Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-28 / 9. szám

így a család körén kívül élő fiáért köteles-e ő a lukmát megfizetni ? A bíróság a rendszer és idevonatkozó beszerzett bizonyítékok alapján igennel felelt e kérdésre és pedig a múltra visszamenőleg is. Azután Horváth Gy. lelkész kérésére a bíróság pontonként magyarázta meg, hogy a tésenfai lelkészi díjlevél egyes pontjai — melyre nézve lelkész és elöljáróság megegyezésre jutni nem tudtak — miként értendők, illetve teljesítendők. Két fegyelmi ügy is volt. Mindkettő tanító ellen. Göbel János besefai tanító botrányos viselkedés s állásával össze nem férő cselekvények miatt jelenlegi állásától megfosztásra s e mellett azonnal való felfüggesztésre ítéltetett és pedig minden javadalom nélkül. Vádlott nem jelent meg. Ügyész azonban terhére felebbezett. Enyhébben végzett a bíróság Csikesz Sándor dr. palkonyai tanító ügyével, kit lelkésze a tanfelügyelőség útján panaszolt be, ki a vizsgálatot világi hatóság útján eszközöltetvén, az ügyet elbírálás végett püspök úr útján tette át s ügyészi vitány alapján egyházi vizsgálat nélkül tüzetett ki tárgyalásra. Kitűnvén, hogy a tanító tanúi ki sem hallgattattak s hogy panaszló lelkész épen tavaly, minden tekintetben jó bizonyítványt adott annak, a bíróság tanácskozás után végzésben mondotta ki, hogy az eljárást hivatalból nem folytatja, hanem a lelkész magánpanaszává minősíti s őt a rendes egyházi törvénykezés útjára utasítja. Ezzel a gyűlés esperes úr buzgó imájával délután x/2

4 órakor berekesztetett. A rendkívüli' gyűlés, mely a legpéldásabb rendben s élénk részvéttel folyt le, tehát nem kis munkát végzett. De e munkáktól eltekintve, jelentőssé válik az által, hogy a hosszú interregnum megszűnt, nemcsak, hanem úgy szűnt meg, hogy az egyházmegye hajójának kormányán, e zivataros időkben ismét azt a kipróbált erőt s biztos karokat szemlélheti, a kitől s melyektől hányatott hajója biztos haladását várja, reméli, s ki iránt bizodalmát, szeretetét a legközelebbi közgyűlésen többszörösen és nagy melegséggel, most pedig az egyházak szavazatának kiváló többségével nyilvánította. A magyar református nagy közönségre is megnyugtathatólag fog hatni annak tudása, hogy a vész első nvilvánulásakor egyik féltett hajójának kormánya ily biztos kezekbe tétetett le. Adja Isten! hogy ez a. remény a hajó biztos haladásával nyerjen teljesülést. Agodi, reform, lelkész. »Az én országom nem e világból való«. János evang. 18, 36. (Visszhang egy kiáltó szóra a Hortobágyban.) A »Debreceni Protestáns Lap« f. évi február 13-iki számában látott napvilágot egy cikkecske. Ékes beszédekben fejtegeti a haza eszméjét s bizony-bizony jó Kölcsey csak aludd nyugodtan tovább nagy álmaidat; a mag, melyet Paraennesisedben elvetettél, immáron sudár fába szökkent. Nem csak azt tudjuk már, mi a haza? Tudjuk azt is, hogy a magyar hazának s a ómagyar vallás«-nak kik az ő ellenségeik! Az ultramontán katholikusok, a panszlávok, a nazarénusok, baptisták s főképen pedig — a mint ez a példásan »objectiv« szerkesztői megjegyzésből * is kitűnik — Szőts és Szabó evangélisták s az a belmissziói mozgalom, melyet propagálnak. S kivált az utóbbiaktól kell igazán féltenünk ezt a hazát s a mi magyar református egyházunkat (! ?) Sőt ez a czikkecske még másban is tündököl. Kiváló példáját mutatja be annak, miként lehet egy szentírási locust kétélű karddá kifenni. Tovább megyek. Ez a cikkecske arról is igaz tanúvallomást tesz. miként hozhatja egy erős akaratú s merész fantáziájú ember causalis nexusba Vörösmarty »Szózatát * János evangéliumával, kivált midőn ez a nexus a debreceni formában és értelemben kiválóan alkalmasnak látszik arra, hogy ledorongoljunk vele egykét embert, a ki nekünk nem tetszik s hamis színben tüntessünk fel egy mozgalmat, mely »nyugalmunkat * zavarja ! De csak látszik! Szőts és Szabó evangélisták bizonyára hazaárulók s a belmissziói mozgalom bizonyára megöli ezt az édes hazát s a mi édes magyar református egyházunkat. Evangélistáink felkeresik az ifjú embert, kiragadják a világváros ezer kísértései közül, megmutatják neki azt az országot, mely »nem e világból való*, de a melyre függesztve szemeinket, édes hazánk s egyházunk boldog és erős leszen. Kitöltik a lelkeket vágyódással amaz ország iránt, mely >nem e világból való«, s e vágyódásból erős, bátor munka fakad, hogy ez a mi hazánk előcsarnoka legyen annak az országnak, mely »nem e világból való*. Munkálkodnak azon, hogy ennek a hazának »támasza és talpköve a tiszta erkölcs* legyen. Hirdetik, hogy a pap legyen miszszionárius, a ki elmegy az ő népe szegényeihez, gazdagaihoz egyaránt, erősíteni, lelkesíteni amazt, alázatosságra, könyörületességre tanítani emezt. Nagy, nagy bűnök ezek ! ? Hisz dolgozni kell! Mi lesz — Istenem —- ebből a népből s hazából, ha a nép nem elégszik meg ezután azzal, hogy papja hetenként egyszer praedicálva, a többi hat napot kedélyesen quaterkázva, pipaszó mellett töltse el ? Bizony nagyon »veszedelmes irány« ez amozgalom! Mert ezután az ifjú emberek nem járnak a bűnök tanyáira, hanem dolgoznak, hogy e hazának munkás s erős fiai legyenek; mert ezután a férfi a családban s hazában isteni célokat ismer fel és munkál; mert ezután az aggok nem ifjúkori bohóságaik elregélésével mulattatják az ifjakat, hanem az erkölcs-, haza- s Istenszeretet igéit csepegtetik szivükbe. Bizony nagy baj ez. Hisz dolgozni kell! Ilyennek olvasom ki szegény magyar hazánk s maii * » Valóban — mondja a szerkesztő — alig volt egyházunkban veszedelmesebb irány, mint a minővel legújabban Budapestről fenyegetnek. Oly tévelygés, a mely megtagadása lenne, ha érvényesül, a magyar ref. egyház legféltettebb és legtisztesebb tradícióinak*.