Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-10-18 / 42. szám

san, de mégis határozottan így ajánlották fel magokat Ézsaiás prófétával. »ímhol vagyok én s küldj el engemet!«. * * * »Jer és láss !« és »Menjetek el!«, mily ellen­tétesnek látszó jelszavak s mégis mily szépen kiegészítik egymást. Ón, ha intézetünk és abban e kör is jól megérti e mélységes szavakat, az Isten áldása nem marad el. Vajha körünk igyekeznék hivatását jól betöl­teni s tagjait hívná az Úr csodás dolgainak meg­vizsgálására, hívná a felkelésre s az Úr Jézus­hoz való közeledésre, hívná a hitnek s az igazi evangeliumi tudományosságnak erősítésére és azoknak a fegyvereknek megragadására, a melye­ket nem a Jézus oldalába mártunk, hanem a melyekkel a nemes hacot harcoljuk meg. Más­felől a theologusok már itt, ez intézetben kezd­jék szárnyaikat próbálgatni, mint az apostolok, a kik először is csak Izraelben, csak kis kör­ben működtek, hogy aztán később az egész vi­lágba elmehessenek. Különösen szívökre kötöm, hogy egymást építeni el ne mulaszszák. Ila másokhoz nem men­nének is, menjenek egymáshoz, de egymás ja­vára, nem pedig egymás romlására. Legyenek erélyesebbek a jóravaló serkentésben, a bűntől való óvásban s a Krisztusról való bizonyságté­telben. Azonkívül szóljanak a kicsinyekhez va­sárnapi bibliai iskoláinkban s alkalom adtán a nagyokhoz is ós ne mulaszszanak el egy alkalmat sem az Isten országa terjesztésében. így erősöd­hetnek majd oda, hogy egykor az egyház életre­keltésében tevékeny részt vehetnek. Egyébiránt azt mondhatjuk, hogy ha a jelek nem csalnak, egy­házunk is meghallja a Krisztushoz hívó szót: Jer ós láss és tagjai nemcsak arra figyelnek, a mit emberek rendelnek és parancsolnak, hanem mindenekfelett arra, a mit az Űr akar. Ezt a hívó szót sokan félreértik még s épen azért több a zúgás és vádaskodás, mint az igazi építő munka. Az emberek csökönyösen ott maradnak előítéleteik sötét zugában, a helyett, hogy azzal számot vetnének, miért is jött voltakép a Krisz­tus a világra De a köd oszlani kezd már előt­tünk is. És ha egyszer jó nagy lesz azok száma, a kik megértették a Krisztus akaratát s nagy erővel s erős hittel kiáltják a jelen társadalom fülébe a hívó szózatot. Jer ós láss, akkor lehet remélni, hogy az Űr kérdésére: »Kit küldjek? Ki megyen el? mindig többen fogják, tele őszin­teséggel és áldozatkészséggel kiáltani — s adja Isten, hogy mi is mindnyájan azok közé tartoz­zunk — Itt vagyok, Uram; küldj engemet! Szabó Aladár. Bibornoki látogatás Debrecenben. Hazai hírlapjainkból értesültünk azon fényes fogadtatásról, melyben a magyarhoni kálvinista főváros Debrecen, az ott bérmálási főpapi szer­tartás végett megjelent Schlauch Lőrinc bibor­nok urat, a nagyváradi r. k. megyés püspököt részeltette. Az ünnepélyes fogadásról megemlékezett ezen lap is 40-ik számában különösen megjegyezvén, hogy az üdvözlő küldöttségek sorában a debre­ceni ev. ref. lelkészi kar, valamint a tiszántúli ev. ref. egyházkerület theologiai és jogi akadé­miájának képviselete is -— merő udvariasságból — megjelent. Én részemről, mint az ev. ref. egyik szerény tagja, a jelzett — habár megengedem, puszta udvariasságból történt — hivatalos ós testületi tisztelgést helyénvalónak egyátalában nem tart­hatom. Nem különösen annálfogva, mert a deb­receni látogatást Schlauch Lőrinc úr nem egy­szerű vendégi minőségben, s nem valamely országos, vagy az egész városi közönséget ér­deklő ügyben, hanem mint r. k. megyés püspök, a saját hitfelei által szentségnek tartott bérmá­lás kiosztása, tehát merőben egy vallásfelekezeti főpapi funkció gyakorlása végett tette. Történt peclig ezen üdvözlő tisztelgés, ille­tőleg udvarlás épen azon Debrecen városában, a melyben Wolafka püspök-plébános úr papi hivataloskoclása óta az egyházilag csak 1715-ben vidéki jövevényekből megalakult római katholi­cizmus már is oly szembetűnő gyarapodásnak indult, hogy ha ez továbbá is ily fokozott mérv­ben halad, úgy Deerecennek, mint egykori kál­vinista Rómának, híre-neve puszta történelmi em­lék marad. Szerintem nem tagadható, hogy egy r. k. papi fejedelem saját hívei mellett, az egész vá­ros részéről történt ily szükségtelen, fényes ós ünnepélyes fogadása, ily feltűnően tisztelgő ud­varlása a debreceni köznépre valóban észlelhető s maradandó benyomást gyakorolt, míg saját egyházának főpapját s lelkészi karát hasonló tüntetésben s látványos ünneplésben részesülni nemcsak a helybeli r. k. hitfelekezet elöljárósága, de a maga polgári ós egyházi hatósága részéről is tudtommal nem tapasztalta. A köznép, bármely vallásfelekezethez tar­tozzék, mindenütt szemlátomást hódol a látvá­nyos külsőségnek, s bár a ref. egyház, melyet tagjai az őskeresztyónség leányának és örökösé­nek tartanak, puritán jelleménél fogva egyházi életében a szerény egyszerűséget követi s főpapjai csillogó ünnepeltetósekre és szemkápráztató pom­pás fogadtatásokra köztudomás szerint nem vá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom