Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-04-18 / 16. szám

És ez nem is lehet másként. Az az egyház, a mely csak a század elején is kész volt arra, hogy más országbeli hitsorsosainak lelkipásztorokat adjon, bizonyára nem fog elfeledkezni saját édes gyermekeiről sem, a kik itt sem akarnak hűtlenek lenni vallásukhoz. Mi tudjuk azt, hogy nagy erkölcsi felelősség hárul reánk akkor, a mikor a két nemzeti egyház között mintegy összekötő kapcsot akarunk képezni, de a két oldalról érő felelősség nem nehéz nekünk a Jézus Krisztusért Nekünk nem lehet más a célunk, mint az, hogy a két nemzeti egyház között az összekötő kapcsot minél inkább erősítsük. Ebben, úgy véljük, a távolság nem lehet akadály, mert hiszen a szellem terén nincs távolság. És, kötelességünk ezt tenni azért is, hogy a munkát, melyre Isten kegyelméből elhivattunk, minél inkább tökéletesítsük s hogy célunk elérésére mindent elkövessünk s végre, hogy helyzetünket tisztázzuk s viszonyainkkal magunk is tisztába legyünk. III. Méltóságos és Főtiszteletű Konvent! A magyar ref. lelkészi karnak egy csekély, idegenbe szakadt töredéke szól ebben az iratban a Méltóságos és Főtiszteletű Konventhez. Felmutatja a munkát, a mit az Istenországában eddig végzett s előadja kéréseit. Az eredmény még csekély ugyan, de reményekre jogosító; különben a csemetének is kevés a gyümölcse; kéréseink bizonyára nem képezik összes szükségleteinket, de hogy megtettük kötelességünket itt túl a tengeren, azt jelentésünk igazolja s hogy kéréseinkben csak a legégetőbbekre szorítkozunk : annak oka az, hogy csupán helyzetünket akarjuk tisztába hozni. Mi tudjuk azt, hogy sokan a kalandorság szellemével vádoltak bennünket, mikor az Isten országának szent ügyeért szeretteinket s az édes hazát is készek valánk elhagyni; tudjuk, hogy igen sok embernek a gúnymosolya és sajnálkozása volt úti társunk, de ez épen úgy nem csüggesztett el, mint nem veszíténk el erőnket akkor, mikor hangos zokogással, sürü könyhullatások között kellett elszakadnunk az édes anyaföld kebeléről. Nem csüggedtünk, mert hittük, reméltük, már akkor, a mit most is hiszünk és remélünk, hogy a Méltóságos és Főtiszteletű Konvent, az idő teljességének eljöttével, nem fogja megtagadni a mi kérésünket s állásfoglalásával elnémítja a gúnyolódókat s nem engedi, hogy a legkomolyabb és a legszentebb célt kicsinyes megjegyzések tegyék gúnvtárgygyá a rövidlátók előtt. Az idő teljessége elérkezett. Mi, már kint levő miszszionáriusok, tekintetbe véve a szervezett gyülekezeteket, ez év július 4—7. tartott gyűlésünkön leraktuk az amerikai magyar ref. egyházmegye alapját, melyre vonatkozó alapszabályainkat van szerencsénk tudomásvétel végett felterjeszteni. Célunk megvalósításában az amerikai ref. egyház hathatós támogatása előbb-előbb visz. Mozgalmunk, szervezkedésünk az angol ref. papság előtt rokonszenves, de nekünk ez még nem elég, s mert mi anyaegyházunktól elszakadni nem akarunk, nekünk a Méltóságos és Főtiszteletű Konvent elismerése adja meg az igazi erőt a nehéz munkára. És mi bizunk a Méltóságos és Főtiszteletű Konventben, hogy ezt az egyházi és nemzeti szempontból roppant nagy fontosságú missziót elejteni nem fogja, hanem bölcs határozataival az amerikai magyar ref. misszió felvirágzását előbb fogja mozdítani. Bizalmunkban, hitünkben és reményünkben bizonyára nem fogunk csalódni. Ettől a csalódástól bizonyára megóv minket a Méltóságos és Főtiszteletű Konvent határozata. Mi kérünk, keresünk és zörgetünk; mert meg vagyon írva: »Kérjetek és megadatik nektek; keressétek és megtaláljátok ; zörgessetek és megnyittatik nektek s minden kérő megnyeri azt, a mit kér s a kereső megtalálja azt, a mit keres és a zörgetőnek megnyittatik*. Vájjon így lesz-e? Ki tudja? BELFÖLD. Siklósvidéki egyházi értekezlet. A siklósvidéki egyházi értekezlet március 26-án Siklóson tartotta meg első érdemleges összejövetelét. Jóllehet az alapszabályok szerint tagja lehet minden világi egyén is, ki az értekezlet célját, szellemi és anyagi erejével támogatni kész — nem volt ott más, csak lelkész-jellegű egyén. A mindenfelől felhangzó vészhírek feltűnő nagy számmal gyűjtötték egybe a lelkészeket. Egyházunk jelenét s még inkább jövőjét féltő aggodalom láthatólag kint ült az arcokon. Az egyházpolitikai törvény — mondjuk »felekezetnélküliség* — hatása mind érezhetőbb, s mind észrevehetőbben, megdöbbentőbben kezd kidomborodni. Érezzük, hogy a talaj ingadozik ; itt-ott az egyházat alkotó szerfák recsegnek-ropognak, dőléssel fenyegetnek; az összekötött kévékből hullanak, szóródnak a fejek, lazul a kötelék! . . . E tünetekre mutatott reá az értekezlet elnöke, Iványos Soma n.-harsányi lelkész, szépen átgondolt elnöki megnyitójában, a Krisztus lelkétől áthatott együttes munkálkodásra, legjobb erőink kifejtésére híva fel az értekezletet. A felhangzott éljenek méltóképen honorálták a tartalmas megnyitót. Majd Szűcs Sándor harkányi lelkész, értekezleti jegyző olvasta fel alapos tudásról, tárgyismeretről s a bajok iránti eleven érzékről tanúskodó értekezését. Hűen, itt-ott mesteri vonásokkal rajzolta egyházmegyénk gyülekezeteinek hit- és erkölcsi életét, anyagi küzdelmeit, bajait. Orvosszerekül az intensiv lelkészi működést, önképzést, példányszerű életet s állami nagyobb mérvű segélyt állítván fel. A lelkes éljenek, melyek a felolvasás után felhangzottak, élénken tanúskodtak a hatásról, mit a rokonul érző szivekben keltett. Nyomban felmerült az óhaj, hogy úgy az elnöki megnyitó,, valamint az értekezés mielőbb kinyomassék, de szűkös anyagi viszonyunk miatt, e tervtől el kellett állanunk. Óhajtottuk volna, hogy e becses lapok hasábjain lássanak azok napvilágot, de értekező kartársunk szerénységébe burkolódzva, nem volt hajlandó beküldeni, vagy beküldetni engedni, sőt kivonatos ismertetését lehetővé tenni sem. Az az indítvány azonban elfogadtatott s megnyugvást keltett, hogy a köri értekezlet működéséről kiadandó évkönyvben találjon majdan helyet úgy a megnyitó, mint az értekezés. Majd megindult az eszmecsere. Annyi az égő seb, melv Gileád balzsamát óhajtja, annyi a rés, mely körül őrt állani kell! És mik a kinált védszerek? A hívek házankénti látogatása. Ez lehet szükséges és üdvös népes gyülekezetben, hol a lelkipásztor még a templom révén sem ismeri az övéit. De a mi baranyai 300—400 lelkes gyülekezeteinkben abszolúte szükségtelen. Szükségtelen, mert híveivel a pap Szentgyörgy naptól, mikor pár vagy gazdaszám hozzák a fát, egész január végéig, a sódarhozás idejéig elég alkalma van személyesen megismerkedni, viszonyaikkal tisztába jönni. Vajha ne