Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1897-04-11 / 15. szám
lommal a király a koronás arany érdemkereszttel tűntette ki. Temetése óriási részvét között e hó 4-én ment végbe. K. Tóth Kálmán mondott felette megható imát a debreceni nagy templomban, a sírnál pedig Kovács Lajos, képezdei igazgató búcsúztatta el. Halálát fiai, ezek között Károly, a szintén kiváló budapesti orgonista, meg zeneszerző és testvére a szintén híres sárospataki képezdei ének- és zenetanár, József gyászolják. Béke poraira. (J). egyházi és iskolai célokra. A birtokain lévő magyarbényei, mikeszászai, ozdi, tasnád-szántói és magyar-sülyei református egyházaknak ezrekre menő hagyományokat és évjáradékot testált. Családi kincsei egy részét is egyházközségeknek hagyta. Őseinek kincseket érő kardját és buzogányát, valamint egyik őse, Rhédey Ferenc fejedelem mátkagyürűjét, továbbá régi könyveit az Erdélyi Múzeumnak ajándékozta. A porosz johannita-rend nagymesterének ötezer forintot hagyott és elrendelte, hogy cimerét festesr sék meg a sonnenbergi lovagterem számára. Alápítványai, hagyományai kezelésével, ellenőrzésével és főfelügyeleiével a református erdélyi egyházkerületet bízta meg, végrendelete végrehajtójául pedig fölkérte Bánffy Dezső bárót, mint az egyházkerület elnökét/Szigorúari egyszerű temetést parancsolt meg magának és költségkímélésből a gyászjelentések kinyomatását is megtiltotta. Nem is adtak ki róla gyászjelentést.^— Béke hamvaira, áldás emlékére! f Szotyori Nagy Károly, a magyar ref. egyházi zene országhírű mestere, a debreceni gyülekezet Asáfja e hó 2-án 76 éves korában elhunyt. Nagy zenetudásának, epochális munkálkodásának hatása szemmellátható, de azok értékének igazi megbecsülése az elfogulatlan jövendőt illeti. Szotyori Nagy Károly született Komáromban 1821-ben. Tanult Debrecenben, hová atyját kántornak vitték. Atyja halála után a debreceni fényes eklézsia a tálentumófsjv szép hangú/alig 23 éves ifjút beültette atyja örökébe. Mielőtt állását két1 'évet töltött külföldön, mely idő alatt a bécsi, prágai, lipcsei és stuttgarti konzervatóriumokat, .láf^gatt^ .S: magát a zeneludományban alaposan kiképezte. • 1:845.tavaszán kezdte meg működését Debrecenben, a hol az organista-kán torság mellett a kollégiumban ének- és. zenetanár is volt, 1883-ig egymaga, azután a praeparandiában egész haláláig. Itt főleg -77 1 . m^ -1—— • a főiskolai énekkar újjászervezése és az alapos zeneoktaí> 1 tás köírül fejtett ki Révülhettem érdemeket. Állított fel ma- Palyazat. gán-zeneiskolát, mely által nagyon sokat tett Debrecenben A budapesti ág. h. ev. főgimnáziumban két tanszékre a zene megkedveltetésére. Majd,a zenede létesítése körül pályázat hirdettetik. buzgólkodott, s annak kezdettől haláláig szeretett taüára Az egyik, melylyel a latin nyelv és a történelem és büszkesége volt. Az egyházi éneklés nöezején tnukö- tanítása van egybekötve, rendes tanárral, esetleg segéddése korszakalkotó. Hogy abban magát a lehetőségig tö- Janárral, a másik; melynek szaktárgya a mathematika és kéletesítse később is tett külföldön .'hosszabb utazásokat. ,.. ábrázoló, geometria (vágy mathematika és fizika), segéd-Igy pl. 1867-ben bejárta Németország, Svájc és Fran- tanárrál fog betöltetni. KÜLÖNFÉLÉK. * Földi emlékünnepély. Földi Jánosnak, a debreceni ev. ref. kollégium egyik híres növendékének, a költőnek és úttörő magyar természettudósnak e hó 6-án leplezték le Hajdú-Hadházon a sírja fölé állított emlékoszlopot vés lakóházára illesztett emléktáblát. Az ünnepélyen sokan jelentek meg közelről s távolról, legfőképen Debrecenből. Az ünnepély kiemelkedő mozzanata volt Géresi Kálmán, debreceni tankerületi főigazgató s Csokonay-köri alelnök remek emlékbeszéde a sírosglop előtt, Szabó Lajos ref. lelkész szép imája ugwnott es dr. Benedek János, debreceni ügyvéd ódája az emléktábla leleplezésekor. (J.) Pály áza t. A miskolci' ág. hitv. evang. egyházban megüresedett scgédlelkészi állásra pályázat nyittatik. A közelebbiekre nézve készséggel ad tájékoztatást. ' • ,»t•' >1. iv./v' Miskolcon, 1897. március 25-én Zelenka Pál, B - 3 lelkész. ciaország egy részét, ez utóbbinak főleg a hugenotta emlékektől szent helyeit. Itthon célul tűzte ki magának a legkitűnőbb orgonák elterjesztését, prot. egyházi énekegyletek alakítását, összhangzatos énekkarok létesítését, s azáltal az egyházi éneklés színvonalának emelését. A célt, ha nem is úgy, mint szerette volna, jórészben elérte. Kiváló műveket hozott létre az ének- és zeneirodalomban. Ezek közül legnagyobb hatással volt s legelterjedtebb használatnak örvend. Magyarországi karnénekes könyvf, mely már négy kiadást ért. Ő maga is számos templomi és halotti éneket szerzett. Az orgonát és zongorát virtuozitással kezelte. Gyönyörűség volt hallgatni. A debreceni egyház tavaly ünnepelte 50 éves jubileumát, mely alká: . A rendes tanár javadalma 1200 forint alapfizetés, 400 forint lakáspénz és-100 forint ötödéves pótlék, mely utóbbiba a más középiskolában töltött rendes tanári évek beszámíttatnak;, nyugdíj az állami (1894. XXVII. trv.). A segédtanár fizetése egy összegben 1000 frt. A megválasztottak 1897. szeptember 1-én kötelesek hivatalba lépni. A kellően felszerelt kérvények az egyháztanácshoz intézendők és folyó hó 23-áig a főgimnáziumi igazgatósághoz (ág. h. ev. főgimnázium^ Deák-tér) küldendők be. Budapest, 1897. április 1-én, Dr. Vetsey István, Góbi Imre, iskolai második felügyelő. 1—2 ' főgimnáz. igazgató. HORNYANSZKY VIKTOR KÖNYVNYOMDÁJA BUDAPESTEN.