Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-10-04 / 40. szám

sát azért, a 100 ezer forintért, melynek aequivalense (úgy tudjuk, közmegállapodás szerint) az a prot. egyetemre adandó, világgá kürtölt két millió forint volna, mely azóta valahol valamelyik bizottságnál szépen megfeneklett. egyesület. Egyházi értekezlet Budapesten. A dunamelléki egyházkerület közönsége f. évi okt. 17-én, d. u. 4 órakor, a Lónvay-utcai főgimnázium nagytermében egyházi érte­kezletet tart, melyen Petri Elek budapesti, dr. Kecskc­méthy István kolozsvári theologiai tanárok, Lévay Lajos sárkereszturi és György László péceli lelkészek s Fábián Délies budapesti segédlelkész fognak felolvasni, illetve elő­adást tartani. A felolvasások a valláserkölcsi és egyházi élet építésére és feljesztésére irányuló tárgyakról szólnak. Az értekezlet programmja és meghívója a napokban fog szétküldetni. Az értekezletre, melyen bárkit szívesen látnak, előre is felhívjuk az érdeklődők s különösen a duna­melléki reformátusság figyelmét. Evangéliumi Szövetség. A »Kis Tükör* f. évi június 14-én szervezett »Evangyéliomi Szövetség« f. hó 18-án Budapesten összejövetelt tart, . melyre e helyen is felhívjuk az érdeklődők figyelmét. A Lorántffy Zsuzsánna-egyesület október 5-én d. u. 4 órakor Budapesten a Baldácsv-teremben (Kálvin -tér 7.) tartja a szünet utáni első összejövetelét, melynek főtárgya a téli munkaprogramra megállapítása lesz. A református ifjúsági egyesület, melyben a nyár folyamán is minden csütörtökön este fél nyolc órakor megtartattak a szokásos összejövetelek, f. évi október 4-én délután fél négy órakor a theol. akadémia nagytermében Szilassy Aladár pénzügyi biró elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tart. A Protestáns Árvaegylet igazgatóválasztmánya szept. 30-án tartotta szünet után első ülését dr. Kováesy Sándor elnöklete alatt Székácsné, Habererné, Hunfalvyné, Domanovszkyné, továbbá Beliczay B., Csengey Gy., Far­kas J., b. Kochmeister Fr., Szontágh F. és Szőts Farkas választmányi tagok jelenlétében. Elnök bejelentette három új árvának, névszerint Sztolár Béla, Dániel Elemér és Sztépán Antal árváknak utólagos felvételét, mit a választ­mány jóváhagyott. Ezekkel az árvaházi árvák létszáma 103-ra emelkedett. A nyár folyamán az árvaház közel kétezer frt adományt kapott, mihez a pesti hazai takarék­pénztár 300, Budapest főváros 400, az egyesült fővárosi takarékpénztár 100, az általános biztosító társaság 100, a Prot. Lap gyűjtése 350 frttal járult. Továbbá bejelen­tetett, hogy özv. Paphegyi Sch. Katalin hagyatéka, mely egy 14 ezer frt értékű házból áll, a haszonélvező elhalá­lozása folytán az egyesület birtokába jutott, s a választ­mány elrendelte a rozoga ház kitatarozását és a mintegy 5500 frtnyi hagyatéki teher kifizetését. különfélék. * Személyi hírek. Kun Bertalan tiszáninneni püspököt, harminc éves püspöki hivataloskodása alkalmá­ból, október 4-én Sárospatakon lelkes ünneplésben fogja részesíteni a tiszáninneni egyházkerület. A püspöki kar Nesztora, ki lelki-testi épségben egyszersmind a 80-ik életévét is betöltötte, ez alkalommal bizonyára az egész egyetemes egyház részéről szives üdvözlés és ünneplés tárgya lesz. Őszinte tisztelettel sorakozunk a tisztelőkhöz azzal a hő kívánattal, hogy a kegyelem Istene adjon az ünnepelt patriarchának éveihez még éveket s ezekben erőt és egészséget közegyházunk javára. Ad multos annos! — A pozsonyi ág. h. ev. theologiai akadémián az üres­ségben volt írásmagyarázati tanszékre Baffay Sándor tápiószentmártoni lelkészt, a történeti, theologiai tanszékre, mint már említettük, Hörk József eperjesi theol. tanárt választotta meg a theologiai nagybizottság. — Budapesten a református egyházba katekhetákká kineveztettek Döczy József és Csűrös István segédlelkészek. * A tiszántúli főgondnok. Az egész, óriási nagy tiszántúli egyházkerületet most az a kérdés foglalkoztatja: ki lesz az új főgondnok ? Gróf Dégenfeld József pártja már az első szavazásnál erősen bízik a győzelemhez. Népes, nagy egyházak adják reá 5—6 voksaikat, támo­gatva számos kis egyháztól is. A vele szemben álló tá­bor részekre oszlik, s önnönmagát is gyöngíti. Sokan TJray Imrére szavaznak, míg mások a Thaly Kálmán nevével indulnak a harcba. Ez utóbbiak közé tartozik maga Debrecen is, mely szeptember 27-én 10 szavazatát Thalyra adta. Hogy az ellentábor ilyen megoszlása mellett a jól szervezett s egy jelölt mellett kitartó Dégenfeld-párt győzni fog, azt divináció nélkül is megjósolhatni. A sza­vazatokat okt. 4-ig adják be, s okt. 10-én bontják föl. • * Az »Üdvösség útja* bírálójának. Nt. Bosznai Sándor úr e Lap 38-dik számában közzétett, alapos s nekem jól eső bírálatában az »Üdvösség útja* című pálya­munka felett, egy helyen ezt mondja: >Az már baj, hogy # — ámbár az evangeliumi előadásokat követi — néhol nem evangeliumi, hanem pápistás felfogást árul el; mint pl. mikor a betlehemi pásztorokról mondja, hogy »meg is találják a jászolban fekvő kisdedet, feje körül fénylő égi koronával, és imádják áhítatos csendes imádkozással az emberi nemzet megtartására megjelent Istent«; vagy mi­dőn a bűnös nőről, kit bűneinek ismerete hajt Jézus lábai­hoz, mondja, hogy »Ő benne a bűnbocsátó Istent meg­érezte bűnbánó szive*. Ha e két példában a nt. bíráló úr pápistás felfogásnak azt a leírást mondja, mely a jászol­ban fekvő kisded feje körül fénylő égi koronát rajzol, ebben igaza van, mert ilyen, a gyermeki képzeletre ma­gisztikus elem felhasználásával hatni akaró leírásokat a pápista szerzők könyveiben találhatunk. De én, a ki gyer­mekneveléssel, sőt a gyermeki lélek psychologiájával is foglalkozom, az ilyeneket építésre is alkalmasoknak tapasz­talom, tehát használom. Ha pedig — a mit gyanítok — »az emberi nemzet megtartására megjelent Istent* és a Jézusban »a bűnbocsátó Istent* találja pápistás felfogás­nak, azon csodálkozom; de ha talán pályamunkámat átdolgozva a jövő pályázatra is beadom, akkor is csak

Next

/
Oldalképek
Tartalom