Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1897-01-10 / 2. szám
keknek, vigaszt, megkönnyebbülést a megfáradottaknak ós megterhelteknek és nemes szórakozást, felvidulást a mindennapi munka egyhangúságában elfásultaknak. Felhasználja a modern társadalmi életnek minden eszközét és megfigyeli ez életnek minden jelenségét. De a megfigyelésben az istenfiúságnak lelke, míg a munkában meg az Isten iránt való bizalom, élő hit vezeti ós erősíti. Á keresztyén szeretetnek erről a nagy, szorosabb értelemben vett sociális munkájáról kívánok ez alkalommal szólani. »Mindenekkel jól tegyünk, kiváltképen a mi hitünknek cselédivel.cc így int Pál apostol. Nem lehet ennélfogva közönyös az egyház, a keresztyén közösség előtt, hogy vájjon mi történik az ő hitének ama cselédeivel, a kik idegen felekezetek és nemzetiségek között szétszórtan élnek. Régi mese az, hogy az egyes vesszőszálakat könnyű széttörni, míg az összekötött vesszőcsomagot lehetetlen. Az egymagában pislogó kis zsarátnokot bizony hamar kifújj a a hideg környezet szele; de ha összehúzzuk az egyes szikrácskákat, tűz és világosság származik belőlük. A külföldi nagy nemzetek és egyházak, a melyek 30—60 meg 100 milliójával számítják tagjaikat, a hol tehát az egyeseknek nem volna oly rendkívüli értéke, már e század első évtizedeiben tettek oly intézkedéseket, a melyekkel megtartsák az ő hitüknek a szétszórtságban élő cselédeit. Németországban e célra alakult 1832-ben a Gusztáv Adolf-egylet, a melynek főcélja, hogy a diasporában élő hitsorsosoknak templomokat, iskolákat építtessen, lelkipásztoraik, tanítóik fizetéséről gondoskodjék. Központokat teremtsen nekik, a melyek körül csoportosulhassanak. Ez egylet fennállásának első 50 éve alatt csak templomépítésre 17.000,000 márkát adott ki. Svájcban 1841-ben alakult Bázelben a »Protestantische-kirchliche Hilfsverein« ; 1853-ban Németországon a »Lutherische Gottes-Kastencc ; 1859-ben Szent-Pétervárott az Oroszországban élő protestánsok támogatására az úgy ne v. »Unterstützungskassecc. Nálunk nem a társadalmi munka, hanem az egyház administratiója kezdette meg ezt a munkát, és pedig úgy a hazánkban szétszórtságban élő híveinkre, mint különösebben a Moldva-Oláhországban tartózkodó hitsorsosainkra nézve. Ugyanis Tisza Kálmán, akkor még csak a nagyszalontai református egyház segédgondnoka, a tiszántúli egyházkerület 1863. évi tavaszi közgyűlésén indítványt tett volt egy »Magyar ref. egyházi segély-egylet« felállítása iránt, a melynek célja volna: a) »A tőlünk távolság által elszigetelt, nyomorral és nélkülözéssel küzdő, enyészettel fenyegetett végegyházainknak — ide értve a Moldva- és Oláhországban letelepült testvéreinket is — megmentése; b) A hozzánk közelebb fekvő, de magukat sem mint anya-, sem mint leányegyház fentartani nem bíró, vagy a fenforgó körülmények között nem leányosítható, egyházainknak a felmerült szükséghez képest való segélyezése«. Az egyházkerületi közgyűlés lelkesedéssel fogadván el az indítványt, a segélyegylet az 1864-iki közgyűlésre elkészítette alapszabályait s azok megerősíttetvén, az egylet megkezdte áldásos működését. E segélyegyletnek 1885. dec. 31-én 55,013 frt 55 72 kr. vagyona volt;* most körülbelül, a mint hallom, 90,000 frt tőkéje van. A misszió-ügy nagyobb lendületet vett az 1881/82-iki debreceni országos zsinaton megalkotott országos ref. egyházi közalap által, különösen akkor, mikor az egyetemes konvent kimondotta, hogy a közalap összes jövedelmének 25°/0 -a a misszióra fordíttassék. A f. évi konvent már összesen 22,230 frt részint állandó (20,030 frt), részint egyszer s mindenkori segélyt (2200 frt) adott a misszió-ügyre. Es mégis milyen sokan vannak még ma is, a kik a közalap-adót, a mely pedig az egyháztagok tói a jövedelmüknek csak 1 °/0 át kívánja, szörnyű tehernek veszik! A közalap segélyével élnek fenn a Verchovinán idegen felekezet ós nemzetiség között szétszórt szegény híveink; ebből a Horvát-Szlavonországban szétszórt tagjaink, az Egerben, Pécsett stb. római katholikusok között levő cselédei a mi hitünknek és ebből a romániai elszakadott, kivándorlott hitsorsosok, nemzetünk, egyházunk gyermekei. Az a romániai kivándorlás s ott a magyar reformátusokról való gondoskodás egyáltalában nem kicsinylendő. Erről közönyösen, hazaárulás vádja nélkül, nem lehet beszélni. Úgy olvassuk egy régebbi tudósításban, hogy a helvét hitű magyarok már a mult század vége felé kezdettek Ráráncs nevű bukovinai helységben összegyülekezni. A hazai anyaegyház azonban nem törődött velük; hanem az ottani hívek saját kezdeményezésükből meghívták papjuknak Ajtai Sámuel debreceni theologust, a ki aztán később átment Andrásfalvára, a hol 1777 óta több magyar ref. család kezdett gyülekezni. Andrásfalván, Hadikfalván és Istensegítsen lassanként 52 reform, család verődvén össze, ezek már 1797-ben kértek maguknak papot az erdélyi * Tóth Sámuel: A magyarországi ev. ref. egyház egyetemes névtára az ib8(5. évre. A hazai misszió-ügyre vonatkozó egyéb adatokat is onnét vettem.
