Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1896-11-29 / 48. szám
A jelen század folyamán aztán alakultak egymásután a kerületi és egyházmegyei gyámintézetek. Mindenik más-más elvet követve ugyanazon cél felé való törekvésében ós elejtve a nyugdíjintézet eszméjét, a melyet úgyis lassanként egy új intézmény, egyik nyomor helyébe lépő másik: a káplán-rendszer egyelőre feleslegessé tett. Most már ott állunk, hogy a mult századok egyik baján segítettünk. Van egy országos lelkészi gyámintózetünk, mely a segélyre szorult, vagy nem szorult özvegyeket ós árvákat egyaránt biztos, a létminimumot legalább biztosító évi összeggel gyámolítja. De hátra van még, hogy az egyházakórt is tegyünk valamit. Azaz, hogy már ezzel is van valamicske téve az egyházak erdekében, csakhogy még több is kell, hogy történjék. A száz év előtt elejtett fonalat »a deficiens prédikátorok« gyámolítását kell újra felvennünk ós valódi nyugdíjintézetet kell felállítanunk ama fictiv »nyugdíjintézet®: a »káplánrendszercc helyett. Pokohj József. ISKOLAÜGY. A középiskolai tanítás-terv reviziója. A középiskolai tanítás-terv, úgy látszik, csakugyan revízió alá kerül. A legilletékesebb helyről indult ki a mozgalom. Wlassics miniszter fölszólította az országos közoktatási tanácsot arra, hogy a középiskolai tanítás-terv revízióját minél előbb készítse el. A miniszter addig, a míg az egész közoktatás gyökeres reformját törvényhozási úton megalkothatja, egyelőre rendeleti úton akarja megjavítani a középiskolai oktatást. A miniszter leiratilag arra is föl akarja szólítani a tanácsot, hogy a revízión kívül készítse elő azt is, hogy a kétféle középiskola (gimnázium és reáliskola) különböző képesítését miképen lehessen összhangzásba hozni. E szerint tehát a miniszter az egységes iskola kérdésével is foglalkozik. A közokt. tanács állandó bizottságának nov. 10-én Beöthy Zsolt elnöklésével tartott ülésében dr. Heinrich Gusztáv előadó tanácsos terjesztette elő jelentését és javaslatait a középiskolai tantervek revíziójáról. Indítványozta a közoktatásügyi miniszter felkérését, hogy hatalmazza fel a tanácsot arra, hogy javaslatait esetleg az 1890: XXX. törvénycikk módosításával tehesse meg; indítványozza továbbá egy szakbizottság kiküldetését, a mely a tanterv revíziójának alapvető kérdéseire vonatkozólag részletes javaslatot dolgozzon ki. Hogy ez a bizottság a kitűzött feladat körébe tartozó nagyszámú jelentékeny és jelentéktelen kérdések útvesztőjében célt és irányt ne téveszszen, szükségesnek látja, hogy számára azok a kérdőpontok szabatosan megállapíttassanak, a melyekre az állami bizottság első sorban választ kíván. Elő is terjeszti e kérdőpontokat. Az állandó bizottság dr. Heinrich G. első indítványát egyhangúlag elfogadta s ily értelemben fölterjesztést intéz a vallás- és közoktatási miniszterhez ; a kérdőpontokát is általánosságban helyesléssel fogadta, de tárgyalásukba akkor nem bocsátkozott, hanem az előadói jelentést kinyomatta s azután a november 17-diki ülésében beható tárgyalás után a következő szövegezésben állapította meg: 1. Mennyiben tartalmaznak a mai tantervek és utasítások oly követeléseket, a melyek az ifjúság szellemi fejlettségének közepes mértékét tartván szem előtt, kétségtelenül túlterhelésre vezetnek és mily módon volnának e követelések a középiskola céljának veszélyeztetése nélkül alászállítandók, eshetőleg eltávolítandók. 2. Általános a panasz, hogy az ifjúság készültsége a nemzeti irodalomnak és történetnek, hazánk földjének és alkotmányának ismeretében a jogos követelményeknek nem felel meg. Mennyiben gyökerezik ez az eredménytelenség magában a tantervben és mily intézkedésekkel volna az elhárítandó? 3. A mennyiben az 1. és 2. pontban foglalt kérdések eldöntése egyes új tárgyaknak fölvételét, vagy most is kötelező tantárgyak anyagának kibővítését követelné meg, kérdés: mely tantárgyak anyagának vagy szerepének megszorításával volna a szükséges hely és idő nyerhető ? 4. Fentartható-e a görögpótló tanfolyam mai anyaga és tanterve ? Ha nem: mely anyag tehető és eshetőleg mily beosztással az 1890: XXX. t.-c. 2. §-ában megállapított tananyag helyébe; ha pedig e törvény megváltoztatása ez idő szerint nem volna kieszközölhető, mi módon volna az idézett törvénycikk keretében a törvénykövetelte anyagnak a mainál helyesebb és üdvösebb beosztása megállapítható? Eddig terjednek a lapoknak a revízióra vonatkozó hírei, melyek a revízió érdemét még alig érintik. Mi sem bocsátkozhatunk most még a kérdés érdemébe; ennek akkor lesz helye, mikor a kiküldött bizottság munkálata előttünk lesz. De némely előzetes észrevételektől már most sem tarthatjuk vissza magunkat. A revíziót mi is sürgős szükségnek tartjuk. A mai tanítás-tervek túlterhelik a középiskolai tanuló ifjúságot. Sokat markolnak, keveset szorítanak. A túlterhelés két oldalról is megvan. Túlterhel a tanterv és a hozzácsatolt utasítás, de — talán még inkább -— túlterhelnek a tankönyvek és a szaktanárok. A milyen elnyújtott, vaskos tankönyvek járják ma a középiskolákban, az sok a jóból. Csak a magyar nyelvtan tanítását veszem fel például. E tárgyból az algimnáziumban oly minutiákra, olyan szükségtelen aprólékosságokra terjeszkednek ki a tankönyvek és a tanárok, melyek a tanulót csak gyötrik, s a nyelvtant valósággal megutáltatják velők. Mire való már az algimnáziumba bevinni a tudományos filologia minden szőrszálhasogatását s néha még bogarait is? Tanítsák meg a gyermeket helyesen írni, helyesen beszélni és vezessék be a helyes fogalmazás elemeibe: ennyi bőven elég az alsó osztályokban. A mostani rendszer mellett a véget nem érő szabályok, a rengeteg kivételek bemagoltatása mellett elvész a lényeg. A tanuló nem tud se nyelvet, se nyelvtant s a fogalmazásnak legelemibb részeiben is botrányosan járatlan. A sok fától nem látj ci az erdőt, a sok részletező tanítás miatt csömört kap a tárgytól. S így van ez a latin nyelv tanításával is, mely csupa filologiává lett; ezen a csapáson halad a földrajz is, mely rengeteg masszává növekedett a szaktanári telhetetlenség miatt. De hozhatnánk fél más tárgyból is hasonló példákat, melyek mind azt igazolnák, hogy túlterhelés, nagy túlterhelés van a középiskolákban. Egy fővárosi apa, maga is tanár, beszéli a következő esetet. Fiam az alsó gimnáziumban jár s bizonyít-