Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-12-27 / 52. szám

A mi pedig a hitet illeti, ebben is lényegesen különbözünk Rómától. Mi hitet, életteljes hitet sürgetünk a megtartó Jézus Krisztusban ; Róma meghódolást követel az egyház és csalatkozhatatlan pápája iránt. Hit helyett egyház, Krisztus helyet pápa : evvel megmondtunk mindent. Róma törekvése, hogy intézmény győzze meg a világot, intézmény, mely bár dúsan felfegykerkezik természetfeletti kegyadománynyal, azonban mégis csak emberi intézmény, földi szervezet, hivatal. A mi elvünk, hogy az Isten lelkéből fakadt hit, az Úrral való személyes életközösségből keletkező isteni energia győzze meg a világot. Szerintünk a világ meggyőzésére egyedüli fegyver a hit, mely személyes életet követel és Istenben való személyes életet hoz létre. Van a hitre nézve egy látszólagosan kiirthatatlan félreértés, mely az evangeliumi vallás ereje kifejtésének legnagyobb akadálya. E félreértés a hit lényegére vonatkozik. Ha pl. modern embernek azt mondjuk, hogy hit nélkül Istennek nem letszhetik, úgy ez rendesen valami külső formaságra gondol, melynek nem is kell egész kedélyvilágunkkal összhangzásban lennie. Már pedig legyen valamely igazság a legmagasztosabb, annak pusztán külső elfogadása sohasem fog bármely körülmények közt élő, bármely meggyőződést követő embernek lelki nyugalmat szerezni. E félreértésre sok helyen akadunk és elleneink igyekeznek is azt kiélesíteni és folytonos ismétlés által hihetőbbé tenni. A mult cikkben említett pápás térítőirodalomban mindazok számára, kik az egyiptomi husosfazekak után visszasóvárognak, dogmaként emlegetik, hogy a hit evangeliumi értelemben sohasem több bizonytalan vélekedésnél, míg ellenben az embernek valami szilárdra van szüksége, valamire, a mi erősebb nála, hogy arra szükségben és halálban támaszkodbassék. Materialista ellenfeleink is hasonló szemrehányásokkal illetnek, és szerintük azt követeljük, hogy a tudomány és érzékeinknek tetsző igazságok tételein kívül vagy sokszor azok ellenére, olyanokat is sajátítsunk el, melyek ellenőrizhetetlen igazságok eredetére és megokolásra vonatkoznak, mi által életbiztosítást köthetünk a túlvilágra. A vételár pedig az értelem feláldozása (sacrificium intellectus) az egyház és zsarnok papjai számára. Itt lehetetlen kikerülni a kérdést, hogy vájjon e félreértést a múltban vagy jelenleg nem maga az evangeliumi egyház okozta-e? E kérdést lehetetlen mellőzni vagy tagadni. Hitünk erősbödik, ha bűnbánólag megvizsgáljuk magunkat, vájjon bírjuk-e a hit igaz alakját és teljességét. Vagy tán azon látszatnál akarunk maradni, hogy az evangeliumi egyház — a Zsid. lev. szerint — hitét mindig biztos reménységnek tartotta, és csak az egyház ellenségeinek rosszakarata és lelki sötétsége alacsonyítá azt le véleménynyé? Ez igazságtalanság volna elleneink tisztességesebbjei ellen és szeretetlenség mindegyikük iránt. Az evangéliumi egyház tantételei — hála Istennek — úgy értelmezték a hitet, hogy az a mi biztos reménységünk és szilárd bizodalmunk. Több körülmény azonban reábír, hogy a hit tárgyát szabatosabban és világosabban körülírjuk. Azt kell kifejezésre juttatnunk, hogy a hit nem tanok sokasága, álljanak azok bármily összefüggésben, és nem vonatkozik tárgyakra vagy dolgokra, hanem a hitben valamely cgyedüliről és valamely személyiről van szó. E két tényezőt egybevetve, pontosan meghatározhatjuk a hit fogalmát. A hit a lélek bizodalma Istennek a Jézus Krisztusban nyilvánult kegyelmében. Tehát a lélek bizodalma az Alkotóban, hogy Ő az örök szent szeretet és hogy legyen bár értelmünk elfogult és mogszorult a szivünk, mi Benne mégis megvigasztalódunk, mert Jézus Krisztusban Megváltót küldött, ki az egyszülött tekintetével az Istenség mélyét átkutatta és szeplőtlen élete erejével, kinos szenvedéseivel, halálával és dicsőséges feltámadásával visszavezetett bennünket az Isten békéjébe. E fejtegetések célja az, hogy gondot fordítsunk a hit igaz tárgyaira. Gondoljuk meg, hogy e szóban hit felhangzik ama lélek hatalmas megindulása, mely aggódva kérdi a philippi börtönőrrel: »Mit tegyek, hogy üdvözüljek?* és hőn epekedik Luther Mártonnal: »Mitévő legyek, hogy az Isten kegyelmét megnyerjem?* Ezért szemben elleneink állításával, hogy az evangeliumi hit csak gyenge vélekedés, vagy érzéken felüli igazságok bebizonyíthatlan állítása, egyházunk feladata a hitet valódi lényegében érvényre juttatni. És ha ernyedetlenül küzdünk azért, hogy á theologiai eltéréseket, melyek a rendszert, a megfigyelés módját és a következtetés bizonyos irányát tekintve közöttünk elég gyakran felmerülnek, semmiseire sem változtassuk át hitbeli különbségekké, így a küzdelemre bennünket nem egyedül az hevít, hogy szétforgácsolásuk az erőket csökkenti. Határozottan kijelentjük, hogy pl. az Evangeliumi Szövetség nem azért alakult, hogy Róma ellen ügyesebb taktikával járhasson el, sem azért, hogy az egyes egyházak közt mélyebben fekvő ellentéteket elsimítsa, kitörülje, vagy pedig bárhol csorbítaná a vallásos meggyőződést. Hanem a szövetség alakulásának célja küzdeni az evangeliumi egyházak ama szakadása ellen, melynek eredete és megokolása az evangeliumi hit fogalmát megszégyeníti, amennyiben ama gonosz látszatnak kedvez, mintha a hit csak theologiai vélemény vagy ily vélemények összege volna, Istennek a Jézus Krisztusban nyilvánult kegyelmébe helyezett rendithetetlen meggyőződés helyett. Ez bénítja meg erőnket. Ezáltal vétkezünk világtörténeti hivatásunk ellen. Nem akarjuk a theologia fontosságát tagadni a hit élesztésénél és vezetésénél, de határozottan állítjuk, hogy a hit szilárdítására és irányzására nem minden theologia egyenlően alkalmas. Mert kétségtelen, hogy az a theologia, mely közvetlenül a theosból, az Istenből s az ő lelkéből és igéjéből táplálkozik, erősebb, mint az, a mely akár az istenített egyházból, akár az emberi bölcseségből meríti erejét. A jó theologus, theodidaktus, kit Isten oktat ki az ő szent Fia és szent Lelke által, nem pedig a gyarló emberi bölcseség. Az így felfogott evangeliumi hit világmeggyőző erőkkel bír, még pedig két irányban. Először is a reformáció dala értelmében: Erős vár a mi Istenünk, Jó oltalom s védfegyver és tovább: Élet ura, Isten, Kívüle más nincsen. A küzdtért ü tartja meg. Másodszor az Úr szavának értelmében: »Hacsak akkora hitetek is van, mint a mustármag, és azt mondjátok a hegynek: emelkedjél és vesd magad a tengerbe, megcselekszi*. Az első szempont a világ hatalmasai elleni győzedelmes védekezés, tehát passzív szempont, a másik pedig támadó, atikv. Mindkettő együvétartozik nemcsak bármely hadviselés elemi szabályai szerint, hanem az evangeliumi hiteszmény lényegénél fogva is. A védelem alatt azt értjük, a mit Martensen jeles munkájában (Sociale Ethik) a keresztyénség legmélyebb nyugpontjának nevez; lelkünknek Isten védszárnya alá helyezését, megyőződésünket Isten hatalmáról, és igéjének a Jézus Krisztusban való tökéletes megtestesüléséről; azt a bizonyságot, hogy Tőle semmisem választhat el, s hogy háborgó elemek és zúgó hullámcsapások közepette is reáborulhatunk az üdv e sziklájára, ö szólt a viharhoz a