Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1896-09-06 / 36. szám
quált egyházi adó köti, hanem az élet: sokkal inkább [szüksége van rá a mi egyházunknak. Mert semmiféle politikus nem mondta még eddig, hogy a legvirágzóbb állami élet mellett is ne volna szükség társadalmi életre, az államkormányzat mellett társadalmi együttműködésre, egyesülésre. Hát vájjon a mi a politikában így van, az az egyházi politikában nem így van? Hát vájjon van a világon törvényhozás, kormányzás, mely az élet összes viszonyait kimeríteni, szabályozni, kielégíteni képes, annyira, hogy a társadalmi tevékenység számára semmit sem hagy fent? Ezt még idáig csak a magyar reform, anyaszentegyház törvényhozására s kormányzatára fogták rá. De ki hiszi el ? A mi magyar társadalmi életünk nagyon szegény, de azért vizsgálja meg bárki, hacsak egy kis sociologiai érzéke van, be fogja látni, hogy az életviszonyaink túlnyomólag nagy, és az ember életét ós szivét legközelebbről érdeklő része az, melyet nem a törvényhozás és nem a kormányzat szabályoz, hanem maga a társadalom. Igen, a társadalmi felfogás, a közélet, a közszellem, a hol igazán erős a nemzeti élet, nemcsak hogy nem »hivatalos«, nem mondva csinált, hanem a leghatalmasabb irányadó a törvényhozás és kormányzat részére is. Ez az ős forrás. Jaj volna pedig, ha ez nem így volna. És a mit a legnyomorultabb nemzet borzaclálylyal utasítana vissza, azt tartsuk mi egyházunk főboldogságának? Láncokat a kezekre, korlátokat a társadalmi tevékenység elé? Ez egy volna a halállal. Iliszen tessék megnézni a római katholicizmust. Annak lényege épen az, hogy az egységes központi kormányzat minden egyházi tevékenységet absorbeáljon; ós mégis mennyivel nyüzsgőbb, elevenebb egyházi társadalma van, mint nekünk, Es végre is, az evangeliumi szövetség főcéljai olyanok, hogy azokat sehol soha semmiféle hivatalos egyház önmaga meg nem valósíthatná. Mert hozzon a zsinat törvényt, hogy aztán mindenki éljen szent életet, terjeszsze a bibliát, stb. mi lesz belőle? Szóval, azért, hogy valakinek jó fő ütőere van, nagyon rosszul tenné, ha hajszáledényeit bespanyolviaszkoltatná, hogy valamiképen fel ne lázadjanak, s azt ne mondják, hogy ők a fő erek. Tehát: fel az evangeliumi szövetség zászlaja alá! Az evangeliumi szövetségnek 1. gyűjtsünk tagokat, 2. e tagokat szervezzük helyi belmissziói egyletté, 3. ez egyletekre alapítsunk egy igazán hatalmas, belmissziói egyletet, a mely a helyi egyleteket irányítsa, vezesse s erősítse. Bizony jó munkát végzünk, ha mindezt megcsináljuk. Kecskeméthy István. Az evangelium és az emberi nem tökéletesedése. Tudósunk lenézőleg beszél az evangelium prédikálásáról. Legalább sikertelennek állítja az amerikai ez irányban való társadalomjavító kísérleteket. Távolról sem akarjuk kétségbevonni állítását. Sőt, ismerve az embernek a sülyedésre való nagy hajlandóságát, tudva az északamerikainépnek nagyon is kevert voltát és az ottani szektáknak némely dolgokban való túlhajtását, szertelenségeit: egészen természetesnek találjuk, ha egyes vallásos társulatok felbomlanak. De azért az is igaz ám, hogy az Egyesült-Államokban nagyszerű és hatalmas keresztyén élet is van. A milyen, sajnos, az európai continensen majdnem ismeretlen. És az is igaz, hogy az evangéliumnál hatalmasabb nemesítő erő nem létezik. Teljesen igaza van annak a hittérítőnek, a kinek egy tudós azt tanácsolta, hogy a vad népeket előbb civilizálni kellene s csak azután christianizálni, a hittérítő pedig azt válaszolá, ő tapasztalásból tudja, hogy az evangelium a legjobb civilizáló eszköz. A keresztyénség megtette a maga teendőjét az emberiség nemesítése körül. És csodáljuk, hogy a természettudós, a ki minden tényezőt megfigyel, ezt figyelmen kívül hagyja. Vájjon mi szelídítette meg az európai népeket? Mi csiszolta, finomította durva erkölcseiket ? Mi hozta létre azokat a politikai és társadalmi intézményeket, viszonyokat, a melyek ha nem érték is el az eszményi tökéletességet, ha az európai állami és társadalmi életben a jog és igazság nem mindenkor jut is érvényre, ha a szeretet törvénye nem uralkodik is általánosan : mégis egyéb népek életéhez viszonyítva, a keresztyén népek állapota amazokénál magasabb rendű, tökéletesebb és kívánatosabb? Mindezt a keresztyén vallásnak köszönhetjük. És ha még nem értük el az eszményi állapotot, a minthogy tényleg messze is vagyunk még tőle, ennek oka nem a segédeszközünk gyarlóságában rejlik, hanem abban, hogy annak elveit nem alkalmazzuk állhatatosan és következetesen. Vájjon mi következik ebből, az-e hogy segédeszközünket elvessük, vagy pedig az evangelium áldott erőit befogadjuk és kebleinkben működni engedjük ? Bizonyára ez utóbbi a jobb, bölcsebb és helyesebb eljárási mód. Fentebb előadtuk azt a módszert, a melyet Sajó Károly az emberi nem tökéletesedésére, igaz javulására, a természettudományok alapján egyedül helyesnek és eredményesnek tart. Módszere humánusabbnak tetszik annál, a mit Schopenhauer ajánl. De mennyivel alantabb jár Krisztusénál. Oly távolság van e kettő között, mint az ég és föld között. Mint az ember gondolata és Isten között. Sajó csak néhány nemesebb példányt akar kiválasztani s azokat tovább tenyészteni. Krisztus pedig egyetlen emberi lelket sem akar a romlottság zsákmányává lenni engedni. Mindeneket hívogat magához. Sőt leszállt a bűnösökhöz, velük evett és ivott, nem azért, mivel romlottságukban gyönyörködött volna, hanem hogy őket felemelje, figyelmüket az aljastól, a hitványtól a magasztos felé fordítsa. Vágyaikat, törekvéseiket, akaratukat megtisztítsa, megnemesítse. A nemesebb természetűeket, a szebb lelkületűeket nem akarja elkülöníteni a többi, gyarlóbb emberektől, hanem azt akarja, hogy azok legyenek a többiekre nézve izesítö só. A kik példaadásuk erejével hassanak amazokra, hódítsák meg azokat. Azt hiszem, teljesen fölösleges azt bizonyítgatni, hogy az emberiségre nézve az a nemesítő törekvés, az igazán áldásthozó és így az egyedül foganatosítandó, a mely nem egy néhány nemesebb lelkületű egyénre szorítkozik, hanem