Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-10-04 / 40. szám

ISKOLAÜGY. Tanévet megnyitó beszéd. Tartatott H.-M.-Vásárhelyen 1898. szeptember fi-ikán. Mélyen tisztelt Elöljáróság és Tanári kar! Kedves tanuló Ifjúság! A végetlen jóságú Isten ismét egy új tanévet derített föl békében reánk: szálljon fel érte rebegő bálánk dicsőséges trónusához. A viszontlátás édes örömével üdvözöllek^ tiszttársaim nevében is titeket, kedves tanítványaim! Üdvözlégy te tavaszként viruló zsenge gyermeksereg; üdvözlégy te minden igazért, szépért és jóért könnyen fellángoló, gondatlanságod ban boldog ifjúság! Hozott Isten benneteket ez új tanévre! Új tanévet százszor és százszor látott már e tanintézet ; nem kevésszer értem meg egyszerű falai között én is; sőt megültétek az új tanév ünnepét többszörkevesebbszer ti is; de e maihoz fontosságában mérhetőt nem ünnepeltünk még egyet sem. Ország-világ tudja, hogy édes magyar hazánk és forrón szeretett nemzetünk ez esztendővel fejezte be itteni életének annyi fényes dicsőségben és annyi sötét szenvedésben gazdag, oly kevés örömmel kisért, de több gvászszal felavatott első ezer évét; hogy előtte áll megnyílóban a második, kétes jövőjű, lehet, hogy ragyogó jólétre, lehet, hogy megrendítő küzdelmekre, véráldozatokra és izzasztó munkára hivatott újabb ezer esztendőnek titokzatos ajtaja. A jövő a nagy Isten kezében; bármi jöjjön, a magyarnak a kápráztató ábrándokban elbizakodnia, a fenyegető vihartól megrettennie nem szabad. A letűnt ezer év kevés örömet termett számunkra, sorsunk nem kényeztetett el bennünket, viszont a sok csapás megedzett férfias erőre, kitartásra, egy ezredév küzdelme fölvértezett újabb izzadásra. Miként a reménykedő hajós dagadó vitorlákkal és erős hittel indul neki a messze ismeretlen világnak : nemes bizalommal, a győzelem sarkaló hitével kell nekünk is magyarokul indulnunk az újabb ezredév munkájára és riadalmára, fölvértezve a hazafias lelkesedés és az eszélyes okosság fegyverével. Kedves tanítványok! Minket, kik a mult ezredév hosszabb-rövidebb idejű munkásai vagyunk, a természet törvénye egymásután lesodor a cselekvés színpadáról; ti lesztek hivatva, és ezt véssétek mélyen szivetekbe, hogy megürült nyomainkba lépjetek. Adja Isten, hogy gazdag siker koszorúzza fáradalmaitokat. De nem lehetetlen, hogy a templomépítő jeruzsálemi zsidóság sorsa szerint egyik kezetekkel a téglát kell hordoznotok, a másikkal kaján ellenségeink ellen a kardot kell forgatnotok. Lelkem ösztönöz, szivem sürgői, hogy ez ünnepélyes alkalommal feltárjam előttetek: milyennek szereti képzelni az én lelkem azt a tanuló ifjúságot, a mely a férfiúi korban hivatva lesz, hogy az új ezredév ígéretföldét majdan meghódítsa és Árpád örökét utódaira felvirágoztatva átörökítse. Ékeskedjék az én tanítványom mindenek előtt vallásos lélekkel. »Imádd az Istenséget!® Ez a legelső rendszabás Pythagoras Aranyverseiben. »Semmi sincs, a mi az emberi szivet annyira fölemelhetné; az élet mindennapi jeleneteiben, a szenvedélyek és indulatok örök ostromában hozzáragadt szennytől annyira megtisztíthatná, mint az istenség gondolatával való foglalatoskodás«, mondja Kölcsey örökbecsű Paraisesisében. »Drága kincs a hit; tűrni és remélni megtanít* mondja Arany a nagy költő. Nagy igazuk van e nagy szellemeknek. Kincs és hírnév, hatalom és lángész szerezhetnek tündöklő fényt; de csak kölcsönzött lesz az, mint a hold ragyogása: valódi boldogságot, a mely mint a nap, önmagában bírja ragyogása forrását, csak az igazán vallásos lélek érezhet. Legszebb díszünk a vallásosság; a szerencse kedvező, mentő horgonya az a mostoha sors zordon napjaiban egyeseknek úgy, mint társadalomnak és nemzeteknek. Talán senkinek nincs méltóbb oka, mint nekünk magyaroknak, hogy eme mentő horgonyhoz minél bensőbben ragaszkodjunk. Kegyelmes volt hozzánk a mi jó Istenünk még haragjában is. Hatalmas kezével bevezérlett ezen áldott és gyönyörűséges hazába, elárasztott testi áldásai mellett fénynyel és dicsőséggel, míg érdemesek valánk; de midőn bűneink miatt haragra gyullott fölgerjedett szive; elsujtá fölöttünk dörgő villámait, ránk zúdította a tatárság förgetegét, a törökség ádáz viharát és ellenségeink kajánsága mellett a pártviszály nemzetölő szélvészét. De midőn ujjongó elleneink azt hitték, hogy a sír szélére sodortattunk immár: erőt lehelt elalélt tagjainkba, hitet öntött lelkünkbe, bátorságot szivünkbe, erőt karjainkba, a teremtés és alkotás hatalmát fuvalta agyunkba egy új, dicső élet munkájára. És ma az igazán művelt világ szeme előtt megvan a küzdő, az előre törő nemzetnek tisztessége. Kedves tanítványok! Ti az emberi lélek felfogásának nagy változatosságú szertartásai szerint többé-kevésbbé eltérően imádjátok az örökké való Istent; a ti örömre hívó életkorotok kevésbbé hajlik a magány csöndjébe visszavonuló, még kevésbbé az élet örömeiről lemondó áhitatoskodásra; nem veszem rossz néven, ha nem zárkóztok el napjaitok ártatlan örömei elöl, de az a fönséges mennyei valóság, nem a szertartások formaiságát, hanem szivetek szeplőtlenségét és hálaáldozatok tiszta lángját nézi, ő épen úgy gyönyörködik a csecsemő dadogó dicséretében, mint a lángész magasan szárnyaló imádságában, a koldus, mint a király őszinte könyörgésében. Imádjátok az istenséget! Egy hosszú élet biztos kalauzául véssétek ma szivetek mélyébe a tiszta vallásosságot. Az lenne az én legbensőbb örömem, ha e tanintézetnek egy növendéke sem lenne, a kinek megtántorodott lelke csak egyszer is léha tiszteletlenséggel goldolna a jóságos örökkévaló Atyára. Legyen az én tanítványom erkölcse tiszta, mint a virágos völgy csermelyének a föld kebeléből előtörő kristálycseppje. Csiszolatlan gyémánt, melyet a művész keze nem értékesített, a tudomány és erkölcsiség nélkül. Ha veletek szemben választanom kellene a tudomány és erkölcs között: inkább engednék amabból, de nem alkudnám emerre. Vannak a hazai, még számosabban a világtörténelemnek lángeszű, csodált alakjai; de csak akkor környezzük őket a zavartalan hódolat bámulatával, ha jellemök is tiszta, mint az égből aláröppenő sugár. Nem tudnék az eszményi Kölcsey és Arany és velők sok más remek alkotásaiban gyönyörködni, ha jellemök is nem volna szennytelen, mint a fellegekből aláhulló hópehely. Hunyadi és igazságos fia, Kossuth és Deák és annyi más héroszaink azért örök példányképek, mert jellemök tiszta tükör, a melyre a bűnnek csak lehellete sem vet homályt. Kedves tanítványaim! Mi magyarok szám szerint csekély nemzet vagyunk: erkölcsi erőnkkel kell és lehet számbeli fogyatkozásunkat megsokszoroznunk. A maroknyi görög győzött a perzsák milliónyi tömegén; nektek is, kedves ifjak! a jövő küzdelmében számosak harcát kell fölvennetek, ha magyarokul becsülettel élni akarunk. Őrizzétek azért, féltékenyen őrizzétek ma erkölcsötök, majdan jellemetek tisztaságát. Olyan e tiszta erkölcs, mint a menyasszony szűzi fátyola, a melyen a tisztátalan kéz-