Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-28 / 9. szám

tői: Mit gondol doktor úr. milyen lehetett Pál apostol külső kinézésére nézve? Luther Melanchton felé szeretetteljes pillantást vetett és azt feleié: >Ich glaube, Paulus sei eine verachtete Person gewést, die kein Ansehen gehabt, ein armes, dürres Mánnlein, wie Magister Philippus!* * 6. Melanchtonnak, a délnémetországinak, sok baja volt a szász konyhával. Sehogy sem tudott hozzászokni. Egyszer azután kifakadt: »Es ist zu erbarmen, wir habén in diesen armen, elenden Nest keine ordentliche Nahrung; es ist nichts gut zu bekommen und wenn man sehon etwas hat, so kocht man's schlecht. alles ist bárbarisch!* 7. De azért a túlnagy, gazdag traktákat, lakomákat Melanchton nem szerette. Egyszer egy házigazdája nagyon gazdagon megrakott asztal mellett, nagyon szabadkozott és mentegetődzött, hogy többet nem adhatott. »Hagyja el, mondá Melanchton, a mentség nagyobb az én gyomromnál; ha mindenkinek olyan nagy gyomra volna, a milyen ehhez kell, akkor az Úr Istennek még sokat kellene teremtenie! * 8. A wittenbergi városi jegyző egyik barátjához azt írta: »Képzeld mit láttam én ! Melanchtont láttam táncolni a prépostnéval! (Justus Jonas nejével.) No, az furcsa volt!« * 9. Az ágostai 1530-iki birodalmi gyűlésről hazament Luther, ki Kóburgban csatlakozott hozzá. Melanchtonnal Altenburgban Spalatinnál pihent meg. Melanchton örökké az Apologiával volt elfoglalva. Még étkezés közben is arra gondolt. Gyakran letette a kanalat és elment dolgozni. Végre is egyszer Luther utána ment, kivette a tollat a kezéből és így szólott hozzá: »Lieber Philipp, man kann Gott nicht alléin mit der Arbeit, sondern auch mit Feiern und Ruhen dienen!« 10. Melanchton 1540. június elején indult ki Wittenbergből, hogy hagenaui vallási értekezletre menjen. Midőn Wittenbergből kimenet az Elba hídján átment, őt kisérő barátjaihoz fordulva, leverten mondá: »Auf Synoden hab' ich gelebt, auf ihnen werd' ich auch sterben!« * 11. És úgy látszott teljesül jóslata. Mert alighogy Weimárba érkezett, összeroskadt. Baja nagyon súlyossá lett. A választófejedelem elküldte hozzá Luthert, Jonast és egy orvost. Luther meghökkent, a mint vonagló barátját meglátta. Az ablakhoz ment, térdre esett és forró imádságban kérte Istenét: ragadja ki a halál kezéből barátját, vagy mint Luther mondá: »Allda musste mir unser Herr Gott herhalten, denn ich warf ihm den Sack für die Thür, und rieb ihm die Ohren, mit allén Verheissungen von Gebetserhörungen, die ich in der heiligen Schrift zu erzáhlen wusste, dass er mich musste anhören, soich anders seinen Verheissungen trauen sollte!« Azután Melanchtonhoz szaladt, megragadta kezét és azt mondta néki: »Ne félj Fülöp, nem fogsz meghalni! Bizzál az Istenben!« Melanchton mintegy haldokolva azt rebegé: Ne tartóztass fel utamon! Az Istenért, hagyj elmennem! »Még tovább is szolgálnod kell az Istent!« feleié Luther. És enni valót hozott és a vonakodót kényszeríté enni. Reáripakodott: »Hörst du Philippe! Kurz um, du musst mir essen, oder ich thue dich in den Bauch!« »Egyél Fülöp, mert kiátkozlak!* Melanchton evék és elszunnvada. Mikor — mintegy csodálkozva, hogy még él — szemeit felnyitá, a falon Luther írását látta, ki oda a 118. zsoltár 17-dik versét írta: »Nem halok meg. hanem élek és hirdetem azúrnak dolgait!» És életben maradt. * 12. 1546 elején is birodalmi gyűlésnek kellett lennie és tárgyalásoknak kellett folynia a vallás ügyében Regensburgban. De Melanchton, ki 1545 októberében és decemberében Lutherrel együtt járt Mannsfelden a grófok kibékítésére, beteg volt és otthon maradt! És ime mi csodálatos sorsfordulat! Luther 1545 decemberében örül, hogy még élve Jiozta haza Fülöpöt s annak örömére a fellábadt beteg tiszteletére 1546. jan. 20-dikán nagy lakomát csapott, majd 1546. január 23-dikán elutazott újra Eislebenbe a Mannsfeld grófokhoz, február 14-dikén megírja utolsó levelét Me'anchtonhoz és orvosságot kér. Február 18-dikán Melanchton felel neki és küldi az orvosságot. Másnap reggeli 9 órakor az egyetemre megy Pálnak a rómaiakhoz írott levelét magyarázni, útközben levelet kap Justus Jónástól, melyben jelenti néki a rettentő csapást, hogy dr. Luther Márton Eislebenben 1546. február 18 dikán meghalt! Felment a kathedrára, de megtörötten rebegé: »Ach unser Führer ist dahin gegangen!* S könyek között olvasta fel Jónás levelét. * 13. 1557. október 13-dikán meghalt Melanchton neje. Melanchton akkor távol otthonról, Heidelbergben, tartózkodott. A wittenbergi egyetem értesítette őt erről egy levélben, melyet legkedvesebb barátja Camerarius vitt át néki. Október 28-dikán, midőn a fejedelmi park szőlőlugasaiban sétálgattak, adta át néki a levelet. Melanchton könyes szemekkel tekintett az égre és csak azt mondá: »Lebe wohl, ich folge dir bald nach!« Eleinte tartotta magát, de azután úrrá lett felette a fájdalom! * 14. 1560. ápril 10-dikén a pomerániai herceg, Fülöp felett tartott halotti beszédet javítgatta a nyomdában. »Talán én leszek a legközelebbi — Fülöp !* — mondá mosolyogva. És úgy lőn. 1560. ápril 19-dikén ő volt a legközelebbi Fülöp! * 14.1560. ápr. 18-án halálos betegen dolgozó szobájában feküdt Mellette volt veje, az ügyes orvos, Peucer és sokan mások. Végrendeletét akarta megírni és két oldalt meg is írt, de tovább nem bírta. Rossz éjszakája volt. Veje felé hajolt: mi kellene? Mit kiván? »Nichts, als den Himmel!« volt a felelet. Ápril 19-dikén estefelé Winsheim tanár elmondta előtte a 31. zsoltár 6. versét, melylyel Luther meghalt: »A te kezedbe ajánlom az én lelkemet, mert megváltottál engemet Uram, igazságnak erős Istene!* s azt kérdezte tőle: hallotta-e? *Igen!« rebegé. Ez volt utolsó szava. Beállott a csend, a szent csend, a milyen egész nap körülötte uralkodott! Csendesen aludt el örökre: 1560. ápril 19-dikén esti 7 óra felé, ugyanazon órában, melyben 63 év előtt született volt. Közli: Hörk József. IRODALOM. ** Az erdélyi evang. református egyházkerület Névkönyve az 1897-dik évre. Szerkesztette Molnár Lőrinc püspöki titkár, Kolozsvár, 1897. Gombos Ferenc nyomása, 255 lap, ára 1 forint. — Az erdélyi egyházkerületi Névtár immár 40-ik évfolyamát járja s az a be-