Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-08-30 / 35. szám

Minél inkább gyülekezetté lesz az egyház ezen értelemben; minél többet nyer erkölcsi és anyagi erőkben; minél nagyobb jelentőséget vív ki magának a népéletre: annál nagyobb befolyáshoz is fog jutni. Az lesz az egyháznak törvényszerű befolyása, melyet az emberek legjobb és legtevékenyebb része fog részére a közéletben igényelni. Ha az egyház a papnő, ki Istennek hatékonyan szolgál az ő népe lelkének és testének érdekében, akkor a világi elem az állam, melv ezen szolgálat elé korlátokat helyezni nem akar, de sőt segíteni óhajtja azt. Az egyházat, mint gyülekezetet, mint népünknek keresztvénileg élő részét, a népegyházat tehát, mint hatékony és a maga hatásában mindenki előtt nyilvánvaló nagyságot állítani be a mi közéletünkbe, és azt lélekmentő cselekedetekkel igazolni a mi honfitársaink lelkiismerete előtt: ez legyen a mi feladatunk, ha arra akarunk munkálni, hogy az Isten országa eljöjjön mi közibünk is. * * * Csaknem teljes egészében adtam a fentebbiekben dr. Sell előadásának lényegét, a ki, mint láttuk, erős állást foglal el a világi embereknek, az evangélistáknak egyházi munkákra is alkalmazása érdekében, de igen nagy tartózkodással beszél a Johanneum névvel nevezett evangélista iskoláról, mint a mely alig két évvel ezen előadás tartása előtt állíttatott föl Beszereztem ezen érdekes intézetről a legújabb adatokat, s mert teljesen cikkem keretébe vágnak azok. mielőtt tárgyamban tovább mennék, fentebb tett igéretemet is beváltandó, megismertetem a b. Lap olvasóival az evangelisatio munkásainak képző iskoláját, a harmeni Johanneumot. (Folyt, köv.) Csiky Lajos. KÜLFÖL D. A new-eastlei püspök (dr. Jaeob) beszéde a brit és külföldi bibliatársaság new-castlei fiókegylete elnökévé választása alkalmából. Igazán nagyon lekötelezve érzem magam azon rendkívüli szívesség és jóindulatú figyelem által, mely engem a new-castlei bibliatársaság elnökségére méltatott. Engedjék meg, hadd mondjam el röviden, mennyire szívesen viszonzom az irántam tanúsított bizalom kifejezését és hogy mennyire gyengének érzem magam arra, hogy minden lehető módon szolgáljam ama társaság érdekeit, melynek elnökeül választatni szerencsés vagyok. Hálásan gondolok arra, hogy legelőször nem New-Castleben kezdtem a bibliatársaság érdekében működni, s jól esik az a tudat, hogy akkor választattam meg a brit és külföldi társaság alelnökévé, midőn még nem voltam az egyház püspöke. Ez mindenesetre azt bizonyítja, hogy a társaság érdekében tett munkálkodásom nem püspökségemmel kezdődik. Ennek oka az is, hogy legelőször majd négyévi Indiában való tartózkodásom alatt volt alkalmam látni a bibliatársaság működésének rendkívüli értékét s azt hiszem, lelkész testvéreim is, ha azon alkalom kínálkozott volna nekik, mint nekem Indiában, ugyanazon meggyőződésre jutottak volna. Közel négy évig voltam a kalkuttai püspök káplánja, a ki egy metropolita fontos szerepét tölti be Indiában. Mint az ő káplánja, beutaztam Indiának legalább is kétharmad részét és ezen négy évi pályám alatt majdnem minden misszió-állomást meglátogattam. Sok missziói társulat van Indiában. A sok társulat több misszionáriusával kötöttem ismeretséget (nem zárkózva el az angol egyház korlátai közé), mely nem egyszer barátsággá érlelődött. A londoni missziótársulat, a skót és amerikai missziótársulatok, az amerikai methodista püspöki egyház, az amerikai baptista, az egyetemes baptistalársulat valának azok az angol egyház nagy társulatain kívül. Úgy találtam, hogy majdnem minden egyes esetben a bibliatársaságtol vették e misszionáriusok bibliáikat. A kalkuttai püspök (dr. Milman) beszélte nekem, hogy Ő Angliában a társaság érdekében nem tett semmit, mert otthonn nem látta be a munka fontosságát, úgy mint Indiában. Továbbá elbeszélte nekem, hogy minden évben elnökölni szokott a társaság évenkinti nagygyűlésein és hogy mint becsületes ember nem is tehetett másképen. Az összes egyházak missziói ezen társulattól kapták bibliáikat. Ugyancsak ő mondta nékem: *hogy engedhetném én meg, mint becsületes ember, hogy egyházunk missziói egy ily társulattól kapják bibliáikat«, ha megvonnám segítségem és támogatásomat a társaságtól? De ez nem csupán a becsület kérdése ám! Én a következő szempontból vettem föl a dolgot. A kelet ős vallásainak megvannak a maguk szent könyvei. A budliisták szent könyvei páli nyelven vannak írva; a hinduké szanskriton, a mohammedánok eléggé ismert szent könyve a Korán. E könyvek könnyen hozzáférhetők, s oly nyelveken írvák, melyeket keleten megértenek. Föltéve most már, hogy a ker. felekezetek Indiában levő képviselői nem tudnák a szentiratokat egy fordításban előmutatni s nem tudnának megegyezni a zászlóra nézve, a mely alatt harcolnak, s feltéve, hogy kelet különféle nyelvein többféle fordítást eszközölnének, mi lenne az eredmény ? Felelet, tökéletes zűrzavar a missziók terén. Az lenne az eredmény, hogy a keletiek azt mondanák: »nekünk megvan a magunk szent könyve, mért nem mutatjátok elő ti a magatokét ?« És ha előmutatnók, bizonyára hozzá tennék: »ez az a fordítás, ez a másik fordítás, melyik már most a helyes?' S az eredmény — a mint már azt mondám -— tökéletes Bábel tornya lenne s a keresztyénség egész haladását sokkal jobban késleltetné, mint bármikor valaha. Sietek kijelenteni, hogy a brit és a külföldi bibliatársaság megmenté a keresztyénséget ezen rémítő katastrophától. A különböző vallásfelekezetek megelégedtek azzal, hogy voltak tudósaik, a kik tanulmányozták és lefordították a szentiratokat s azokat használták azután a misszióvilág különféle részein. Hogy ezt tette a keresztyénség, megmenekült a zűrzavartól és egységesen jelent meg a pogányság színe előtt. Fájdalom, a keresztyénség több felekezetet számlál. Nem lehet ezt kicsinyelni és azt mondani, hogy nincs oly sok felekezet s hogy e miatt sajnálkoznunk ne kellene; dacára