Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-10-18 / 42. szám

hogy semmit se tanítson, tegyen vagy parancsoljon, csupán az Isten parancsolatát; inkább példával járjon elül, mint beszéddel. Tilos neki a személyválogatás; de a szelídeket jó szóval, a gonoszokat ütleggel is javíthatja, miközben több figyelmet fordít a mennyei, mint a földi, mulandó javakra. Ha valamely fontos ügyben kell határoznia, öszszehívja a gyülekezetet, tanácsával él, ha kisebb a dolog, elég, ha az idősebbeket kérdi meg; azonban úgy végez, a mint jónak látja, s mindenki morgás nélkül engedelmeskedni tartozik néki, mivelhogy a klastromban senki se kövesse saját szivének hajlandóságát*. »A késedelem nélkül való engedelmesség úgy van odaállítva, mint a tökéletesség alapja, első lépcsője. Aztán következik a hallgatás, az alázatosság. Éjjel-nappal megvannak a közös imádság órái, a zsoltározás, melynek főszabálya, hogy szív és száj egyesüljenek az Ur dicséretében. A magános imádságra nézve az a szabály, hogy legyen rövid és tiszta szívből fakadó, s ha a gyülekezet együtt van az imádság helyén, a priortól adott jelre mindenki tüstént keljen föl s ne hivalkodjék senki a továbbmaradással. Az egyszerű »testvérek« mellé az apát elöljárókat rendel, jámbor életű és modorú férfiakat, a legérdemesebbek és legértelmesebbek közül. Együtt alusznak, ki-ki külön ágyban, ruhástul, miközben a cellában folyton világosság ég. Az engedetleneket, makacsokat, kevélyeket, zugolódókat első esetben az előljáró négyszemközt meginti; másodszor az egész gyülekezet jelenlétében megkorholják, s ha ez sem használ, az asztaltól eltiltják, testi büntetésre ítélik, sőt, ha a bűne nagyobb: a közös imahelyről, sőt étkezésből és társalgásból is kizárják, megverik, imádkoznak érte, s végső esetben elbocsátják a gyülekezetből .. . Saját java senkinek sincs; minden közös ; de ismét minden az apáttól függ. Az ő parancsa nélkül még egy íróvesszőt sem szabad sem adnia, sem mástól elfogadnia senkinek. Kiki kap azt és annyit, a mit és a mennyit az apát jónak ítél: a ^gyengébb* többet, az erősebb, a tökéletesebb kevesebbet. Az étkezés szűkös, a hústól tartózkodnak, de a »gyarlóknak gyarlóságát számbavéve«, s mivel a »barátokat épenséggel nem lehet meggyőzni*, hogy a bor nem való nekik: a maga messzelyje mindenkinek kijár, föltéve, hogy a helyi viszonyok megengedik. A világgal mentül kevesebbet érintkeznek; a kik utaznak, ha estére visszatérhetnek a zárdába, kinn étkezniük az apát engedelme nélkül tilos. Levelet még szüleiknek se írhatnak felsőbb engedély nélkül, és az apátnak még a kapottat is hatalmában áll a címzettnek kézbesíteni vagy tőle megtagadni. Vendéget a kolostor szívesen lát ; de az idegenekkel szóba állaniok csupán az apáttól e célra kiválasztott, kipróbáltaknak van megengedve. Nem hüvelyezgetve egyébb dolgokat, csupán a tagok fölvételét akarom röviden körvonalazni. A jelentkezőt először is négy-öt napi próbára teszik: ha elég állhatatos és türelmes-e ? Aztán a noviciusok házába rendelik s tapasztalt férfiút állítanak melléje, ki folyton szemmel kisérje, vájjon valóban Istent keresi-e? megtanítsa mindama »nehéz és kemény dolgokra, melyek az Úrhoz visznek*, és megoktassa a regulára, megmondván neki: »lme a törvény, mely alatt vitézkedni kivánsz; ha bírod, lépj be, ha nem, távozzál békében*. Akkor hat hó múlva ismét elolvassák előtte a szabályokat, és ha szándéka mellett marad, fölveszik a gyülekezetbe, miután tudja, hogy »ama naptól fogva nem hagyhatja el a monostort, sem nyakát a regula igájából ki nem vonhatja'. Ha utána néz a dolognak, látni fogja, kisasszony, hogy mindenütt az eredeti szöveg után indultam. Megvallom, szent Benedek szépen ír, olvasása élvezetet nvujt, s tanaiban sok az igazság és a mélység. Ez a regula fenkölt, nagy lélek munkája; de — valljuk meg — nagy és fenkölt lelkeknek is való. Az a férfiú, a ki készítette, maga sem juthatott vele zöld ágra és saját alattvalói részéről elégedetlenség, orgyilkos alattomoskodás lett a jutalma; de mivé vált és válbatik alacsony fickók kezében? A történelem — nem az a hazug és hizelgő papi história — egymaga is meggyőzhet róla mindenkit, hogy a választások, a sokaság kegye ritkán esik valóban méltókra. A demokrácia és a demokráciákban bőven termő klikkek rendszerint örömestebb hódolnak fejnek, a melynek üstökét kezükben tarthatják, és a szerzet, mikor fejét választja, igazi kis demokrácia, mely kérész-életet él, egy napon támad és enyészik. Azontúl teljes absolutismus int, mely a megválasztott főnek sírjáig tart. és a melytől nincs többé appelláta. Végre is, az apátok szintén emberek, és a szent Benedek szive szerinti, a bölcs és a szent, ki a fölállított mértéket megütné, nem kevésbbé ritka közöttük, mint bárhol a világon. Az ilyen uralkodónak minden ellenszenvtől, haragtól, szenvedélytől távol kellene maradnia; kisded birodalmában mindenkit egyformán szeretnie, minden hízelgéstől óvakodnia, nem is említve az önzetlen buzgalom ama ritka adományát, melynél fogva nem ismerve saját kényelmét, célokat, magát mintegy társai szolgálának tekintse, mintegy önmagát hozza társaiért áldozatul. A szent Benedek szabályzata tökéletes apátokra számít, s legkevésbbé sem gondol rá, hogy emberei csak ritka kivételek lehetnek, hogy a valóságban a gyarló, az önző. a hitvány sokkal több, mint a kiváló, a nemes, a magasztos. Ez az irat odadobja a sokaságot egynek, mint a megkötözött bárányt a mészáros kése alá, s nem gondol vele, hogy a »megkötözöttek« az igazságtalanság, a rosszaság ellen orvoslatot találjanak. »De hiszen igazságtalanságot békén tűrni, gonoszságot lemondva elviselni — — — ez az ő erényök, ez az ő égi érdemök!« Mily gúny, mily szemérmetlen arculcsapása az emberi méltóságnak — a mi századunk szemében — ha a szent író nem gondolt is reája. »Az előljáró szava Isten szava*, mondják ők; de ki hatalmazta fel őket, hogy istenekké tegyék magokat ? Nem látja-e ön, mint tárul kapu a leggaládabb tetteknek, a minőket csak képzelni lebet, hogy az Istennek némely szolgái, a hogyan magokat nevezik, azt tűzik ki célúi, hogy alattvalóik tökéletesítésének köpenye alá saját önzésöket rejtegessék? Egy ember, egész csoportok fölött, semmi más felelősséggel, mint a minővel az Istennek tartozik! Mintha a gonosz nem azért volna gonosz, mivel az Istennel nem törődik. S ez ellen hiába