Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-02 / 18. szám

nem fejlődését nem figyelte meg teljes lényegében. A tudomány hatalmas tényező volt, de soha sem bírta odáig vinni, hogy az emberiségben ezen veleszületett tulajdonságát vagv elölhette, vagy csak nélkülözhetővé is tehette volna, sőt bizonyos, hogy a nemzetek csak akkor haladtak, a midőn a tudomány az ember lelki életének ezen leghatalmasabb ágensét, tudniillik a morált és a vallást tiszteletben tartotta. A tudományos Róma morál nélkül megbukott. És e felfogást igazolni fogja a szociális tudomány, mely a jövő század evolúcióját vezetni fogja. Ez be fogja bizonyítani, a mi már mondatott is, hogy a szociális kérdés a morál kérdése, de nem azon morálnak, mely konvencionális és a melynek utolsó princípiuma az emberi ész, hanem annak, mely a vallásban bírja a természetfölötti szentesítést. A pozitivistáknak úgynevezett emberbaráti ábrándjai, melyek csak a tényekből önkénytesen leszármaztatott életszabályokat adnak, üres formák, melyeket maga Comte sem bírt a vallás méltóságára emelni. Megpróbálta, de nem sikerült. És e tekintetben örvendetes fordulat állott be. Onnan, a honnan egy század előtt a keresztyénség megsemmisítésére irányzott atheizmus átszivárgott a száraz földre, Angolországból, a tudománynak legújabb termékei, elhagyván az anyagéivü bölcsészeinek meddő vergődéseit, magasabb szempontból kezdik tárgyalni a szociális kérdéseket. A »mélyen erkölcstelen elméleteket*, — mint azokat a ma is élő Lecky nevezi — felváltják más oly tudományos munkák, melyek az erkölcsi érzelmet és ezzel együtt a vallást az emberi elme kiegészítő részének tekintik. Ezen tudások szemében a vallás már nem phenomenon, mely az emberiség gyermekkori sajátsága, hanem feltétele, sőt jellemvonása az egész emberi nem evolúciójának. A civilizáció haladása vagy pangása, avagy visszafejlődése szorosan összefüggött mindig a valláserkölcsi mozzanat emelkedésével vagy hanyatlásával. A civilizáció felülete lehetett fényes, kápráztató, míg an.iak belseje már korhadásnak indult. Caesar idejében Herkules oszlopaitól az Euphratig, a régi vallásokból kihalt az éltető princípium, de ezzel ugyanazon éltető princípium is kihalt a római társadalomból, összeroskadt, és az Imperátorok minden erőlködése nem volt képes ezt megakadályozni. Szíveskedjenek ifjú barátaim! kezükbe venni Müller Miksát, a nagy philológot, a ki egyik felolvasásában mondja: hogy azok közt, a kik hitetlenséggel vagy atheizmussal kérkednek, alig van néhány, a ki saját szorgalma, fáradságos tanulmánya és vizsgálódása után lett azzá, a legnagyobb rész csak szajkózza azt, a mit másoktól hallott ; vagy vegyék kezükbe a legújabb irodalmi terméket, Kidd Benjaminnak munkáját és látni fogják, hogy bármily hatalmas legyen is a tudománynak befolyása az emberi nem fejlődésére, mégis sehol sem bírta nélkülözhetővé tenni a valláserkölcsi alapot. Nagyon kecsegtető volna a keresztyén tudománynak hatalmáról előadást tartani és bebizonyítani, hogy a keresztyénség nélkül ma Európában sem tudomány, sem civilizáció nem volna. Nem teszem. Elég oda mutatnom, hogy a legnagyobb tudományos elmék ma a valláserkölcsi érzetet a haladás általános normativumának tekintik, mert ezen érzet lényeges tulajdona azon lénynek, melyet embernek nevezünk, a tudomány csak akcessorium, szerzett tulajdon, mely eszköz a haladásra, azt befolyásolja, hatványozza és dicsőségét hirdeti azon észnek, mely csodálatos műveket létesít, de mely egymaga rideg, száraz és sem a társadalom, sem az élet problémáit nem képes megoldani. Az élet egy organizmus, melynek egész teljét van hivatva a civilizáció fejleszteni, az egyoldalúság itt is tehetetlen. íme ifjú barátaim ! a tér, mely önök szorgalmának ki van jelölve. Óriási feladattal állanak szemben. A tudomány hatalom volt mindig, soha nagyobb, mint ma; de valamint magasabbra, mint ezelőtt, emeli azokat, a kik a hatalmat magoknak megszerzik : annál törpébbeknek fognak látszani azok, a kik azt nélkülözik. A tér azok közt. a kik tanulnak és haladnak, és azok közt, a kik hátramaradnak, mindinkább tágul és lesznek valamint az életben, úgy a tudomány terén is gazdagok és proletárok és ezek közt szemfényvesztők, kik önhittségükben mérget adnak ott, a honnan az emberi ész aranyat kér. A nemzet önöktől, barátim, aranyat kér. Ész és sziv a bánya, a melyben önök ezt megtalálhatják. Az észben a tudomány, a szívben a nemes érzelmek lappangnak, műveljék mindkettőt, legyen jelszavuk : a »tudomány«, legyen vezető nemtőjük: a »vallás*. E kettős vezércsillag alatt önök majd a boldog magyar hazának, boldog fiai lesznek. Az evangelium hatása az életre. (Folytatás.) Minden lelki kincsek közt első a szeretet. S ezen lelki kincset parancsolja először is az isteni kegyelem, ezzel kell a lelket betölteni. Mint a növénynek a napsugár, úgy a világnak Isten szeretete adja meg az életerőt. A napsugár körül csókolgatja a virágokat, hogy nyíljanak, illatozzanak; szeretet teremté a mosolyt, örömöt és a boldogságot, hogy édemé varázsolnák ezt a földet. Szeretet teszi az emberiséget boldoggá, mert Isten szeretetből irgalmaz az embereknek, szeretetből vitatja meg őket egy Fiával, szeretetből lett ő mennyei Atyánk . . . Ezért ihleté Pál ajakát ama szózat, melyet csak az Isten lelke sugallhatott néki: »Ha jövendőt tudnék is mondani és minden titkokat és minden bölcseséget tudnék is; és ha egész hitem volna is, úgy annyira, hogy a hegyeket elvinném helyökről, ha szeretet nincsen én bennem, semmi vagyok!* (I. Kor, 13. 2.) Istén szivének a megváltó szeretet adott vissza bennünket, ennek is kell Istenhez kapcsolni. Mikor Jézus leszállott a földre, a szeretet volt, a mely alakját körülsugározá mennyei dicsfénynyel; a mely eloszlatá az Istentől való babonás félelem borongó homályát .. . Ő adott nekünk egy imát, a melyre köny pereg a szemből, megrezzen a szív . . . S a bűnbánó lélek áhítata, buzgó reménysége lesz az a szivárvány, melyen égbe szárnyal az az édes ima: »Mi Atyánk« . .. . . . Hová lesz ilyenkor a bűn sötétsége? . . . Ekkor ragyog újra a lelkünkbe rejtett Isten képe tisztán . . . S meggyőződünk, hogy Istent nemcsak akkor kell szeretnünk, ha áld, hanem akkor is, ha próbára tesz, miként azt Pál mondja: .. . »Ha élünk is, az Úrnak élünk, ha meghalunk is, az Úrnak halunk meg. Akár éljünk azért, akár meghalljunk, az Úré vagyunk. (Róm. 14. 8.) Mi az a fény, mely e szavakat elönti, a mely átragyog a szónak gyarlóságán, ha nem a szeretet? . . . Ha mindenki érezné úgy, mint az apostol, minek volna akkor a mennyország? Hisz e földön lenne az édenkert újra... Akkor e földön láthatnánk azt, a mit a zsoltáríró fájó lelke ihlett reménységgel teljesülni látott: »Az irgalmasság és igazság megtalálják egymást: az igazság és a békesség egymást csókolják« (Zsolt. 85. 11.).