Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1896-10-18 / 42. szám
című lap is, a mely örvend, hogy a pápai bulla szétzúzza a ritualisták áldozári igényeit. The Uecord lap pedig sorra veszi a bulla állításait és következetlenségét, hibás okoskodását kimutatja. És az egyesülés föltételéül azt állítja föl, hogy Kóma tisztítsa meg magát tévelygéseiből. Csupán a Church Times vigasztalhatatlan. Azaz, hogy örvend annak, miszerint a pápa rámutatott az egyesülés akadályaira, legalább most már el lehet az űtból hárítani azo kat. Egyébiránt ez a lap Pál apostol példájában keres vigasztalást. Az apostol a makacs zsidóktól a fogékony pogányokhoz fordult s azt kivánja, hogy az ellenszenvező Rómátólforduljanak el a jóindulatú keleti egyházhoz Elég érdékesnek tartjuk a katholikus igazság angolországi barátainak konferenciáját is arra nézve, hogy annak befolyásáról a Christian World nyomán e lap olvasóinak egy kis értesítést nyujtsunk. A nevezett társulat mult héten tartá hétfőn és kedden (szeptember 28—29.) évi konferenciáját Henley városában. A megbeszélés tárgyát Rómának az anglikánokhoz és dissenterekhez való viszonya képezte. Első napon Vaughan bibornok foglalkozott a fönnebb említett pápai bullával. Miután a cardinalis ismertette az anglikánoknak az ordinációjuk elismerése érdekében indított mozgalmuk történetét, arra utalt, hogy az anglikánok immár azzal a ténynyel állanak szemben, hogy Rómán kívül »a jansenista, az orosz és görög, valamint az igazi papi renddel bíró egyéb keleti szekták sem ismerik és nem is ismerhetik el az anglikán papszentelést érvényesnek. Úgy, hogy az az egyház magára hagyatva, elszigetelve áll s a mi még rosszabb, az angolok nagy többsége sem ismeri el*. Szerinte Róma nem azért nem ismeri el az anglikán papi rendet, mivel szakadárok, mert hiszen a szakadár keleti egyházét elismeri, hanem mivel érvényességének nincs elég bizonyítéka. A szent Atya, mondá, mélyen érzi, mily fájdalmas helyzetbe taszította a rituálistákat, de egyúttal a kérdést gyakorlatilag akarja megoldani, felmutatja a pápa levelét, melyben az azt tanácsolja, hogy a katholizálásuk által állásukat és jövedelmüket elvesztett lelkészek támogatására az angol katholikusok egy alapot teremtsenek, A bibornok úgy beszélt, ez az alap már létre is jött. Második napon Róma és az angol nonconformisták viszonyát vitatták meg. * Először is Villiers birminghami pap tartott arról fölolvasást: miként van az, hogy a legutóbbi ötven év alatti áttért kiváló egyének hosszú sorozatában oly kevés nonconformista nevével találkoznak ? Az angol katholikusoknak sok és nagy pénzáldozatokat kell hozniok, de a nonconformistáknak is ilyen a helyzetük, e tekintetben versenyeznek velők. Valószínű, azért nem nyerik meg a dissentereket, mivel azok nem jól ismerik őket. Bármily nagy legyen is ezek hittani tévelygése, mondja a felolvasó, de a köz- és magánéletben * Angliában dissentereknek, nonconformtstáknak nevezik azokat a protestáns egyházakat, melyek az angol püspöki egyház 39 cikkelyét és püspöki szervezetét nem fogadták el. Ilyenek a presbiterianusok, congregationisták, methodisták, baptisták stb. való tiszta erkölcsiségükért nem lehet őket eléggé magasztalni. (Ugy látszik ez az úr nem tudja, hogy csak a jó fa ad jó gyümölcsöt.) Megnyerésökre ajánlja a velők való sűrű érintkezést és köztük az alkalmas iratok terjesztését. Beszélt még néhány volt protestáns is, azt állítván ; a sokféle felekezetbeliek a hitetlenség tengerébe vesznek el, ha a római egyház vissza nem foglalja régi helyét a nép szivében. Vanghan bibornok ezekben foglalta össze a tárgyalás eredményét: az ő szeműkben a nonconformisták és az anglikánok teljesen egyenlők. A nonconformisták közt nagy vallásos buzgóság tapasztalható. Saját pénzükből építik templomaikat és folytatják az egész kiterjedő jótékonyságot, ő is ajánlja a r. kath. igazságok társulatának, hogy köztük jól megírt apróbb iratokat terjeszszenek, mert mint hallgatói nevetése közt mondá a bibornok úr, a protestánsok »olyan emberek, a kik hisznek a tractatusokban*. Ők csak javukat akarják nekik, s óhajtják velők megosztani az általuk bírt áldásokat, p] szerint az angol protestánsoknak egy ellenök irányzott s új fajta keresztes hadra van kilátásuk. Ámde az a kath. buzgóság és meggyőződés, mely azt a mozgalmat létrehozza, még nagyobb és jobb alapra fektetett buzgósággal és meggyőződéssel találkozand. Az a vallásrendszer, mely a r. kath. konferencia elismerését is megnyerő, magas nivón álló köz- és magánéletet teremtett, kibirandja ezt a támadást is A protestánsok minden részletében jobban ismerik a rómaiakkal való vitás kérdéseket, mint a rómaiak. A r. katholikusok hódító törekvésének bizonyára határt vetnek az angolok, sőt visszaűzik azt, ha megfogadják az öreg Chiniquy tanácsát. E fáradhatatlan öreg épen most Angliában időz. Mint mondja, átjött Kanadából angol barátjaihoz, nemcsak azért, hogy tőlük missziója keresztülvitelére segélyt kérjen, hanem intse őket a Róma felé gravitáló irányzatok ellen munkálni. Ő nem akarja a rómaiakat ócsárolni, ilyen bánásmód csak növeli a katholikusok ellenszenvét a protestantismus ellen. Ma már sok derék és becsületes kath. pap van, a kik ép úgy el vannak vakulva, mint ő volt sok éven keresztül. Kötelességének ismeri felvilágosítani a setétségben ülőket. Inti és buzdítja az angolokat, hogy tevékenyebbek legyenek, de a szeretet szellemében munkáljanak. Szerinte három methodus van, mely a pápaságra halálos csapást mér: 1. Imádkozni kell a rómaiak megtérésért. 2. A szentírást és más keresztyén iratokat kell köztük terjeszteni. 3. Minél tisztább, erkölesösebb, mértékletesebb és szeretetteljesebb életet kell felmutatnunk. Ha a protestánsok egészen a Krisztusnak szentelnék magukat, úgy nagy sikerrel vezethetnék el a római katholikusokat az evangeliumi világosságra és szabadságra. —a—s.