Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-12-20 / 51. szám

Vagy kedvem szárnya ha Égig emelt; Nap-, holdat, csillagot E szív felejt: Csak ezt kell zengenem Örökre énnekem: Hozzád közelb! Angolból Hegedűs István. Anna és Mária. Felolvastatott a pozsonyi »Evang. Theologusok Otthona* által Nagyszombatban 1896. nov. 29-én rendezett vallásos estélyen. 2. M á 1- i Ekm Idő és színhely változik. Egy ezredévvel a bírák kora után a szelid, halmosvölgyes Galileában vagyunk. Áldott földe a zsidóknak! Gazdagon meghozta termését évről-évre gabonában és mindenféle, szem, szájnak ízletes gyümölcsben, volt legelője jó, kövér s rajta nyáj sok falka számban s Genezarethje vizében hala bőven. Áldott föld nekünk is! Mert ott gyúlt ki amaz égi világosság a sötétség völgyében ülő nép között, ott szállt le a menny a földre, ott élt és működött Üdvözítőnk. E tartomány egyik legkedvesebb városa Názáreth. Bizony jó távol van Bammathaim-Zophimtól. Három napba telik, míg elérjük, a kis fehér várost, apró házacskáit a szinte vakító fényű mészkőhegyek között. De ne sajnáljuk a fáradságot. Bőven kárpótol érte, a város derék ácsmesterének, Józsefnek háza ékessége, a vele csak imént eljegvzett Mária. Multjokról bizony édes-keveset tudunk. Az írás csak annyit mond, hogy királyi vérből, a Dávid házából, származtak. De eleget mesél a megbízhatatlan hagyomány. Mi igaz benne, nem tudom. Adom, a hogy adják. E szerint Mária atyja bizonyos Joachim egy tisztes, becsületes pásztorember, édes anyja pedig bizonyos Anna lett volna, a ki épen olyan formán, mint ama mi Annánk, a Sámuel anyja, szintén meddő vala s kit csak is öreg korában hallgatott meg Isten megadván neki, a mit kért, első és egyetlen gyermekét, Máriát. S a kis Máriával ő is úgy cselekedett, miként Anna Sámuellel. Már három éves korában, az Úrnak ajánlotta fel. Felvitte fáklyásmenettel a templomba s ott is hagyta. A papok nevelték fel a templom egyik szent és titkos helyén, hogy e világ szennye, piszka reá ne ragadjon, hogy szeplőtlen maradjon a bűnnek még csak nézésétől, látása és hallásától is. Úgy élt, mint templom galambja; az angyalok etették. (Később pedig a IX. században már azt állították, hogy nem is a földön, hanem fent az égben neve kedett). Mikor aztán 12 éves lett, az angyal közlötte isteni parancs alapján, a papok összegyűjtötték az ország összes özvegy embereit s botjaikat megszentelve midőn visszaadták nekik, íme bizonyos József nevű ácsnak á botjából egy galamb repült ki s a fejére szállott. Isteni jel volt ez, hogy Józsefre bízzák a leányt, a ki vele egyébként is közel rokonságban állott, mert unokatestvére vala. így kerültek volna össze a virágos Názárethben. Az a kis házacska, a melyben éldegéltek, meg van ma is, de nem Názárethben, hanem Dalmáciában. 1291-ben hozták oda hosszas ide s tova hurcolgatás után az angyalok, nehogy a vad szaracénok kezébe kerüljön. Bizonyos Lauretto lakozott benne, innét neve máig Loretto-ház, Ennyi a hagyomány és — mese. Későbbi sorsuk folyását aztán már — megint jó forrásból — az evangéliumi tudósításokból ismerjük. Mária csakhamar anya lesz. Anyja — a világ Megváltójának, a mi Urunk Jézus Krisztusnak. S mily csoda-módon! És még sincs ok fennakadni rajta. A nagy emberek születését általán bizonyos glória övezi. És ez igen természetes. A rendkívüli embereknél — a nép psychologiája szerint — már az eredet is csak rendkívüli lehet. A csodálatosnak — mondja már Augustinus — csodálatosan kell születnie is. Nem szólok arról, hogy — a pogány népek is istenek sarjaiként — félistenek gyanánt ünneplik a maguk nagy hőseit. Maradjunk csak a bibliai üdvtörténet körében. Ábrahám 100 esztendős volt s minden remény ellenére, Isten mindenható akarata által, fia született. És a mi Izsákkal, ugyanaz történt, hogy másokat ne is említsünk, Sámuellel és Keresztelő Jánossal is. Sőt Keresztelő János, mint a próféták legnagyobbja, mint a Messiás útegyengetője, már anyja méhétől fogva teljes vala Szent-Lélekkel. S mik voltak ők a Messiáshoz képest! A Messiás születésének az övékénél még csodásabb módon kelle történnie. Keresztelő Jánosról mondja az angyal: nagy lészen. Máriának még nagyobb titkot árul el: az ő fia nemcsak nagy, de egyenesen a Magasságos Isten fia lészen. És — megtörténik a csodák csodája: fiú születik földi atya nélkül a Szentlélektől fogantatva. S a történet igazat beszél; Jézusban megjelent a földön Istennek egyszülött fia, a Krisztus, megjelent a Pál apostol >mennyei embere*, a János apostol; »Igéje« aki kezdetben vala az Istennél vala és — Isten vala. Mária tehát Jézusban a történeti emberszemélyben tulajdonkép Isten fiát, a Krisztust szülte meg. Szép s nagy isteni áldás anyának lenni, de az Isten fiát hozni e világra, óh kell-e ennél boldogítóbb tudat, ez maga az anyaboldogság. Bizony — méltán mondja az egek angyala a mi Máriánknak: »Örülj — kegyelemmel teljes ; az Úr veled vagyon, áldott vagy te az asszonyok között« ! És Mária ugyan minek köszönheté e nagy kitüntetését e szinte istenanyai méltóságát, boldogságát? Mária boldog -- mondja a szent író — mert hitt. Igen: a mi Ábrahámnak és minden az ő szelleme szerint való utódának Istentől igazság gyanánt számíttatott be, a mi által igazíttatunk meg egyedül mi is, az az élő odaadó biró és megnyugvó szent hit, az volt Mária boldogságának is gyökere, forrása, alapja. A hol a természet embere vak, siket, a szellem embere, a kegyes lélek ott is lát és hall, ha Isten Igéje szól hozzá. Es míg amaz kétkedve rázza meg fejét — ő hisz. Hisz — a látszólag természetellenes, a csodás dologban is. Nem a csoda miatt, de az igazságért. Mert az igazi hivő soha sem a külsőt, az eseményt a történetet, hanem a mindenekben jelentkező eszmét, igét — a vallás örök igazságait keresi. Hitt Mária is — s hitében vette, befogadta a Szent lelket. Hitt az angyali, a mennyei kijelentésben, hitt az atyának tett Ígéretben, s a miben hitt, az valósággá lett, az beteljesedett ő benne. S így mit az első asszony, Éva