Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-11-15 / 46. szám

hogy kell elkészíteni az áldozatot. Ha ezek az áldozatok nem tetszenek neki, miért rendelte, miért parancsolta hát? Vagy ilyen változó-e az Istennek tetszése? Már Ézsaiás által azt mondja: Ne áldozzatok nekem, mert a ti áldozataitokban nem gyönyörködöm. Talán nem elég drága és értékes, vagy nem elég ünnepélyes volt az áldozat lefolyása, a hogy a régiek tisztelték őt. Vájjon nem szép, megragadó-e az az áldozati ünnepély, a milyet az ősmagyarok készítettek a Hadúrnak? Elmerengve nézzük, a mint ezt a nagy körkép elibünk állítja. Ott látjuk az oltár előtt a papot, vagy a mint akkor nevezték, a táltost az oltár fölé kiterjesztett karokkal, a mint azt megáldja. Háta mögött a kádárt nagy pallosára támaszkodva, készen az áldozati állat leölésére. A fiatal hajadonokat, a mint lenge ruháikban hajlékony derekaikkal táncot lejtenek az oltár körül. Az áldozatra szánt hófehér mént, mely mintegy sejtve a veszedelmet, mely fenyegeti, igyekszik magát kirántani vezetőinek kezéből. Az egész környezet, mely ezt körülveszi; a füstölgő romok s az áhítat, mely a körülálló sokaság arcán tükröződik; nem szép, nem ünnepélyes áldozat-e ez? Nem gyönyörködhetett-e ilyenben az Úr ? Miért mondja hát, hogy nem ilyenben gyönyörködik. Keresztyén hívek ! Midőn ezeket az áldozatokat kivánta Isten az embertől, két dolgot akart neki értésére adni. Az egyik az, hogy ne feledje az ember, hogy a mije van, Isten kegyelméből van. Tehát nem az övé, hanem az Istené. A másik, hogy a mikor Istennek ad, megérezze javainak csorbulását, tehát valódi áldozat legyen tőle, a mit ád. Hányan visszariadnának ma, ha ilyen áldozatokat kivánna Isten! Ha neked, atyámfia, ki jobb módban vagy, minden esztendőben valamely nagy ünnepre egy tulkot, vagy a kinek néhány juha van csak, egy bárányt, egy kost kellene áldoznia : ugyan kész szívvel vinnéd-e, vagy egyáltalában vinnél-e valamit ? A régiek vittek és pedig kész szívvel vittek. Miért szüntette hát meg Isten ? Megszüntette azért, mert ez áldozatok elvesztették belső értéköket, üres ós külső czerimoniákká lettek. Elégnek tartották sokan, ha elküldték az áldozatot, ők maguk meg sem jelentek az ünnepélyen; vásárt csináltak Isten kegyelméből. Azt hitték, hogy az áldozattal megveszik a bűnbocsánatot, sziveiknek pedig semmi részük nem volt benne. De elvesztették áldozati jelentésüket is. S nem is volt mindenkire nézve egyenlő. Mert míg mómelyeknek egy bárány s egy galamb is, érzékeny áldozat volt, addig másoknak a tulkoknak sokasága sem volt érezhető áldozat. Holott csak az nevezhető áldozatnak, a melynek veszteségét megérzi az ember, de a melyet mégis kész szívvel megád, csak Isten kegyelmét megnyerhesse, lelkiismeretét megnyugtathassa. Itt van már, keresztyén hívek, az a határvonal, mely az újtestamentomi áldozatot az ótestamentumitól, a keresztyón^áldozatot a pogány áldozattól elválasztja. Isten mindig az emberiség műveltségi fokához mérte parancsolatait. Mikor a régi áldozatokat rendelte, az ököljog uralkodott, a nyers erő ós hatalom előtt hódoltak meg tisztelettel, ennek engedelmeskedtek készséggel. Istennek ehhezkópest azt kellett az embernek folytonosan emlékezetében tartani, hogy ő mindeneknél erősebb, hatalmasabb, mindeneknél gazdagabb; mert minden az övé s elveheti a leghatalmasabb embertől is a legnagyobb gazdagságot, a mikor akarja. Ismerjétek hát el, hogy én vagyok a ti uratok, a ki megverhetlek ós megjutalmazhatlak. Hozzatok áldozatot annak bizonyítására, hogy elismeritek, hogy a mitek van, az az enyém. Ismerjétek el, hogy parancsaim ellen elkövetett vétkeiteket csak ón bocsáthatom meg; mert ón büntetek ós én jutalmazok. Ez volt az ótestamentumi áldozatok értelme. 2. Lássuk: mit kiván az újtestamentom, a keresztyén vallás? Az újtestamentom az embernek nem testi, vagy érzéki természetét, hanem lelkét, erkölcsi érzelmeit teszi az isteni tisztelet alapjává. Itt már nem azt mondja Isten, hogy a te földi javaid az enyémek; hanem, hogy a te legdrágább kincsed, a te lelked, sőt te magad is mindenestől az enyém vagy. Azt óhajtanám én, hogy önként adjad a te szivedet énnékem. Az isteni tiszteletnek alapja tehát lényegében ma is ugyanaz, a mi volt a régieknél: az áldozat. De ma már nem az a legkedvesebb áldozó az Isten előtt, a ki a legkövérebb barmot, vagy legtöbb tulkot hozza áldozatul, hanem a ki szivét-lelkét adj a az Úrnak. Nem is azt parancsolja: hozzatok nekem áldozatot, nem is azt, hogy égessétek meg ós ennek fölemelkedő füstjéből ítéljétek meg, hogy azt elfogadtam, hanem azt mondja: Ne égessétek el, hanem adjátok az ón kicsinyeimnek, a szegény éhezőnek, s az a szív és érzelem, a melylyel adjátok s a megelégedett éhezőnek, a felruházott mezítelennek hálafohásza a legkedvesebb tömjénfüst, mely e földről emelkeclhetik hozzám. Ilyen értelemben beszól Jézus is akkor, mikor a templom ajtajában ülve nézte, ki mit vet a templom perselyébe s a szegény özvegy" asszony két fillér adományát dicséri meg a gazdagok nagy adományai mellett. Nem az áldozat nagyságát dicséri, hanem a szivet, azt az érzelmet,