Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-14 / 7. szám

vezérek vállalkoztak Franciaország ultramontanizálásának szerepére. Elsőrangú írók : Laraennais és Lacordaire a csalhatatlan pápa kezelte teljhatalomban látták az emberiség megmentésének egyedüli eszközét. Fáradhatatlan tevékenységükkel a hiiiapírás terén megteremtették azon ultramontán pártot, melynek kettős bálványa az alkotmányos szabadság és a pápai absolutismus volt. Midőn pedig XVI. Gergely elítéli a protestáns liberalismust, a párt is programmot változtat s Lamennais megbukván le Veuillott veszi át a vezérszerepet, mint a pápai és császári absolutismus bálványozója. Hasztalan volt a püspökök minden ellenkezése, a pápa védelmébe vette a pártot, mely lapjaival valósággal terrorizálta az episcopátust. Hogy e párt mily hatalomra jutott, elég lesz felhoznunk egyetlen példát. Guettée megírta a francia egyház történetét, 42 francia püspök dicsérőleg approbálta. De a pártnak nem tetszett s a könyv nemsokára az indexre kerüli. Németország nem felejtette volt el az emsi punctatióban nyilvánult febronianismust, a katholikus theologia a protestantismus példája után indult, sürgette a tudományosságot, különösen a katholikus klérus színvonalának emelését és új lendületet vett a curialismus legnagyobb ellensége — a történetírás. A müncheni egyetemen s a tübingai fakultáson több férfiú működött, a kik lelkiismeretesebb hangon szóltak, mint a milyenhez Róma szokott volt. A tübingai Theol. Quartalschrift VII. Gergely elveit elítéli, theokratikus államrendszerről nem akar tudni s felszólítja az államot, hogy követelje a klérus kiképeztetésének javítását. Hermes és iskolája az ész és kijelentés kibékítésén fáradozik és pedig nem a jezsuita theologia szellemében. Bizonyos, hogy e törekvések, ha nem is eredményükben, de lényegüket tekintve protestáns jellegűek. Azonban az ellenfél sem nyugszik. Már 1818-ban újra megnyílik Rómában a Gollegium Germanicum Hungarieum és pedig most a jezsuiták vezetése alatt. A Collegium tanítványai képviselik ezentúl a hivatalos katholikus theologiát. ők foglalják el lassankint, az egyetemi tanszékeket s a hova nem férkőzhettek, ott a gyanúsításhoz fordulnak. Panaszkodnak, hogy a fakultások már nem oly kétséget kizáróan igazhitűek, magasztalják a mainzi püspöki seminariumot, mely az ultramontán Kettelerhez tartozott, Würzburgot és Fuldát, hol germanikusok és az innsbrucki fakultást, hol jezsuiták működtek. A germanikusok tevékenysége, mert nem terjeszkedhetett ki nagy körre, lassankint egészen eltűnt a »Kath. Verein Deutschlands« nevű ultramontán szövetkezet működése mellett, mely a német episcopatus törekvését eleinte megbénította s azután saját céljainak medrébe terelte. Nem volt. társadalmi réteg, melyre az egylet figyelme ki nem terjedt volna. Számtalan fiókegylettel behálózta egész Németországot, sőt egyetemes gyűléseiben még belga és francia követek is jelentek meg. Ez ultramontan párt programmjába felvette a kisdedóvók. inasok és legények számára felállítandó iskolák, ugyanezek, valamint a mesterek számára berendezendő olvasó- és társalgó-termek, a betegápolásnak szolgáló nőegyletek ügyét, megalakította a »kath. műegvleteta katholikus művészet és költészet fejlesztésére*. -»a Borromaeus-egyletet jó katholikus irodalom terjesztésére«, a »müncheni egyletet* ugvanily célból. Az egyetemi hallgatókból alakított a párt »kath. diákegyleteket*, melyek kifogástalan Commersbuchból énekeltek és az ünnepélyesebb összejövetelek alkalmával hódolati táviratot intéztek a pápához, a ki ugyanezen úton áldását küldötte. A legelőkelőbb osztályhoz tartozó 64 nő szt. Katalin egyletet alapít egy szabad-katholikus egyetem felállítása céljából, mert — így panaszkodnak a theologiai kérdések bírálatában kétes illetőségű nők — fiaik »oly theologiát tanulnak, mely a keresztyén dogmát kétségbe vonja vagy megveti*. Az önálló német theologia, mely nem a jezsuita scholasztika nyomdokain halad, gyűlöletes e párt előtt, olyan theologusokat, mint Döllinger, a ki »Papstfabeln des Mittelalters* című munkát ír s Honorius életét bőven tárgyalja, a fanatismus féktelenségével támad meg. A katholikus fakultások tanrendjére ráfogja, hogy katholikus-ellenes és protestáns, legalább néhány theologiai és philosophiai tárgyat latinul kellene előadni, és pedig — bene notandum — nem a nyelv gyakorlata végett, hanem — így szól e kívánság szó szerint — »annak biztosítékául, hogy elmúlt az az idő, melyben a neolog és subjektiv szellem elfordult az egyház állandó és egyetemes tudományától«. Az egylet nemcsak ily kifakadásokkal és Rómában való gyanúsítással üldözte a német theologusokat, kiknek hallgatótermeibe is betolakodott, hogy denunciálni valót találjon; a theologiai szaktudomány terén is talált rokonérzelműeket, a kik elég merészek voltak akár Honorius igazhitüségét védeni. A klérus és a nép tankönyvei mind jobban hangsúlyozzák a püspökök engedelmességét a pápa iránt, Deharke jezsuita kátéja szerint, melyet magyar, horvát, cseh, lengyel, dán, svéd, holland s a többi európai nyelvre is lefordítottak vagy a pápa vagy az általa megerősített zsinat végzi a tanítói tisztet, melylvel a csalhatatlanság jár. S a német püspökök hallgattak mindehhez? A kath. egylet kezdettől fogva nem akart tudni püspöki felügyeletről. tagjait, laikusokat és papokat egyaránt, felszabadította alóla s közvetlenül a pápához kivánt csatlakozni. IX. Pius 1849 elején csakugyan püspöki közvetítés nélkül maga alá rendelte s így Németországon az episcopatus mellett, ha szükséges, azzal szemben, külön hadsereghez jutott. Nem egy protestáló hang hallatszott, de a jó katholikus sajtó, mely a pápa hivatalos közlönyét, a jezsuiták szerkesztette Civilta Gatholicát másolta, a fővárosi és a valóban gombamódra termett számtalan vidéki katholikus lap a nép és klérus előtt gyanúsította főpásztorait. Nem katholikus jellemvonás meggyőződésért küzdeni s azt minden körülmények között védeni. A püspökök elnémultak s bizonyos nyugalommal, közönyösségnek nevezzük-e vagy fatalismusnak? nyugodtan nézték, mint ásnak sírt az egyház régi alkotmányának. Mikor már világosan látták, hogy kit temetnek abba, feljajdultak, de későn ! így jártak a nem ultramontán theologusok is. Harcoltak a keresztyénellenes philosophia és a protestánsok ellen, Döllinger a reformáció történetével, még előbb Möhler symbolikájával, de a napi kérdésekkel nem foglalkoztak s a jezsiták akadálytalanul áraszthatták el Németországot munkáikkal, melyek a pápának hithatározatokban való apostoli teljhatalmáról szóltak. A százados munka után közeledett az aratás ideje s ha valaha, úgy IX. Pius alatt kellett a püspöki rendszert megsemmisíteni, azon Pius alatt, aki—mint magamondá — még mint Mastai Feretti gróf hitte a csalhatatlanságot s mint pápa érezte! S ebben úgy közvetlen környezete, mint az egész egyház csak megerősítette. Soha a pápa kultusza nem ért oly fokot, mint IX. Pius alatt; Krisztus igaz hivője felháborodik azon hízelgő nyilatkozatok hallatára, milyeneket csak a Caesarok tömjénfüstös levegője tűrhetett meg. A katholikus egylet linci egyetemes gyűlésén egy tanár »a világ látható Krisztusának* nevezi a pápát, a bordeauxi érsek szerint »az egyház ott van, a hol a pápa van, a ki a hitnek organuma, az isteni kormányzás központja és Krisztus tekintélyének élp megtestesülése*. Veuillot szavai: »A pápa Jézus^Krissstus szája^ mely lelkiekben s világiakban határoz s 4 pápa minden MmuilU FÍIMIU