Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-09 / 19. szám

Szerkesztősége: XX. kerület, Pipa-utca 23. szám, hová a kéziratok cimzendök. Kiadó-hivatal : Hornyánszky Viktor könyvkereskedése (Akadémia bérháza), hová az elöfiz. és hirdet, díjak intézendök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : SZŐTS FARKAS. Kiadja: HORNYÁNSZKY VIKTOR. Megjelenik minden vasárnap. Klíífizetési Ara : Félévre: 4 frt 50 kr ; egész évre : 9 frt. JEr/yes szám ára ÜO kr. EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Anyagi bajaink. Habár majdnem mindnyájunknak közös meggyőződésünk, hogy egyházi életünk színvonala és ereje nem kielégítő, de az okok keresésében mégis különböző irányban indultunk el s ehhez képest az orvosszerek alkalmazandóságára nézve is különböző véleményben vagyunk. A többség véleménye — azt hiszem, hogy a többséget konstatálni lehet — anyagi bajainkban keresi s találja meg betegségünk csiráit s ehhez képest a lelkészek nagy fizetésétől, az egyházi adó beszállításától feltétlen sikert remél az egyházi élet fellendülésében s reméli, hogy a protestantismus régi vezérszerepét visszanyeri társadalmunkban. A kisebbség, ide tartozom magam is, a szellemi fogyatkozásokra helyez nagyobb súlyt, habár elismeri azt is, hogy sok és sürgős teendőink vannak az anyagiak terén is. Tudom, hogy »paupertas magna meretrixcc; tudom, hogy általános szegénységünk tarthatlan helyzetet hozott létre egyházunk némely vidékein ós némely köreiben, de mégsem állhatok azok közé, kik a fényes anyagi existentiától csudákat várnak. Ha a vagyon tenné az egyházi életet erőssé, úgy mi ma már nem is léteznénk; elnyelt volna a r. katholikus egyház bennünket mindenestől fogva. Hogy pedig lelkészeink anyagilag biztosított helyzete, még ha átlag 1500 frt jövedelmük volna is, nem tartana meg a szétzülléstől, bátran hivatkozhatom azon nagy egyházakra, a melyekben 1—5000 frt lelkészi javadalom mellett a közegyházi élet alatta áll a szegény kis egyházközségekének. A szegénység ugyan elegendő morális erő hiányában teljesen erkölcsi posványba sülyeszt, de a vagyoni jóléttel nincs semmi okozati összefüggésben az erkölcsi emelkedettség, a kötelességérzet, a hivatás betöltése. Sőt a történelemnek tanúsága szerint úgy a régi, mint közelmúltban, valamint a jelenben is, a gazdasági föllendülés, a közvagyonosság emelkedésével együtt jár a morális decadentia, hacsak a valláserkölcsi életnek ápolására szinte emberfeletti munkát nem fordít a társadalomnak ez iránt még érzékkel bíró kisebb, sokszor igen kis része. Magyar társadalmunkban épen a mi protestáns egyházunktól várom én, hogy amaz erkölcsi kovász legyen a jelenben, a mi volt 2—3 száz évvel ezelőtt. Csakhogy a mint a múltban sem gazdagságunkban volt erőnk, ma sem hiszem, hogy szegénységünk megszűnése eloldjon bennünket arról a vontató kötélről, melyen ma bennünket a társadalom egészségtelen iránya nolle-velle visz magával. Ugy vélem, hogy a valláserkölcsi erőkar az archimedesi pont, melyből a világot ki lehet mozdítani a helyéből, az anyagi helyzet minősége pedig legfelebb egy-két arasznyival növeli vagy csökkenti az erőkar hosszát, így könnyebbé vagy nehezebbé teszi, de sem el nem végzi, sem meg nem akadályozza a munkát. Itt van felfogásunkban a főkiilönbség, azok között t. i., a kik az egyházi adó leszállításától, a lelkészi javadalom emelésétől várják a szellemi eredményeket is és azok között, kik az egyház felvirágozását valláserkölcsi megújhodásunktól remélik. Az előbbiek a dolog természeténél fogva kedvezőbb fogadtatásra találnak ugyan a többségnél, mint az utóbbiak, ele a fentemlített két tényező becse soha sem függött attól, hogy egyik vagy másik mellett van e a többség. Mint a már elmondottakból kitűnik, én is súlyt helyezek az egyház vagyoni viszonyaira, habár ezt másodsorban teszem is. És ópen azért előttem sem közönyös, hogy lelkészeinknél meg van-e a tisztességes megélhetés lehetősége, és egyházunk tagjai nincsenek-e az egyházközségi szervezet fentartásánál túlságosan megerőltetve, egyházi adóval túlterhelve. Tudjuk, hogy amaz lelkészeink egy tekintélyes részénél nincs meg; emez pedig nagyon sok, főleg kisebb egyházban szinte elviselhetetlen.