Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-10-04 / 40. szám

gyáminlézetbe már nem vétetnek be. Esperes urat, ki a fáradságos kiszámításokat készítette, méltó elismerés és köszönet illeti meg részünkről. A tanügyi, számvevőszéki, közalapbizottsági jelentések a szokott keretekben mozogtak; s félemlítésre méltónak csakis a tanügyi jelentésnek azon nem épen örvendetes részét tartjuk, mely a jeles és jó osztályzatú iskolák számának megfogyatkozását, tehát az eddigi színvonal hanyatlását konstatálja. E sajnos körülmény is nagyban hozzájárult az anyakönyvvezetés tárgyában hozott egyházmegyei végzés kimondásához. Ezután a közalaphoz, az államsegély és Baldácsy-féle segélypénztárakhoz benyújtott kérvények felett tartott bírálatot a közgyűlés, valamint kiosztotta a Szelle-féle ösztöndíjat az arra érdemes kecskeméti és gyönki tanulók között. A segélykérvények elintézése, tekintve az egymással összeütköző sokféle érdeket és személyes tekinteteket, mindenkor a legkényesebb feladatát képezte gyűléseinknek s természetes, hogy mindeneknek megelégedését most sem nyerhette meg. S nem épen vigasztaló, sőt bizonyos tekintetben elszomorító volt ránk nézve ezen kérvényeknek roppant tömege, melyek míg egyfelől a valódi szükséget s egyik-másik egyházunknak és lelkésztársunknak valóban szánandó helyzetét tárják fel; más oldalról azt a többször hangoztatott vádat erősítik meg, hogy egykori híres önérzetünket elnémítva, már nagyon is hozzá szoktunk a kéréshez és a sült galamb várásához akkor is, a mikor egy kis erőmegfeszítéssel vagy önmegtagadással magunk is segíthetnénk helyzetünkön. Bejelentetvén, hogy az év elején folyósított rendkívüli államsegélyből egyházmegyénkre 700 frt jutott, és ezen összeg az esperes által ajánlatba hozott, s legszegényebb sorsú hét lelkész között osztatott ki: az esperes eljárása helyeslőleg vétetett tudomásul; jövőre azonban ezen ajánlási joggal, az esperes elnöklete alatt összeülendő számvevőszéket ruházta fel a közgyűlés, utasításul advván e bizottságnak, hogy ajánlatainál első sorban mindig a csekélyebb javadalmakat, és csak másodsorban vegye mérlegelés alá a különösebb családi körülményeket. Vajha e bizottság közmegelégedésre oldhatná meg nehéz feladatát! E közérdekű tárgyakon kívül számos kisebb es helyi érdekű ügyet tárgyalt le a közgyűlés, és másnapra csupán néhány bírósági ügy maradt, melyek közül, mint legfontosabbat, megemlítjük, hogy a megtámadott kőröshegyi lelkészválasztás belybenhagyatott, és a szavazattöbbséggel megválasztott Módra Imre megerősíttetett. A kisebbség azonban — a mint legtöbbször történni szokott — fellebbezni fog. Az időszaki tanács tagjai lettek: Kálmán Gyula, Somogyi Kálmán, Gózon Gyula egyházi, s Keserű Ferencz, Mészáros János és Vörös János világi tanácsbirák. Képviselők az egyházkerületi gyűlésre: Kálmán Gyula főjegyző, s Vörös János világi tanácsbiró. Jövő évi közgyűlésünk Tamásiban fog tartatni. Ságvár, 1896. szeptember 22-én. Kálmán Gyula, e. m. főjegyző. A vértesaljai egyházmegye egyházi értekezlete és közgyűlése Sárbogárdon. (Folytatása és vége.) Ez előadás, mint a mult évi értekezletünk alkalmával tartott felolvasásommal is történt, vegyes érzelmeket keltett a hallgatóságnál, de kivált lelkésztársaim keblében. Mert míg egyfelől azt hangoztatták tavaly is, most is, hogy ezen eszmék és javaslatok idegenszerűek és kivihetetlenek, másfelől az idei eszmecsere alatt többször lehetett hallani egyik-másik lelkésztársamtól azt az odavetett megjegyzést: ezt meg ezt eddig is tettük... erre nem szükséges határozat . .. úgyis megtette minden lelkész! Vajha úgy volna. De mert ellenkezőleg áll a dolog, joggal válaszolhattam, a felhozott megjegyzésekre: hogy egyesek ugyan, mint előadásomban is jeleztem, egyházmegyénkben is megpróbálták már az általam javasoltakat valósítani, de csakis egyesek és korántsem a nagy többség, vagy mindannyian . . . Egyébként a dicsérettel nem fukarkodtak ; ámde ki kell nyilvánítanom bármily nehezemre esik is, hogy arra pedig kevés hajlandóság mutatkozott, hogy a jelzett irányban a munkát csakugyan meg is kezdik ; sőt mintha ellenszenves volna sokak előtt maga az értekezlet is, a melyen s épen a nyilvánosság előtt, ilyen eszmék, ilyen egyéni vélemények és kellően meg nem érlelt indítványok kerülnek elő (!). Kimondatott tehát, hogy kisebb értekezleti körök alakíttassanak s a tavalyi és idei egyházmegyei értekezleten felvetett eszmék és javaslatok mindenekelőtt azok által tárgyaltassanak s a választmány ezek után tegye meg csak előterjesztését. Ám attól félek, hogy e hosszas retorta csak arra lesz jó, hogy a javaslatok felett egyszerűen napirendre térnek. Többet ért volna bizony egy kis pünkösdi lelkesedés: Atyámfiai, férfiak, munkára fel, mig még nem késő! A második felolvasó Urháey Lajos lovasberényi lelkész volt, a ki azt a kérést vetette fel: hogyan erősítsük a hitet ? Itt az ideje, — úgymond — hogy a tétlenség álmából fölébredjünk s kezünkbe ragadjuk a fegyvert, az evangelium fegyverét s azzal s az Istenbe vetett élő hittel bátran a küzdelem terére lépjünk. De necsak mi lelkészek, mert hiszen a lelkész maga nem tehet mindent, hanem jöjjenek segítségünkre a művelt világiak is, kik, fájdalom, elhanyagolták az Úr házának látogatását; legyenek azért ők is szent vallásunk apostolai, mutassák meg külsőleg, az Úr házának látogatásával is református voltukat, példájuk másokat is vonzani fog. Aztán mindenekelőtt a gyermeki fogékony keblekbe kell elhinteni a hitnek magvait s ez első sorban a szülők kötelessége, a kik magok az okai, ha gyermekeik nem olyanok, mint a milyenek lenniök kellene. Mert mit látnak sok háznál a gyermekek szüleiktől ? Látják, hogy a bibliát, keresztyén tanítást nem olvassák, templomba nem igen járnak, tartozásaikat nem nagy örömmel teljesítik, egyéb áldozatokra sem hajlandók. Csoda-e, ha az ilyen példákat látó gyermekekből nem válnak buzgó, áldozatkész egyháztagok! Ragadjunk meg minden eszközt a hanyatlásnak indult vallásos buzgóság felébresztésére s ez eszközök közé sorolja értekező többek közt a hívek lelkipásztori látogatását is, de csakis a lelkész hivatalba lépésekor. A harmadik felolvasó: Szekér István verebi lelkésztársunk a millenniumra való tekintettel a magyarok Ős vallásáról értekezett, előbb általánosságban, aztán részletesen is ismertetve magyar eleink ősi hitét, szertartásait. Szerinte a magyar kezdettől a monotheismust vallotta, vallása egy-isten imádás volt, de mellette megvolt a jó és rossz szellemekben való hit, az elemek tisztelete is stb. Érdekesen szólt az értekező az ősi áldomásról -— szemléltetve a Feszty-féle körképet — a táltosokról, esküről, temetkezési és egyéb szokásairól az ősmagyaroknak. A mindvégig állhatatosan kitartott ünnepi gyülekezet tetszéssel fogadta úgy a prédikációt, mint a felolvasásokat s jól esett hallanunk világi uraink s az egyszerű nép szájából az elismerésnek ilyetén kifejezéseit: Ez igazán sikerült ünnep volt. . . . estig is elhallgattuk volna! így ért véget, esperesünk köszönő s rövid bezáró