Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-08-16 / 33. szám

erkölcsöket, ügyeljenek a jó rendre, a vasárnap szentül megtartására, az ifjúság vallásos szellemben való nevelésére, a gyülekezeti szegények, betegek és elhagyatottak ápolására szolgáló intézmények jól vezetésére, s e végből álljanak kellő érintkezésben és jó viszonyban a világi hatóságok szegényügyi közegeivel, intézményi elöljáróságaival, valamint az ilyen célokat szolgáló egyesületekkel is. A Icasseli konzisz tórium kerületében levő evangelikus egyház új presbyteriumi és zsinati rendtartásában (készült 1886), és egészen hasonlólag a nassaui gyülekezeti és zsinati rendtartásban (készült 1877-ben) a presbyterium fel van hatalmazva és kötelezve van a keresztyén érzület és erkölcs ápolására, a gyülekezeti fegyelemnek a törvényes határok közötti kezelésére; különös ebben kötelessége az istentiszteleti kellő rendről, a vasár- és ünnepnapok szentül megtartásáról gondoskodni, az ifjúság vallásos nevelésére felvigyázni, az érett ifjúság katechisatiójánál a jó rend fentartásában a lelkészt támogatni s a gyülekezeti szegény- és betegápolást vezetni. E végre a presbyterium segítőket (diakónusokat) vehet magához a gyülekezetből, első sorban a gyülekezeti képviselők köréből. A hannoveri evangelikus-lutheránus egyház elöljárósága, 1868-ban készített rendtartása szerint, támogatni tartozik a lelkész működését a keresztyén hit és élet ébresztésében és növelésében, a gyülekezeti jó erkölcsök fentartásában, az istentelen és erkölcsrontó dolgok és személyek elleni küzdelmében. Kötelessége továbbá támogatni az istenfélelmet és tisztességet, mely végből ügyelnie kell az iskolára és felnőtt ifjúságra; általában úgy saját példaadás, mint felügyelet, tanítás, intés és dorgálás által a gyülekezet épülését fejleszteni elmulaszthatatlan kötelessége. A hesseni nagyhercegségben levő egyház elöljárósága, 1874-ben készített rendtartása szerint, köteles a lelkésznek hivatala folytatása közben hűségesen oldala mellett állani, a gyülekezetben a keresztyén szeretetet ápolni, és e végből mindenekelőtt keresztyén élet folytatása által a keresztyén érzület megmutatásában, és pedig az istentisztelet és úrvacsorálásban való részvétel útján a gyülekezetnek jó példát adni. Kötelessége: (meghatározott korlátok szerint) az egyházi fegyelem gyakorlása, valamint mindennek figyelemmel kisérése, a mi a gyülekezetben az egyházi és erkölcsi állapotokat, különösen az isteni tiszteletet, a vallástanítást, a szegények, betegek és elhagyatottak ápolását és a vasárnap megszentelését illeti; reá vár minden olyan rendszabály létesítése, illetőleg javaslatba hozása, mely a gyülekezet egyházi és erkölcsi állapotának javítására szolgál. A szegények, betegek és elhagyatottak gondozásában, ha a viszonyok azt szükségesnek mutatják, az egyházi elöljáróság segítőket (diakónusokat) vehet maga mellé. Bádenben, az 1861-ben készített szabályzat szerint, az egyháztanácsnak kötelessége a lelkészek mellett, ezek tanácsolásában és a gyülekezet keresztyéni ápolásában ott állani. Kötelessége továbbá az evangeliumi hit és élet ápolása, a keresztyén fegyelem és erkölcs fejlesztése, az iskolára való törvényszerű felügyelet útján az ifjúság vallásos oktatásának és nevelésének az egyház befolyása alá hozatala, az egyházi jó rendnek, különösen az istenitisztelet alatt fentartása, a vasár- és ünnepnapok méltó megünneplésére való felügyelet és végre az egyházi betegápolás, a mely célból diakónusokat vehet maga mellé. És ilyenformán intézkedik az evangelikus Németországnak mind a 38 egyházalkotmánya. Az épen elmondottakhoz dr. Sell a következő megjegyzéseket fűzi. Ha egyszer, valami 2000 év múlva, egy történetbuvár, például egy kbinai, Berlin vagy Kassel romjainak kutatása közben rátalál Németországban ezen században készült az evangelikus egyházalkotmányok egy példányára, abból a keresztyén gyülekezeti élet oly magaslatára, gyülekezeti hatóságunknál oly szereteti és nevelési buzgalomra fog találni, melynek a mai valóság nem egészen felel meg. Hogy az a kbinai akkor csalódni fog, abban nem csupán a presbyteriumok, nem is egyedül csak a lelkészek a hibások, kik az egyházalkotmányok által nyújtott helyzetet nem használják ki, hanem részben bizonyára hibások az egyházkormányzati hatóságok is, melyek elmulasztják vízbe tenni ezen száraz, de tartalomdús alkotmányi szabályzások jerikói rózsáját. De e mellett mégis bátorítólag hangzik, a mit Németország legkülönbözőbb vidékeiről a gyülekezeti hatóságok keresztyén vallásos tevékenységéről jelentenek. Hogy az egyes gyülekezeti hatóságok, mint olyanok buzgó részt vesznek a szereteti és mentő munkák különböző ágaiban, arról sok oldalról tesznek bizonyságot. Fontosabb ennél az, hogy az egyházvének, mint olyanok, részt vesznek, a szegény ápolás, az elbocsátott fegyencek gondozása, a kisdedápolás, a vasárnapi iskolák, az ifjúsági egyletek dolgaiban, mint a hogy ezt Würtembergből jelentik; hogy az egyháztanácsosok, mint olyanok, diakonisszák által folytatott gyülekezeti ápolást szerveznek (Szilézia, Oldenburg, Braunschweig), gyülekezeti szegény ápolást létesítenek (Szilézia), gyárakban prédikációk megtartását vállalják magukra (Szilézia), szünetet adatnak a munkásoknak vasárnapokon kívül is (Pfalc), segélyegyletek (Pfalc), bölcsödét, ovodát, gyermekkórházat (Braunschweig) esküvői bibliákat osztogató egyletet (Szilézia, Nagy-Hessen) létesítenek; hogy egyik gyülekezeti elöljáróság diakonisszákkal működő saját kórházat és népkönyvtárt tart fenn, és egy vesztfáliai városban (Hamm) és Bréma egyik gyülekezetében maga az egyházi elöljáróság vezeti az össze sszereteti ügyeket. (Jöjjön el hozzánk is a te országod. Szerk.) Egészen jól lehetne tehát Németország sok vidékére alkalmazni azon egy Vesztfaliából írott cikk ezen szavait: »Ugy látszik, mintha a presbyteriumok hova-tovább a keresztyén egyházi élet ápolóivá akarnának fölemelkedni, és hogy azt, hol élet van a lelkészben és a gyülekezetben az egyházvének mindenütt buzdító állást foglalnak el*. Mintaszerűen áll ezen eset Magdeburg egyik külvárosában, hol az egyházi hatóságok összes tagjai támogatására vannak a lelkésznek s mindenki egyéni képességeinek megfelelő egyházi munkát végez. Egyesek, kik élő hit birtokában voltak, a szegényeknél és betegeknél való látogatásokra, a betegápolásnál való segédkezésre s az elhagyatottak fölkeresésére használtattak föl. Mások, kiknél nem annyira a hit mélységére, mint inkább a jóakaratra néztek, a szegények, özvegyek és árvák, a fogházakból kibocsátottak gondozásával, munkásiskola, népkonyha, gyári leányok egylete létesítésével s más ilyen dolgok intézésével bízattak meg. Minden esküvő párnak egy bibliával való megajándékozása rendszerint egy presbyter útján történt; a konfirmációi ünnepélyek alkalmával mindig szólott egy egyháztanácsos is. Az egyházközségek gyűlésein mindig világiak tették az új belmissziói intézmények felállítására vonatkozó indítványokat. Egyszóval a gyülekezetekben a Krisztus iránti szeretet feltüntetésére célzó minden munka és intézmény az egyháztanács világi tagjainak is támogatásával virágzott, kivéve azon munkák közül az ige hirdetését és a sákramentumok kiszolgáltatását. A mennyire a jelentések mutatják, a keresztyén szereteti munkák körül egészben véve még buzgóbb munkára találunk a köri, kerületi és dekanátusi zsinatok körében. A belmissziói munkákról szabályszerű jelentéseket tesznek a sziléziai, bajorországi és hesseni zsinatokon.