Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1897-03-28 / 13. szám
gimnáziumi tanításának. A theologia akadémiákon is csak az apologetikus tárgyalásnak van haszna és építő ereje. A tanítók korpótléka. Országszerte most adnak feleletet az autonom iskolafentartó testületek a közoktatásügyi miniszter azon felhívására, hogy képesek-e tanítóiknak a törvényes korpótlékokat megadni, s ha nem, hajlandók-e az államsegélyt igénybe venni. Az alsó-szabolcshajdúvidéki ev. ref. egyházmegye értekezlete a nyomasztó szükség hatása alatt és a tanítói állás emelésének érdekében kimondotta, hogy nem idegenkedik az államsegélytől. A miniszter felhívása a debreceni presbyteriumban is tárgyalás alá került f. hó 14-én, s véleményezés végett az iskolaszéknek adatott ki. Előre is tudva van, hogy itt az egyház maga erejéből is képes lesz a korpótlékokat rendszeresíteni, de mint az elnöklő püspök fájdalmasan megjegyezte, alig van a nagy egyházkerületben néhány egyház, a mely azt megteheti. Erészben tehát az államsegély kikerülhetetlen. Egyébként Dávidházi/ János, a debreceni egyházmegye esperese körlevelet bocsátott a presbyteriumokhoz, leikökre kötvén, hogy csak az esetben folyamodjanak korpóllékért az államhoz, ha már arra semmi más alap nem mutatkozik, sem az iskolai törvényszerű adó nem nyújthat fedezetet. (J.) A görögpótló tanfolyam eltörlése. Az országos közoktatási tanács állandó bizottsága március 16-án és 18-án tartott ülésében. Beöthy Zsolt elnöklése mellett, letárgyalta a görögpótló tanfolyam kérdését s ezzel kapcsolatban kiterjeszkedett a középiskolai jogosítás egységének kérdésére. A görögpótló tanfolyamra vonatkozólag az állandó bizottság egyértelemmel az eltörlése mellett nyilatkozott s az 1890: XXX. t.-cikket okvetlenül módosítandónak jelentette ki. Mindazáltal a miniszter utasítását követve, tárgyalás alá vette a mai tantervnek a törvény keretében való módosítását s a következő javításokat ajánlotta: A görögpótló tanfolyam heti óráinak száma tétessék egyenlővé a görög nyelvre fordított órák számával ; az így megszabott heti órák osztályonkint csupán két-két tárgy közt osztassanak meg, kisebb olvasmányok helyett nagyobb müvek olvastatása vétessék föl a magyar irodalomból, továbbá a görög irodalomból magyar fordításban. A mai görögpótló tanfolyam elejtésével az 1890: XXX. t.-c. revízióját oly értelemben kivánja a bizottság, hogy mindennemű furkációt kerülve, a görög nyelv pótlásául vagy egy modern nyelv (francia, esetleg angol vagy olasz) vagy a természettudományok egyik-másik ága és rajz vétessék föl a tantervbe. E szerint gimnáziumainknak három tipusa állana elő: 1. latin göröggel, 2. latin franciával (esetleg angollal vagy olaszszal; és 3. latin a természettudományok egyik ágával és rajzzal. Ezek az iskola típusok azután egyaránt jogosítanának az összes főiskolai tanulmányokra. A tanulmányok törzse (latin, magyar, történet-földrajz, mennyiségtan) közös volná a háromféle típusú középiskolában, a melyek a képzésnek több szabadságot engedve, de egységét mégis megőrizve, jobban simulnának az élet követelményeihez s territoriális szempontból is célszerűbben volnának eloszthatók és értékesíthetők. Valamennyien egyaránt képesítenének a főiskolai tanulmányokra s ezzel a középiskolai jogosítás kérdése szerencsésen meg volna oldva. GYÁSZ ROVAT. t • ———. V f Drummond Henrik a skót szabad egyház glaskowi collegiumának nagynevű tanára, a világhírű theologiai író, f. hó 11-én, hosszas szenvedés után 46 éves korában elhunyt. Eredeti tehetség, kiváló szellem volt, kiben a legalaposabb természettudományi műveltség a legmélyebb keresztyén hittel volt párosulva. Kitűnő tanár, remek felolvasó, klasszikus író, kinek »Természeti törvény a szellemi világban« című műve csak angol nyelven mintegy 200,000 példányban forog közkézen s minden müveit nemzet nyelvére le van fordítva. A magyar fordítást tudvalevőleg, a M. P. 1. T. adta ki. E mellett híres utazó és a gyermekirdalomnak is elsőrendű művelője volt. Halála súlyos veszteség a keresztyén theologiára nézve. Bővebb méltatását Lapunk következő számában adjuk! KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hírek. A tolnai egyházmegyében több egyházmegyei tisztség volt ürességben, melyekre a gyülekezetek szavazatait a napokban bontották föl Szegszárdon. Esperes lett Dőczy József váraljai lelkész 11 szavazatával szemben Dómok Péter 13 szavazattal; világi tanácsbiró nagy többséggel Müller Károly; egyházmegyei papi aljegyző Széky Géza gerjeni lelkipásztor. Az egyházmegye új tisztviselőit szívélyesen üdvözöljük. — Moody András lelkészt, a skót ref. misszió budapesti vezetőjét a keresztyén hit terjesztése és ápolása körül kifejtett sikeres működéséért a glasgowi egyetem theologiai fakultása tiszteletbeli theo'ogiai doktorátussal (D. D.) tüntette ki. Az ünnepélyes »graduation« április 13-án lesz, mely alkalomra Moody Glasgowba utazik. Tisztelettel üdvözöljük a ref. keresztyénség buzgó apostolát s kívánjuk, hogy megérdemlett kitüntetését jó egészségben és sokáig élvezze ! * Vegyes házassági statisztika. A ^Statisztikai Havi Közlemények* f. évi januári füzetében sokat mondó összeállításban olvashatjuk a következő vegyes házassági adatokat: I. 218 róm. kath. vőlegény vett nőül ref. menyasszonyt és 233 ref. vőlegény róm. kath. menyasszonyt; vagyis róm. kath. és ref. felek között 451 házasság köttetett csak egy hónap alatt. 2. E 451 házasság közül 326 esetben nem jött létre megegyezés, vagyis 451 ref. házastárs közül csak 326 fogja nem szerinti gyermekeit ref. vallásban nevelni. 3 Megegyezés 125 esetben köttetett és pedig 92 esetben a róm. kath. fél. 33 esetben a ref. fél javára; vagyis 125 vegyes házasság közül 92-ben a gyermekek mind a róm. kath. vallásban fognak növekedni és ezzel szemben ref. vallásban csak 33-an. • Hát bíz ez nem valami kedvező színben mutatja be a reformátusság hithűségét és egyházszeretetét. Veszteségünk a házasság számláján közel 25%• Cura pastoraíis, belterjesebb egyházi élet, mikor jön el a te országod ? Évnegyedes előfizetőinket tisztelettel kérjük, szíveskedjenek lejárt előfizetésöket minél előbb megújítani. Lapunk barátait pedig bizalommal fölkérjük, ajánlják, terjeszszék lapunkat az ismerőseik körében. Különösen a művelt világi elem körében kellene nagyobb tért foglalni az egyházi sajtónak, mert evangéliumi hitelveink szerint az egyházi élet és az egyházi irodalom fejlesztése nem csak »a papok dolga.* Vagy már ezt az elvünket is a sutba dobhatjuk?!