Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-26 / 4. szám

felelte, hogy felét tudja már könyv nélkül, annyit olvassa. Mire Luther ezt mondta: »Igy unja meg a lélek az Isten igéjét. Új világosság támad s az írást a sarokba hajítják,« Gyermekeit nagyon szerette. Képzelődéseiken úgy el tudott mulatni. Saját gyermekkorára való visszaemlékezései csak még gyengédebbé tették. A gyermekek szerinte a bűnbe nem esett természet képe. »A gvermekek« — mondá — >a mennyről azt képzelik; hogy ott tejpatakok csergedeznek s a fák tele vannak kalácscsal meg szilvával. Ne bántsátok őket. Hadd mutassák igazi »hamisítatlan, mindent hivő természetüket*. Egyszer mikor a gyermekek sóvárgó szemekkel tekintettek az asztalán levő gyümölcsre, azt jegyzé meg: »Igy kellene a felnőtt keresztyéneknek az ítéletnapra függeszteniük szemeiket.* Magdolna nevü lánya 14 éves korában halt meg. Fájdalmának szabad folyást engedett, de sohasem kétkedett azon. hogy az Isten vette magához a drága lelket. Ilyen volt Luther. Természetes és Istenfélő. Ugyan lehet-e hát őt eretneknek vagy gonosz filiszteusnak nevezni ? Sajnálni lehet, hogy Erasmust jobban nem ismerte, s hogy róla gyengédebben nem is nyilatkozott. Erasmus rendszerint barátságos volt Lutherhez. Védte, a míg lehetett s nagy nehezen lehetett rábírni, hogy Luther ellen írjon. Luther ellenben azt tartotta Erasmusról, hogy hamis ember, a ki csak játszik az igazsággal s tán még Istenben sem hisz. »Mindenkit, a ki hisz a Krisztusban, felszólítok«, — mondá — »hogy gyűlölje Erasmust. Mert Erasmus egy gúnyolódó haszontalan. Talányokban beszél s csúffá teszi a pápát is, de az evangéliumot, Krisztust és az Istent is ide-oda beszédeivel. Az evangelium szolgája lehetett volna, de, mint Júdás, csókkal árulta el az ember Fiát. Ő velünk sincs, ellenségeinkkel sincs. Én pedig azt mondom Józsuával : Válaszszatok! Erasmus önző s azt hiszi, hogy én is köpenyegforgató vagyok. Erasmus a Krisztus leggonoszabb ellensége. A világi bölcseség nem érti a vallást s csak neveti az Isten dolgait. Óvakodjatok Erasmustól. Előtte a theologia csak bolondozás s az evangelium mese; elég jó arra, hogy a tudatlan nép elhigyje.* Magáról Erasmusról mindez nem áll. Erasmus sokat tudott, a mit Luthernek jó lett volna tudnia s Erasmus jobb volt elveinél. Be ha Erasmus helyett az emberi dolgokra vonatkozó ama theoriát teszszük, melyet Erasmus képvisel, akkor e hitvallás Luther hitvallásával kibékíthetlen harcban fog állani az idők végéig. Ha tisztaszivűnek és a cselekvésben igaznak lenni, ezek az emberiség haladására szükséges tulajdonságok s ha ezek nélkül minden haszontalan: akkor az értelmi mívelődés magában nem elegendő. Hiába míveljük az ásványt. A növényt míveli az okos ember, a miben már élet van. És az erkölcsi élet megfelel a természetinek. Titokteljes a kezdete s csak eredményeiben látható. Az értelem adományai olyanok, mint a gazdagság, rang, világi hatalom: nagyon jó eszközök, ha nemesebb tűlajdonságok használják fel. Mert a mint a gazdag ember fényűzésre költheti a pénzét, úgy a tudós értelmi élvezetek szerzésére használhatja tudományát, melyek finomabb élvezetek ugyan, de csak önzésen alapulnak. Ha Európa Erasmus szellemének hódol, elpusztult volna férfiasság híján. Az előkelőket a kétkedés, a míveletleneket a babona tette volna tönkre. És ez átvezet az utolsó megjegyzésre, a mit tenni akarok. A mívelődés terén a tudós vezet s benne bízva, elfogadjuk, a mit hirdet. A valódi haladás után azonban nem a tudós jár elől, hanem az egyszerű emberek. A tudósok legutoljára térnek meg. S ez oly természetes. A tudomány terén az önzés nem igen vezethet félre. Az erkölcsi élet mezején azonban az érdek és előítélet gyakran győz s a míveltebb tehetség s nagyobb tudomány gyakran csak eszközül szolgál annak bebizonyítására, hogy az a jó, a mi hasznos. Az egyszerű emberek keveset kockáztatnak. Az életet a maga igazi valóságában fogják fel s a szenvedés iskolájában tanulnak bölcseséget. A mikor a tudósok elfordultak a keresztyénségtől, a galileai halászok által új korszak támadt. Egy bányász fia hajtotta végre a német reformációt. A londoni s Bruckinghamshire-i kézművesek a vérpadra mentek azokért az igazságokért, a melyeket később a műveltek, mint második kijelentést fogadtak el. így volt eddig s így lesz a világ végéig. Ha megint jő egy nagy tanító, az is ott találja első tanítványait, a hol a Krisztus találta, a hol Luther találta. Ha Luther a tudósoknak írt volna, azok a szavak, a melyek Európát átalakították, tehetetlenül hevertek volna a könyvpolcokon. Epen azért azt mondhatjuk, jól tette, hogy a népre appellált s nem dobjuk oda nagy nevét áldozatul sem az üres filozofia megvetésének, sem ama sötét babonának, mely még a XIX. század végén is kikukucskál a jól megérdemelt sírból. Froude után angolból Szabó Aladár. KÖNYVISMERTETÉS. Az erkölcsi világ. Irta Bodnár Zsigmond egyetemi magántanár Budapest, 1896. Singer és Wolfner könyvkereskedése, 289 nagy nyolcadrétű lap, ára 2 frt 50 kr. Csudálatos és szertelen egy könyv, melyben szerző elméje foglyul ejtetvén az ő »felfedezés«-e által, rengeteg olvasottsággal, nemes idealizmussal, egy apostol buzgóságával s a tudós makacsságával hirdeti, hogy »szellemi haladásunk* valódi törvényét felfedezte. Az állítólagos fölfedezés lényege az, hogy »az emberiség több évezredes történetén keresztül szabályos hullámokban halad előre s a hullámok egyes részeinek megfelelő sajátságaik vannak ; hogy a tartalom ugyan változik, a mint műveltebb lesz az ember, módosul az élete, de csak külsőleg; belső világa azonban szabályosan ismétlődik, a hullám első részében fölemelkedik, megnemesül, az általános, az egyetemes, a fenséges, a magasztos iránt érdeklődik, vagyis idealista lesz; a hullám utórészében pedig a realizmusnak, az anyaginak, az érzékinek, a kedvesnek, gyöngédnek, bájosnak, részletesnek hódol. Az erők, melyeket a természetben észlelünk, szellemi, erkölcsi és aesthetikai életünkben eszme név alatt szerepelnek, mint eszme-erők hatnak reánk, módosítják szervezetünket, átalakítják érzésünket, gondolkodásunkat s eszközlik, hogy bizonyos időkben eszményileg érez az egész társadalom, máskor pedig reális gondolkodású, érzésű* (10. 1.). >Mi szüli e változást ? Nem képzelhetni mást, mint egy az emberen kívül álló erőt, a mit eszmének nevezünk; ez az eszme hat reánk s halkan, észrevétlenül módosítja érzésünket, gondolkodásunkat. Az eszmének, úgymint a villanyosságnak, kétfélének kell lennie; az egyik igenleges, positiv, ez az ideális eszme; a másik a nemleges, a nega-