Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-02-02 / 5. szám

veink megsemmisülnének is, a közokmány jellegű polgári anyakönyvek két példánya nyomán pótolhatnék, ha pótolni akarnók, a felmerült hiányt. Ugyanazért — én részemről — a fentebbi indítványt »halva szülöttnek« tekintem. Ennyit erről. De ezzel egyidejűleg legyen szabad véleményemet nvilvánílni a mostanában bennünket kisértgető »családkönyv« vezetése kérdésében is. Előre bocsátom, hogy a >családkönyv« egyáltalában nem »terra incognita« eiőttem, mert ilyet készítettem, vezettem, mikor az erdélyi ref. egyházkerület terén lelkészkedtem, mint kemeri pap. Addig, míg minden születési, házassági, halálozási ügy a lelkészi hivataloknál jelentetett be s minden családi viszonyra vonatkozó okmány, anyakönyvi kiadvány a lelkészek által lett kiállítva, határozottan fontos, felettébb szükséges és hasznos volt a »csaladkönyvek« szerkesztése, létezése, melynek elkészítése — különösen nagyobb egyházakban — sok időt és fáradságot igényelt ugyan, de ha egyszer elkészült s aztán folytonosan, pontosan tovább vezettetett, megbecsülhetlen segédeszköz volt a lelkész kezében, főleg családi értesítők kiállítása alkalmával, melynek alapján gyorsan s teljes szabatossággal — a tévedés kizárásával — lehetett kiállítani a legnépesebb családról is a családi értesítést, míg »családkönyv* nélkül, bizony sok időt, figyelmes körültekintést igényel egy-egy népes családról családi értesítőt állítani ki! Sokszor probatum est! Azonban ma és még inkább ezután, midőn csak az fordul hozzánk s jelentkezik nálunk, a ki szive által indíttatva vallásos buzgóságból óhajt, akar: folytonosan, pontosan vezetett családkönyvről még csak álmodni is merész. Már pedig ha ez így van, a mi pedig kétségtelen : mi értelme lenne ezután családkönyveket szerkeszteni, vezetni, melyek már születésök percében szánalmas módon fogyatékosak s hova-tovább mindinkább megbízhatlanok, inkorrektek lennének! Nagy idő és erőpocsékolásnak tekinteném ilyen hijában való fércmunka készítésre utalni a lelkészi kart! Sokkal jobb, ha az arra szánt időt és fáradságot hasznosabb foglalkozásra fordítjuk mindnyájan, mert »az aratásra megért gabona sok. az arató kevés*, sőt nem is szükséges valami messzetekintő jóstehetség hozzá, meg jövendölni azt, hogy a terhekben növelt, jövedelemben csökkent papi pályára — ha nem vigyáznak éber figyelemmel azok, kiket az Ur őrállókká tett — hova-tovább kevesebb számmal lép az ifjú nemzedék . . . Tagadhatlanul elszomorító jelenség ez, de kétségtelen igazság. Csak még egyet! Jól esett lelkemnek olvasni amaz erélyes tiltakozó nyilatkozatokat, melyek a *mostoha« elbánás ellen emelkedtek György Endre úr. szerkesztő úr s mások részéről! Bizony, bizony a mi nagy szerénységünk kifolyása a nagy szegénység, mely hozzánk tapadt múltban s jelenben s azért nem tudhatjuk, hogy mikor virrad reánk jólét hajnala! Istennek áldó kegyelme legyen velünk ! Bonibi Lajos. KÜLFÖLD. Külföldi egyházi szemle. A németországi ú. n. conservativ és keresztyén sociális párt igazi krizis előtt áll. A Kreutzzeitung hírhedt tulajdonosa megszökött, de görög földön immár elfogott Hammerstein báró kellemetlenül kompromittálta a két párt köreit, s a szakadás Naumann kilépése következtében teljesen beállott. A két párt krízisében erősen van érdekelve iStöcker is, a volt udvari prédikátor, a ki a két. pártnak úgyszólván összekötő kapcsát képezte. Stöcker egyháztársadalmi politikájának régi hibája, hogy a vallási, egyházi és a politikai szempontokat lépten-nyomon összetéveszti. Ez hozta őt össze Hammerstein báróval, s tette kegyvesztetté udvari prédikátori minőségeben, a melyben nagyobb szerepet juttatott a politikának, mint prot. egyházának. Különösen a sociáldemokracia tere az. a melyen a legellentétesebb faktorok közreműködnek. Egyik iránya a sociális bajok megoldásán fáradozik, de a másikat bizonyos keresztyénellenes tendenciák kísérik a maga tevékenységében. A sociáldemokraciában főleg az evangélium ereje hiányzik, s épen nem törekszik »Isten országa s az Ő igazsága* után. Hangsúlyozza ugyan, hogy a viszonyokon javítani kell, de a szivek megtisztításával s az elmék megvilágosításával épen nem törődik. Feledi tehát, hogy kiválóan az evangelizáció s a belmisszió a sociális bajok sikeres megoldásának egyik leghathatósabb eszköze. A berlini templomépítészeii rqycsület örömmel tekinthet vissza mult évi működésére. Évi jelentéséből megtudjuk, hogy a mult évben összes bevétele 2.426.573 s kiadása 2.100,900 márkát tesz ki, s az adományokban igen nagy része van a császári háznak. A kiadásokat legnagyobb részt az ú. n. Vilmos császár emléktemplom emésztette föl. Ezen felül 300 ezer márkát más kilenc új templom fölépítésére fordította a bizottság. Ez új templomokhoz is egy millió márknál többel járult a császári ház, míg Berlin városi tanácsa 650 ezer, a fiskus 50 ezer s a toegybázi tanács 3200 márkkal. Ezek a beszédes számok a berlini prot. templomépítészet erősítését jelzik. Az egyesület a templomok építése mellett egyúttal a gyülekezeti házaknak. óvóknak, fiú- és leánymenhelyeknek s ifjúsági gyülekezeteknek létesítését is feladatául tűzte. Szóval Berlinben kezd erjedni a prot. belmisszió evangelizáló ereje az egész vonalon. Az > Evang. Butid* szásztartományi fiókja egyik legújabb kiadványában érdekes statisztikát közöl e tartomány rom. katb. egyházáról. 1890-ben 2.383,501 prot. lakosra esett 183,233 kath.. mi mellett utóbbiak száma 1880 óta az ehrfurti kerületben 96,317-ről 99,469-re, a merseburgiban 21,261-ről 29,418-ra s a magdeburgiban 40,365-ről 54,346-ra emelkedett. 12 helyen irgalmas, s 22 helyen ú. n. szúrke nénék csinálják a pápás propagandát. Különösen gondozza e propaganda! a mi Gusztáv-Adolf egyesületünk mintájára keletkezett Bonifácius-egylet, mely az utolsó négy év alatt a szásztartomány 84 különböző partján 196 ezer márkát fordított a propaganda céljaira. Ezzel szemben a tartomány 2 % millió prot. lakosa évenkint mindössze csak 40 ezer márkát képes összehozni a Gusztáv-Adolf egyesület céljaira. Biz ez megszégyenítően kevés! A Bund e röpiratának valóban elszomorító adatai megnyithatnák prot. testvéreink szemeit és sziveit! Leó pápa, a nagy békepolitikus ugyancsak megjárta, maga egyesítési törekvéseivel, a melyek nem kevesebbet,