Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1896-04-26 / 17. szám
egyház, mint ilyen, nem foglalt el egyenlő és határozott állást és eljárást az új renddel szembei.\ Az ingadozó és különböző megosztás csak ártalmas befolyással van híveinkre. Midőn tavaly őszszel dr. Schwartz, a lipcsei szuperintendens és misszionárius köztünk körutat tett, a német tartományokról azt mondta: hol az egyházi kormányzat és fegyelem erős és határozott volt, ott az egyházpolitikai törvények nem igen ártottak, hol azonban az egyházi kormányzat és fegyelem gyenge és határozatlan volt, ott nagy pusztításokat vitt véghez az új rend az ev. egyház terén. Sapienti pauca! Wéber Samu. IRODALOM. ** »A magyar nemzet története« című tízkötetes (millenniumi kiadás) nagy munka negyedik kötetéből, mely »A Hunyadiak és Jagellók kora« címet viseli, most került könyvpiacra a negyedik és ötödik füzet, mely a füzetek sorozatában 67. és 68. számokkal van jelezve. Ebben a kötetben dr. Fraknói Vilmos püspök vonzó előadásban írja le V. László uralkodásának és Hunyady László kivégeztetésének történetét, valamint V. László király halálának körülményeit. A füzetek műmellékletei: »Quinti Curtii História De Gestis Alexandri Magni* című Corvin-kodex kötésének hátsó táblája szines hasonmásban; továbbá »Corvin János és az Ulászló párti főurak 1490. augusztus 18-iki szövetséglevele záradékának* hasonmása, a »NaIdi Naldii Epistola De Laudibus Augustae Bibliothecae* című Corvincodex címlapjának színes hasonmása. A szöveg közé is számos kép van nyomatva, úgy, hogy minden második lapra esik egy-egy történeti vonatkozású kép. Egyes füzet ára 30 kr. Előfizetés negyedévre (12 füzet) 3 frt 60 kr., félévre (24 füzet) 7 frt 20 kr. Kapható minden hazai könyvkereskedésben. ** »Az 1848/49-iki magyar szabadságharc története* című nagy illusztrált díszmunkából most jelent meg az 57-ik füzet, a melyben Gracza György Bem apó erdélyi harcát: a vizaknai csatát, Szász-Sebes ostromát, megsebesülését stb. írja le a nála megszokott élénkséggel. E füzetben is megint több egykorú illusztráció van, ú. m. Az első orosz csapatok Erdélyben, Libényi János merénylete I. Ferenc József császár ellen. 1853. febr. 18., Piski csatatér vázlata. A hatvani út. Megrendelhető Lampel Róbert könyvkereskedésében, (Andrássy-út 21.) füzetenként 30 krajcárért. ** A Magyar Mese- és Mondavilágból, Benedek Eleknek, a kitűnő mesemondónak öt nagy kötetre tervezett könyvéből megjelent a negyedik kötet s így bízvást várható, hogy az ezer év ünnepén kezünk közt lesz az öt kötet, mely ezer év mese- és mondaköltését foglalja magában. A negyedik kötettel egyidőben jelent meg a 40-ik füzet, melyben befejeződik a 4-ik és kezdődik az ötödik kötet. A negyedik kötet 80-nál több mesét és mondát tartalmaz, száznál több illusztrációval Széchy Gyulától. Úgy a nyelv tiszta szép magyarsága, mint a mesemondás dolgában Benedek valóságos virtuóz, és a meséket, úgy a mint ő megírja, öreg és ifjú nagy lelki gyönyörűséggel és haszonnal olvashatja. A most megjelent negyedik kötetnek is, mint az első háromnak, 3 frt az ára, díszes kötésben, de füzetenkint is kapható (egy füzet ára 25 kr.) a kiadó Athenaeumnál s minden könyvkereskedésben. ** A Szalay-Baróti-féle Magyar Nemzet Történetéből a 36. füzet hagyta el a sajtót, melyben szerző a második kötet végéhez írt általános visszapillantásában a vegyes házakból származott királyok korabeli köz- és műveltségi állapotok leírását folytatja, s különösen a középkori hazai igazságszolgáltatással és a katonaügygyei foglalkozik. Illusztrációi a Nagy Lajos birodalmát feltüntető szines térkép. Nagy Lajos király titkos pecsétje. Nagy Lajos király gyürűspecsétje. Esztergom városának régi (XIV. századi pecsétje. Budavár XIV. századi pecsétje. Pest régi (XV. századi) pecsétje. Kassa városa régi címere. Máriássv István síremléke. Magyar főúr a XVI. század elejéről, hadi viseletben. Csatajelenet az Anjou-korból. Vajda-Hunyadvára északnyugot felől, délkelet felől és nyűgöt felől. ** »Jézus Krisztus.* Didón atya híres munkájának, a Jézus Krisztus-mk nagy nyolcadrétű díszkiadására hirdet előfizetést dr. Kiss János pápai kamarás. A selyembe és bőrbe kötött, heliogravürökkel ékesített nagy munka ára 40 frt, a mi két forintos hónapi részletekben is beküldhető a fordítónak. (IV. Királyi Pál-utca 13.) ** Templomi beszéd elő- és utó imádsággal, millenniumi hálaadó istentiszteletre, írta Fülöp József körmendi ev. ref. lelkész, ára 20 kr., kapható szerzőnél. E G Y HÁ Z. Az országos lelkészi gyámintézetre Hornyánszky Viktor, Lapunk és több protestáns irodalmi vállalat áldozatkész kiadója a most lefolyt konvent alkalmával 1000, azaz egy ezer korona alapítványt tett; ugyanennyit ajánlott fel az ág. h. evang. hasonló intézetére. Szép levelében, melyet a konventen Szász Károly püspök jelentett be, kinyilatkoztatta a cégfőnök, hogy a míg él s míg a pro*, papság részéről az eddigihez hasonló buzgóságot tapasztal a protestáns irodalmi kiadványok felkarolása és terjesztése körül, ezt az adományát Isten segedelmével évről-évre ismételni szándékozik. A konvent jegyzőkönyvi köszönettel és elismeréssel fogadta mind a szép adományt, mind a nemes Ígéretet, s bizonyára a két protestáns egyház egész papikara is méltányolni fogja a derék protestáns kiadó dicséretre méltó áldozatkészségét, melynek áldásos gyümölcseit épen a lelkészek családjai fogják élvezni. Segítse Isten többről-többre, nyereségről-nyereségre. A konfirmációra való előkészítés járja most országszerte egyházközségeinkben. Lelkipásztoraink és hitoktatóink az új viszonyok által követelt nagy gondossággal