Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-02-09 / 6. szám

nek. Alapeszméi helyesek. Három tételt állít fel: A protestantizmus bensőbbé tette a vallásosságot, mélyebbé az erkölcsiséget s az emberi erőket jótékonyan fejlesztette. Ez az egyik. A protestantizmus meghonosította és az emberiség közkincsévé tette a műveltséget. Ez a második. A protestantizmus a népek szabadságának is jó szolgálatot tett. Ez a harmadik tétele. Áz alapeszmék helyesek, de a kifejtés kissé színtelen és erőtelen. Kivált a középső tétel, a műveltségre való hatás gyenge és laza. Aztán mi szerettük volna, hogy a protestantizmus jótékony hatásai között a vallási erők nemesítésének, a vallásos élet megtermékenyítésének áldásait is feltüntette volna. Mert hisz' a protestantizmus első sorban vallási reform, az üdvbizonyosság és igazság tisztább birtokba vétele, az elernyedt és megromlott keresztvénségnek megjavítása az evangelium által. Sajnálni lehet, hogy szerző, ki pedig »Bevezetésiével egyenesen erősíteni akarja hitfelei hitét és protestáns érzületét, az evangeliumi protestantizmus legnagyobb áldásáról, a lelkeknek Krisztushoz való közvetlen visszavezetéséről megfelejtkezett. Szerző bizonyára jól tudja, hogy a protestantizmusnak a közművelődésre és a közszabadságok kifejlesztésére gyakorolt hatása csak közvetett és másodlagos; közvetlen és fő-fő áldása az volt, hogy a tévelygő lelkeket az üdv tiszta kútfejéhez, a Jézus Krisztushoz juttatta. S vájjon ma is nem az-e a protestantizmus erőssége és megingathatatlan elsősége a többi hitfelekezetek fölött, hogy nem tévedhető pápák és »emberi találmányok* gyarló erejére, hanem az Istennek Kriszban megtestesült hatalmas és szentséges erejére támaszkodik. Ennek a hiterősítő protestáns igazságnak erőteljes és meggyőző kifejezését, vagy bárcsak érintését sajnosan nélkülözzük Paulik színtelen és erőtelen Bevezetésében. A Hitvallás szövegének fordításáról kevés mondani valónk van. Értelmes, folyékony és eléggé magyaros. A latin eredetivel nem hasonlíthatván össze, tartalmi hűségéről és szabatosságáról nem szólhatunk. De így, a mint előttünk van, jól hangzik, a terminológiája következetes s helyes, könnyen érthető. Előnyére válik a munkának az is, hogy a szövegben említett vallási irányokat, történeti neveket stb. a fordító a lap alján mindenütt gondosan megmagyarázza. Egy szóval szerintünk a fordítás jobb, mint a Bevezetés. Egészben véve a munka célszerű, kiadása alkalomszerű, terjesztése kívánatos. Várcidi F. BELMISSZIO. Lord Shaftesbury élete. Adalékul az angol belmisszió történetéhez. I. Az angolországi gyakorlati keresztvénségnek és beimissziónak egyik érdekes és kiváló alakja a jelen századból lord Shaftesbury. Shaftesbury családi neve tulajdonképen Ashley-Cooper; az angoloknál tudvalevőleg csak a legidősebb fiú örökli az atya címét és rangját, s így a mi Shaftesburynk atyja is csak bátyja halála után jutott az előkelő >Earl of Shaftesbury* címhez. A család nagyhírű régi család volt, atyai részről fölvezethető I. Eduárdig ; anyai részről is nem kisebb nevek tündökölnek a családfán, mint a Marlborough hercegé. Antal 1801-ben született Londonban. Gyermekkora nem volt boldog; talán épen rideg gyermekkorának emlékei élesztették fel buzgalmát arra a végre, hogy elhagyott gyermekeken segítsen. Atyja igen okos, tehetséges ember, ki egész életét közpályán, politikai téren töltötte, s nem igen törődött a gyermekeivel; anyja nagyvilági hölgy, a ki csak a mulatságot kereste, s a ki épen ezért nem értett a neveléshez. Ennek aztán az volt a következménye, hogy a hol a szülők beleszóltak a gyermek nevelésébe, ott aztán egyoldalúlag csak kegyetlenségig menő szigorúságot éreztettek vele. Hogy ilyenformán vallásos nevelésről szó sem lehetett, azt könnyen el lehetett gondolni; az egész vallásosság, a mit a gyermek a szülői házban elsajátított, nem volt más, mint száraz, élettelen orthodoxia. Á szülői szeretet hiányzott, egyetlen barátja volt egy öreg nőcseléd, még imádkozni is ettől tanult meg; mint később mondá, ez volt az ő legjobb barátja az életben. Hét éves korában került emberünk az iskolába. Hogy milyen volt ez időben az angol iskola, azt igen jól megláthatjuk Dickens »Copperfield*-jéből és a »Nickleby Miklós«ból; mert Dickens bizony alig túlozott leírásaiban. Valóságos bűnfészkek voltak bíz azok; a nagyok bántalmazták a kisebbeket, s a szelíd lelkű fiú végtelen sokat szenvedett; szinte nem tudta, szülőitől féljen-e jobban, vagy a chiswicki iskolától. Talán épen gyermekkori szenvedései okozták, hogy még később is annyira hajlandó volt a búskomorságra. De a szenvedés jó iskola; a ki maga fázott, éhezett, a kit bántottak, az megtudja ítélni az ellenkezőnek az értékét! 12 éves korában a harrowi iskolába ment; ez az iskola valóságos paradicsom volt az előbbenihez képest; mert itt legalább tisztességes fiúkkal érintkezhetett. 1810-ben halt meg atyjának bátyja, ekkor jutott az atya a »Shaftesbury* névhez és az »earl« címhez, szép birtokokkal együtt. Tanulmányait Oxfordban végezte be; itt ugyanis a a philologiából fényes sikerrel vizsgázott. Hogy vallásos tekintetben hogyan fejlődött a gróf, bajos volna megmondani ; annyi bizonyos, hogy fiatalabb korában gyűlölt minden különvéleményt és úgy tanulta, hogy az angol biblia társaság veszedelmes újítás. Épen mint most nálunk némelyek szemében a — belmisszió. 1826-ban a parlamentben találjuk, hová conservativ programmal választották be. Az angol parlamentet az időben a római katholikusok emancipációjának kérdése foglalkoztatta, kiknek ekkor még polgári joguk sem volt Angliában. Shaftesbury Peelhez és Wellingtonhoz csatlakozott. Hogy milyen szempontból ítélte meg a politikát, mutatják a saját szavai: »Meggyőződésem szerint egy nagy ország első minisztere csak komoly keresztyén ember lehet; olyan ember, ki mindent magasabb szempontok szerint tud mérlegelni és a ki a keresztyén bölcsesség iskolájába járt*. »Ha hivatásomat meg kell választanom, olyan pályára lépek, hol az emberiség érdekében munkálkodhatom.* Első nyilvános föllépése alkalmával ezt mindjárt be is bizonyította, fölemelvén szavát a szegény elmebetegek érdekében. Az elmebetegek észszerű és humánus ápolása a legújabb idők vívmánya. A középkorban a tébolyodottakat vagy szentekké avatták, vagy eretnekek gyanánt meg-