Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-09-13 / 37. szám

10. Az evangélistái tevékenység kifejtésére alkalmas sze­mélyiségek gyanánt mindenekelőtt különösen az erre kü­lönös adományokkal bíró lelkészeket és lelkészjelölteket kell tekinteni. De az arra alkalmas világiak sem utasítan­dók el, sokkal inkább a lelkészi hivatal egyik feladatának kell azt tekinteni, hogy a lelki gondozás útján a nemlel­készeknél is ismerje föl az evangélistái tevékenységhez megkívántató adományt, s megismervén, ébreszsze föl és különös ráhatás és ápolás által fejleszsze ki azt. 11. Hogy vájjon fog-e sikerülni külön intézetekben oly evangélisták képezése, kik a reájok váró követelményeknek képesek lesznek megfelelni: azt majd a tapasztalatnak kell megtanítania. Az ilyen intézeteket a legfelsőbb egy­házi hatóságnak mindenesetre el kell ismernie, és azon tartományi egyház felügyelete alatt kell azoknak állaniok, melynek területén felállíttattak Vezetőiknek mindenekelőtt arra kell törekedniük, hogy a theologiai félműveltségnek, valamely hamis külön állástudatnak és a lelki gőgnek az intézeti képzéssel egybekötött veszélyét növendékeikkel már jó előre kikerültessék. Egy ilyen intézet elvégezésé­ről szóló bizonyítvány magában véve ne tekintessék arra nézve elégnek, hogy birtokosát az evangélistái tevékeny­ség gyakorlására, mint alkalmas egyént, törvényesítse, vagy hogy neki evangélista nevet adjon. 12. A hol az evangelizációt valamelyik gyülekezetben berendezik, a rendszeresen beállított lelkészi hivatal és a gyülekezeti orgánumok kötelessége leend az egész egyházi gyülekezeti életnek őket megillető felügyeletét azon is ki­terjeszteni. Ezen felügyelet gyakorlásánál a lelkészi hiva­talra tartozó lelki -gondozásba való minden beavatkozást határozottan vissza kell utasítani. 13. Az evangélistái működés elé álló nagy követelmé­nyek és az azt fenyegető nagy kísértések mellett kívána­tos, hogy azt rendszerint ne valamely állandó hivatal, hanem átmeneti feladatok végezésének formájában gya­korolják. Az olyan lelkészeknek, kik ezen munka végezé­sére meghivatnak, rendes lelkészi állomásukra való vissza­térésük által mindújra új erőt és tapasztalatokat kell gyüjteniök. Az olyan nem-lelkész, ki rendes polgári hiva­tássalnem bírván, csak alkalmilag végez evangélista-munkát, a rendes hivatás szükséges és szilárd talaját valamely egyházközség keresztyén szereteti munkájának szolgála­tában, vagy valamely belmissziói munkában találhatja föl legjobban a maga részére. 14. Nem tévesztendő össze az evangelizációval, ha nincs ezzel együtt a rendes lelkészi hivatal hatásának kiegészí­tésére szolgál is, az Istenige kisegítő osztogatása a ma­gánházakban, a betegek ágyainál, a keresztyén egyletek­ben, valamint a bibliai órákon és az épülés végett összejött gyülekezetekben, a mint az egyes gyülekezetekben a hivő körök egybegyűjtésére és erősítésére kívánatos és sok tekintetben szükséges is. 15. Ezen tevékenység természetesen csatlakozik egyszers­mind a keresztyéni szereteti tevékenységnek a gyülekezet­ben gyakorolt minden hivatásához (pl. a városi misszio­náriusnak, a gyülekezeti diakónusoknak, a munkás-otthonok, a menházak házi atyáinak stb. munkájához), valamint az iskola-tanító teendőihez is. Csakhogy azt, a maga saját hivatása mellett, minden szellemileg érett gyülekezeti tag is folytathatja. 16. A belmisszió ezen tevékenységének is, mint az egy­házi gyülekezeti élet egészséges nyilatkozatának abban kell jelentkeznie, hogy a lelkészi hivatalhoz lehetőleg csatla­kozzék. Berlin, 1889. július 30. A belmissziói Központi választmány nevében: Dr. Weisz. (Folyt, köv.) Csiky Lajos. BELFÖLD. A nagybányai egyházmegye közgyűlése. A nagybányai evang. ref. egyházmegye nyári köz­gyűlését augusztus 27-ik napján Sárköz-Újlakon tartotta Bencsik István esperes és gróf Dégenfeld Sándor egyház­megyei gondnok elnöklete alatt. Az esperesi jelentés fel­olvasása után Gergely Károly egyházmegyei főjegyző ol­vasta fel gr. Dégenfeld Sándor gondnok alapító levelét, ki ezer forintot fizetett be az egyházmegye közpénztárába millenniumi alapítvány címén, oly feltétel alatt, miszerint annak évi kamata a nagybányai reform, egyházmegye csekély népességű, kis egyházai közterheinek fedezésére fordíttassék. A közgyűlés éljenzéssel fogadta s a főjegyző pedig lelkes szavakban köszönte meg a nemes gróf újabb áldozatkészségét. Nagy vitára adott alkalmat a közgyűlés több tagjai által beadott azon indítvány, miszerint az egyházmegye ne Nagy-Bányán, az egyházmegyének épen végpontján, hanem a központon, Szatmáron tartsa közgyűléseit. A közgyűlés abban állapodott meg, hogy e kérdést az egyes egyházak szavazata döntse el. Egyházkerületi képviselőül a következő három évre egyházi részről Gergely Károly főjegyző, világi részről Torday Imre tanácsbiró választatott el. A misztótfalusi, nemzetiségi szempontból igen fontos leányegyháznak anyásítása engedélyeztetett, annyival is inkább, mivel az iskola államosíttatván, felekezetünknek jelenleg sem papja, sem tanítója nincs e végponton. Megbotránkozással vette tudomásul a közgyűlés Bö­szörményi Zsigmond tanácsbiró azon jelentését, miszerint a józsefházi lelkész és gondnok hazulról eltávozott, a mi­dőn az általuk templomalapra az egész országban gyűjtött pénz számadásainak megvizsgálására megjelent a küldött­ség. Midőn más határnapot tűzött ki a küldöttség, a gond­nok megírta, hogy ne is jöjjenek őszig, mert otthon nem találják. Az egyházmegyei ügyész indítványára kimonda­dott, hogy ha a küldöttség az egyházban ismét megjelen­vén a pénz elsikkasztásának jő nyomára, az esetben a lelkész és gondnok a világi törvényszék elé állíttatik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom