Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-12-13 / 50. szám

És megjelentünk, hogy ma, midőn — hála a jó Istennek, ki száz halál s ezer veszély közt is megtartott, megoltalmazott és megsegített minket! — sem üldözött, sem nem csupán türt, hanem törvényesen bevett és törvényesen szervezkedett egyház vagyunk, hogy itt e város, a magyar Róma falai között is nyilvánosan vallást tegyünk arról, a ki tegnap és ma és mindörökké ugyanaz: a Jézus Krisztusról, és hogy — miként a nagy apostol mondja — valami lelki ajándékot közölnénk veletek, kik mivelünk a ti anyagi javatokat csak nem régiben is oly bőséges mértékben követeltétek volt, midőn a mi lelkipásztorságra készülő szegénysorsú, de törekvő theologusaink számára szerény otthont építettünk, és hogy közösen épülnénk, köztetek, hittestvérek között egymás hite, a ti hitetek meg a miénk által. Legyetek tehát e testvérközösségben szívből köszöntve általunk, s ép oly szeretettel, a milyennel ti fogadtatok be minket. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! * * Mikor az első keresztyének az ő szerény magánházaikban istentiszteletre összegyülekeztek, kiki azt bocsátotta közjóra, a mije volt a kegyadományokbői. Némelyek dicséretre való énekkel avagy tudománynyal, mások nyelveken való szólással vagy prófétálással, s ismét mások nyelv avagy írásmagyarázattal állottak elő. Az apostol mindezt helybenhagyja, csakis egyet köt ki, hogy a gyülekezetben mindenek épülésre szolgáljanak. És mégis van, a mit különösen is kiemel, a minek igen-igen nagy fontosságot tulajdonít, s ez az írásmagyarázat. Erről mondja az apostol, hogy az nemcsak a hívőket építi, hanem még a hitetleneket is meggyőzi, megítéli és szivük titkait úgy megnyilvánítja, hogy arcra borulva imádják ők is az Istent, és elismerik és hirdetik, hogy valóban Isten lakik mi közöttünk, s bennünk. (I. Kor. 14., 24., 25.) De nem a magyarázat, — óh nem! — az írás maga cselekszi ezt, mivelhogy abban az örök életnek beszéde, Istennek igéje vagyon elrejtve. Az Ige a világmeggyőző hatalom. Az Ige tárja fel a szív legtitkosabb gondolatait, ront le minden magaslatot és ejt foglyul minden gondolatot, hogy hódoljon Krisztusnak. Az Ige szülte a mi evangéliumi egyházunkat is. Luther mondja diadalmi énekében e világ fejéről, az Antikrisztusról: »Egy igécske lesújtja!« S Luther mondja maga magáról is: »Lám! én a pápát, püspököket, barátokat csupán az Ige hirdetésével jobban megtörtem, mint eddigelé a császárok, királyok és fejedelmek minden hatalmukkal. Miért ? Mert Pál mondja: Krisztus szája lehellete semmisíti meg őket. Nem a mi dolgunk foly most a világon, más az, a ki a kereket forgatja. Te, atyámfia, csak hirdesd az Igét s hamarosan rövid leszen a pápisták takarója. A bűnbocsánat-hirdetők éhen vesznek, pápának, papoknak, barátoknak, misének statutomoknak nem lesz maradások, mint a füst, széjjeloszlanak.« lm! itt az ok, a miért e díszes körben az örök Ige könyvét, a Szentírást nyitom fel én is, hogy belemerülve, elmélkedve és emelkedve, képzeletnek könnyed szárnyán elrepüljek messze, messze korba, idegen tájakra, és mégis örökkön élő alakok közé, tanulni tőlük hitet, reményt, szeretetet, s így épülni és építeni. Mert tükör az írás, örök tükre az emberi szívnek és mint ilyen, állandó vonatkozásban marad mult, jelen és jövendővel, állandó viszonyban velünk, a mi szivünkkel is. Hiszen: »a mik megírattak, a mi tanulságunkra írattak meg«Nyiljatok hát ki, ti megszentelt lapok, elevenedjetek meg ti legnemesb alakok, az emberi szív boldog hitének megtestesült kijelentései, szent nők: Anna és Mária! Es tanítsatok meg minket ez adventi időben: úgy, miként ti, örvendeni, hinni, bízni és remélni az Isten szabadítása és iidvözítésében! 1. A n n í i. Épen háromezer esztendővel ezelőtt történt, a birák korában, Józsue elfoglalta az igéret földét, megfogadtatta a néppel, hogy csakis az Istent, Izráel Istenét imádja s aztán, hogy tanúbizonyságul nekik emlékkövet állított a szentély tölgye alá és elbocsátá őket, kit-kit a maga örökségébe, kihullt kezéből a vezéri pálca, atyáihoz tért 110 esztendős korában. Vele, utána letűnt Izráel fényes csillaga. Sötét lett. A fejetlen nemzet hamarosan széjjeltépte azt az egyetlen köteléket is, a mely még összetartotta: az Izráel Istenébe vetet hitet s a szomszédos pogány népek isteneihez szegődött, kétfelé sántikált. S mit ért vele ? A hitetlenség erkölcstelenséget és romlást szül. A ki Isten ellen támad, azt az Isten is lesújtja. Izraellel is ez történt. A hitetlen nemzet oldott kéveként széthullott, és a szabad nép — rabigába görnyedt. Sötét, nagyon sötét és vad kor volt ez. Még állt ugyan a szövetségsátor és benne a szentély Silóban, de a nép inkább Baal és Astarte oltáraihoz gyűlt, Jehova oltárán kialvóban volt az áldozati tűz. Bizony nagyon megfogyatkozott az igazak száma. De élt az Úr, s a romlottság e korszakában is hagyott magot a maga számára. A hit, ha mindenünnen száműzik, megvonul, titkon él. áld, s boldogít — a családi tűzhelynél a nÖi szivekben. A birák sötét korát is, mint szelíd és meleg fénysugár ragyogja be a szent nők boldog hite. S kik voltak e szent nők? Érdekes és kedves története vagyon a dolognak. Mikor az ammoniták már halálra szorongatták a zsidó népet, Gileád vénei, a kitagadott és elűzött, de hősies rablóvezér Jeftához fordultak, hogy segítsen rajtuk. Jefta rááll, de mielőtt harcba indult volna, fogadást tett, hogy ha Isten megsegíti, azt áldozza neki, a ki legelőször jő elébe — a saját házának népéből. Győzött. S ki jött elébe először? Dalló szüzek élén tulajdon édes leánya. Megfájdult, megkeseredett a Jefta szive, de fogadását megadta az Úrnak. Lánya áldozat lett: nem test szerint — mint sokan gondolják — de igenis szellem szerint. Atyja kívánságára örök búcsút mondott a világnak és a világ minden örömének s az Úr szolgálatába állt. És nem távozott el soha a szövetség sátorától, hanem — miként amaz újszövetségi Anna is. a ki a nők közül első üdvözölte a templomban bemutatott kisded Jézust, mint Izrael megváltóját — Ő is éjt. napot ott töltött bőjtöléssel és imádkozással. S lett a szent nők intézményének megalapítója. S nyomába lép sok más, nyomába lépett legközelebb ugyancsak a birák idejében a mi Annánk is. Hanem tartsuk meg a dolog sorát, rendét. A hegyes-völgyes Júdeában térjünk be Ramathaim-Zophim városába. Megtaláljuk könnyen Jeruzsálemtől északra, onnét alig egy órányi távolságra.