk mostani finánciális bajainkból, azt megmondani előre nem lehet, de ahhoz jós tehetség nem szükséges, hogy az államsegélylyel egyházunk belső virágzása tavaszának napja nem fog ablakainkon beköszönteni. Hiszen még népünk nem is ismeri az egyházpolitikai törvényeket s hatását biztosan nem 1—2 óv, hanem 15—20 fogja megmutatni, a mi alatt egy generáció nő fel annak uralma alatt. Pokoly József, theol. tanár. A magyarországi protestáns püspökök hivatalos elme. A magyarországi protestáns testvéregyháznak koronás királyunk Ő Felsége által jóváhagyott és megerősített törvényei, a papi egyházfők hivatalos címe tárgyában semmi rendelkezést se tartalmazván, a régibb országos törvényeink szerint latinul superintendenseknek nevezett papi egyházfők helyébe a legrégibb magyar elnevezés alapján visszaállított püspökök egyházi hivatalos címe és címezése tekintetében a több mint három évszázados szokás illetőleg gyakorlat maradt szabályozó, következőleg hazai protestáns püspökeinket, mint ilyeneket különbség nélkül a főtisztelendő cím illeti meg. Legújabb időnkben azonban a magyar főrendiház szervezetének módosításáról alkotott 1885: VII. törvénycikk 4. §-ának 13. c) pontja alapján protestáns püspökeink közül hatan, kik hivatalukban legidősebbek, egyházi tisztök tartama alatt a magyar főrendiháznak tagjai lévén, ők nemcsak állami kormányunk és polgári hatóságaink által s nemcsak a közéletben, hanem egyházi hatóságaik és közegeik részéről s lelkészi funkcióik körében is a méltóságos, tehát világi címmel szintén megtiszteltetnek s ez már általános szokássá kezd válni. Egyéni nézetem szerint ezen új szokás, vagyis püspökeinknek az egyházi életben való méltóságolása egyáltalában helytelen, mit az alábbiakkal indokolok. Hazai tiz protestáns püspökeink közül hivataloskodásuk koránál fogva a fentebb idézett országos törvény alapján kivételesen csak hatan részesülvén a főrendiházi tagságban, a kisebbség pedig ezen közjogi állásba még be nem jutván, s következőleg a főrendiházi tagsághoz kötött világi méltóságos címtől és címezéstől elesvén, így már magában püspöki személyzetünkben különbözés és egyenlőtlenség származnék, ha a világi méltóságos cím hivatalos használata a főrendiház tagságát élvező hat püspökeinknél egyházi térre is átvive, a régi illetékes főtisztelendő cím mellett szokásossá sőt mintegy kötelezővé válnék. Protestáns püspökeink, mint ilyenek, egyházi törvényeink szerint hivatalukra nézve egymás közt teljesen egyenlők lévén, világos, hogy hivatalos címök tekintetében sem lehet köztük különbség és eltérés. Ezen körülmény, illetőleg a rangbéli egyenlőségre való törekvés szüli már azt, hogy a római és görög katholikus püspöki kar klerikális hasonlatosságára többi pro-