Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-02-09 / 6. szám

KÜLFÖLD. China megmozdulása. A mennyei birodalomra nézve, az ott élő hittérítők egyértelmű állítása szerint, áldásos hatású a japánoktól szenvedett megaláztatás. China immár ébredez az évszázadokig tartó szendergésből. A misszionáriusokat szivesen fogadják a felsőbb osztályok is, mint a kiktől lehet valamit tanulni. A mult évben lezajlott háború előtt, a reformokat óhajtó ifjú mandarinok így sóhajtoztak: »Vagy harminc esztendőt kell még várnunk, míg a most hatalmon lévő csökönyös mandarinok kihalnak. Csak ezután gondolhatunk haladásra*. Hanem hát az isteni gondviselés úgy irányozta a dolgok folyását, olyan indító okokat hozott működésbe, hogy a roppant birodalom a holt tetemek, a megszáradott csontok megelevenedésének látványát tárja elénk. Már a háború előtt találkozott néhány pekingi magas hivatalnok, a kik elolvasgatták a Shangaiban »Keresztyén Irodalmi Társaság* havi folyóiratát és egyéb kiadványait. Ezt a Wan Kwoh Kung Pao (világ napló) nevet viselő havi szemlét dr. J. Young Allén, az amerikai püspöki methodista misszió tagja szerkeszti. S nem csupán hittérítők írnak bele, hanem consulok és chinai vámhivatalokban szolgáló európaiak és amerikaiak is. Még pedig olyan tárgyakról, a melyek egy nemzet jólétét mozdítják elő. Egy ilyen vállalat nagy szolgálatokat tehet Chinának, a hol évenként legalább is három millió ember hal meg éhen, s a mely országnak kimeríthetetlen segédforrásai vannak, csakhogy használni nem tudják. A mult évi háború pedig a legmakacsabb idegengyűlölőket is meggyőzte arról, hogy a chinaiak sokat tanulhatnak más nemzetektől. Igen sokat lehet még köszönni Gilbert Reidnak, a kit az amerikai presbiterian misszió-társulat küldött Pekingbe, hogy a felsőbb ranguakat megnyerje az evangéliumnak. Ő lassankint megismerkedett a legelőkelőbb mandarinokkal, s mint a keresztyén Irodalmi Társaság egyik titkára, rá irányozta azoknak figyelmét a társaság kiadványaira. Midőn a másik titkár, mr. Richárd szeptember közepe táján a fővárosba ment, hogy a Chinában működő protestáns hittérítők emlékiratát benyújtaná, szabadon érintkezhetett a legmagasabb rangú mandarinokkal. És vagy ötven hanlinnal (a legmagasabb tudományos rang, körülbelül megfelel a mi tudorságunknak) találkozott, a kik szivből a K. J. T. által ajánlott reformokat. A császár első tutora, Weng Tung Ho, a ki miniszterelnök is, a kit sokan »koronázatlan királynak« neveznek, mivel a császár mindenben az ő tanácsát követi és a kit eddig az idegenek legdühösebb ellenségének tartottak — még az az ember is találkozást kért mr. Richárdtól. S midőn Richárd a nyugoti népek vallási türelmességéről beszélt előtte, megvallá, hogy Chinában is használatba kell venni ezt az elvet. Végül felhívta, hogy sorolná elő, miféle reformokra volna szükségük. Maga a császár is olvasta mr. Richárd néhány munkáját és megelégedését fejezte ki fölöttök. A reformmozgalom megindult. A reformerek egy klubot alakítottak s minden másodnap megjelenő lapot indítottak meg. A lap költségeinek felét Chang Chih Tung, közép China alkirály a födözi. Ez az alkirály 1893-ben a fent említett K. J. T.-nak 1000 taelt — mintegy 1500 frtot — adott. A Keresztyén Irodalmi Társaság hatalmas tényezővé lett China újjáalakításában. Csak az a baj, hogy csekély anyagi erő áll rendelkezésére. Kiadványait 2000—10,000 példányban bocsáthatja ki. Holott legalább százezer példányban kellene, hogy a több száz millió nép minden rétegéhez eljuttathassa. Előrehaladottabb keresztyének szépen gyűjtenek és adakoznak China evangelizálására. Mily szép volna, ha mi is hozzájárulnánk filléreinkkel az emberiségnek ez egy negyedét tevő nép felrázásához! Óh, de mi is ázsiaiak vagyunk még! minket is még ébresztgetni kell! A mi hasonló vállalataink is hasonló bajokkal küzdenek. Dacára a sok jelnek, melyek azt mutatták, hogy az utóbbi időkben a keresztyénség hódítása Chinában megszűnt, most már remélhető, hogy a chinaiak Krisztushoz térnek. Hát nem tették-e meg az első lépést, midőn Isten szolgáihoz, a keresztyén hittérítőkhöz fordultak tanácsért ? Chr. W. a. s. RÉGISÉGEK. Lelkipásztorsági elmélet a mult századból. II. Ami az Isten szolgáinak magokra nézendő kötelességeket illeti, abban béfoglaltatnak mind azok a qualitasok és minéműségek, kikkel az Isten igaz szolgáinak megékesítetteknek kell lenni. Hogy pedig azokrúl a kötelességekrül annál rendesebben szólhassunk, vegyük fel azt, a mit mond szent Pál I. Tim. III: 1—7. (Legatur.) Mely szavaiban szent Pál apostol az egyházi szolgáknak az ő tisztüket és kötelességeket hosszasan írja le. Nem célom, hogy hosszasan mindazokrúl a kötelességekrül szóljak, hanem csak mind az idő engedi és az alkalmazottság kivánja. lmo. Azt kivánja meg az apostol az egyházi szolgákban, hogy azok légyenek feddhetetlenek. Igaz dolog, hogy azokban a személyekben, kik a világi közönséges társaságban, jeles, szükséges és hasznos hivatalokat viselnek, sok fogyatkozásokat és hibákat tapasztalhatnak az emberek. De minthogy azok az Ő hivatalokra megkívántató qualitásokkal megékesíttettek, hasznosan járnak el hivatalukban: fogyatkozásaikat könnyen eltűrik, szenvedik azoknak az emberek. De az Isten szolgáiban, ha lehetséges megkívánja azt az apostol, hogy azok legyenek feddhetetlenek = olyak, kikben valami megjegyzésre s feddetésre méltó valamely nagy rossz ne találtassék. Mikor pedig ezt a feddhetetlenséget kivánja az apostol az Isten szolgáiban, úgy nem kell gondolkodni, mintha