Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-11-29 / 48. szám

széleskörű irodalmi működése alapján a magyar tudományos világban, sőt azon lúl azt az előkelő helyet, a melylyel annyi dicsőséget és elismerést szerzett magának, családjának s a kollégiumnak. Mert hát családján kívül a kollégium volt neki mindene, s ő mindene volt a kollégiumnak. Volt idő az ötvenes évek absolutismusa elején, a midőn mint egy glóbus erős vállain hordozta a váltságba jutott kollégium terheit, gyűjtve, buzdítva és lelkesítve mindenfelé e városban s annak vidékén. A nagyhírű tudóst s kezdettől fogva mindvégig e főiskolában lakó lelkes tanárt méltán érték 1862. s 1872-ben a magyar tud. Akadémia, majd több hazai és külföldi tudós társaság s legutóbb a magas trón részéről azok a kitüntetések, a melyek e szerény férfiú áldásos munkásságát a legszélesebb körökben oly ismertté, csudálttá, hogy ne mondjam, irigyeltté tették. Szorosabb tanári és igazgatói hivatalán kívül főfoglalkozása a botanika s a geologia volt. Számos hazai növény ismeretét az ő kutatásainak köszönhetjük. Átkutatta e vármegyét s a haza többi vidékeit. Gyűjteményei, a melyekből sokat főiskolánknak is juttatott, európai hírűek voltak. Szerette a természetet s annak szépségében, rendjében és harmóniájában kereste az örök isteni célgondolat felséges nyomait. Tudományos műveinek száma egy kis könyvtárt teszen. Tanítványai a rajongásig szerették, tanítványaihoz való viszonyánál csak a családjához való viszonya volt bensőbb. Azon ritka előadó és nevelő tanárok közé tartozott, a kiktől még abban a száraz mathematikában is sokat, nagyon sokat tanulhatott a tanuló. Nyugodt lekiismerettel mondhatta magáról élte késő éveiben az apostollal: »ama nemes harcot megharcoltam*. Mert látta a felvirágzó kollégiumot, látta — mit előbb meg sem álmodhatott — annak rendezett pénzügyi viszonyait, megérhette híven szeretett családjának, derék fiának és leányainak (Géza és Marcel fia járásbiró, Gyula kereskedelmi akad. tanár, Hugó budapesti orvos, Gusztáv zene-akad. tanár, Irén leánya Krull főhadnagy neje stb.) sorra való boldogulását s jól megérdemlett nyugalomba vonulhatott. Igazán eltétetett néki — az írással szólva — az elismerés, a tisztelet és a szeretet koronája e városban. a kollégiumban s széles e hazában. Mint tanár, mint tudós, mint író, mint kartárs, mint hazafi s főleg mint családapa, ez igaz ember áldott emléke soká élni fog közöttünk, s élni fog a nevével oly annyira összeforrt kollégium, ha mi tanárok és tanulók boldogító emlékét követjük. Légy is meggyőződve immáron megdicsőült halott, hogy fénylő példádat és áldott emlékedet követni soha meg nem szünúnk. Vedd végezetül utolsó utadra kedves tieidnek, forrón szeretett családodnak, szerető kartársaidnak, a közelben és távolban való nagyszámú ismerőseidnek, tisztelőidnek és ezerekre menő tanítványaidnak utolsó forró búcsúját: Isten veled! Isten veled! Csengcy Gusztáv, theologiai dékánnak ez alkalomra készült és Hazslinszky sírjánál Maáácsy VIII. oszt. tanuló által érzéssel elmondott ódája így hangzik: I. Végső utadra a kik elkísértünk Szép tavaszunkra hullt a tél hava ; Zeng, mint a lombok síró csalogánya, Az itjú szivek búcsúzó szava. Ki annyit adtál, régi mesterünk te, Mit adjon a dal sírodon neked? .... óh, hogy e gazdag áldás viszonzása Csak egy lehulló fájó köny lehet! II. Soká te vitted a fáklyát előttünk, Egymást hol annyi ösvény szelte át, A rengetegnek ős homálya oszlott, A merre láttuk fényes sugarát. Kihullt a fáklya, agg mester, kezedből, Óh csak sírodra hull a szikra még! — De a mi felgyúlt ifjú szellemünkben A te fáklyádtól az lobogva ég. III. Nem szűk falak száraz tudósa voltál, Lelked az élet áldó tavasza; A mit termelt a nemzet aratásra, Hálás tenéked az egész haza. Óh ilyen élet nem a föld poráé! A gyász reménynyé zsendül sírodig: Elviszszük innen szellemed magunkkal, Föltámad bennünk és megifjodik. IV. És most pihenj el! — Holtak otthonában Hűs hant takarja drága sírodat; Kihajt tavaszszal itt is a fa lombja, A hanton zöld fű, friss virág fakad, S lombok közül sírhalmodat köszöntve A szellő suttog, zeng a kis madár . . . De nagy lelkedre nemzeted szivében Az örökélet dicsősége vár. Mágócsy Dietz S. budapesti tanár a természettud. társulat részéről a nagy természettudóst és írót, Draskóczy L. lelkész pedig képekben gazdag beszédében Hazslinszkyt a tanárt, mint a hit és tudás képviselőjét és főleg a családapát méltatta. A tanítóképző ifjúság alkalmi gyászéneke Durst tanár vezetése mellett csak növelte e díszes temetés összhangzatát. Eperjes, 1896. nov. 22-én. Dr. Szlávik Mátyás. IRODALOM. ** A szepsii ev. ref. egyház története. Levéltári okmányok s az egyházi feljegyzések alapján írta Kovács Béla, a szepsii egyház lelkésze, kiadta a gyülekezet. Sárospatak, 1896. Steinfeld nyomása, 93 lap, ára 1 korona, a tiszta jövedelem az »Egyházi alap«-hoz csatoltatik. Az abauj-szepsii egyház egyike a legrégibb magyar református egyházaknak s szellemi értékét és anyagi erejét tekintve régen a felvidéki egyházak legjobbjai közé tartozott. Perényi Péter, Mágócsy Gáspár és Bebek György földesurak védelme alatt a XVI. század közepén már virágzó református gyülekezetünk volt Szepsiben, melynek egész lakossága, úgy látszik, plébánosával egyben, a megtisztított vallásra tért s az összes egyházi javak birtokában maradt. De az eleinte virágzó s két lelkipásztort tartó egyházat sok üldözés, zaklatás sújtja; a szatmári békekötés évében (1711) minden javától megfosztatik s egész 1773-ig nagy nyomorúságban tengődik; a XVIII. század végén ismét összeszedi magát, lassanként erősödni kezd,