Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-08-09 / 32. szám

örömmel vettem és hasonlóval viszonzom. Mindenkinek meggyőződését tisztelem, a ki ugyanazon célra tör bár más utakon, de tiszta szívvel. A szeretet hangjára meg — igaza van — nagy szükségünk van. A H. 1 bírálatának lényege (a Protestáns Szemlében) körülbelül ugyanaz, a mi a Fábián Dénesé, csakhogy nem higgadt s imittamott p. o. a kiadó csak olyan jogos egyéni meggyőződésével szemben brüszk. Én ebből a bírálatból is tanultam s köszöm a tanulságot. Hiszem, hogy H. I. sem veszi rossz néven, ha szives és komoly figyelmébe ajánlom az Oehler, B. Weiss meg a Godet kézikönyveit. Ezek tanulmányzása után okvetlen más ítéletet fog mondani főleg a XXI. számú műről. Fortiter in re suaviter in modo. Vattay Lászlónak (Sárospataki Lapok) köszönöm, hogy felül tudott emelkedni holmi előítéleten, nem sajnálva a fáradságot megismerésemre s őszinte lett magával szemben. Sokat és jól gondolkodott s szűz érzéke van kivált az alak, de a tartalom iránt is. (Lásd p. o. a virágvasárnapi bevezetésre tett megjegyzését s v. Ö. Lessing Laokoonjában az Akhilles és Aeneas pajzsának összevetését.) A tartalmat — a mint maga őszintén kijelenti — ő is az egyéni benyomás után ítéli meg; így a »Reformátusok Lapja< is, a melynek lényege a Vattayéval egyezik, valamint a »Protestáns Pap«, a melynek bírálója a kathedrai benyomást is kipróbálta s igen helyesen! A mi az alak sajátságait illeti: ez gusztus dolga egészen. S talán semmire sem áll úgy, mint erre, hogy: »sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak«. A m. t. szerkesztő úr és olvasók jóindulatába magamat ajánlom. Kúnhegyesen, 1896. július havában. Csánki Benjámin. TÁRCA. Az Evangelieal Allianee jubileuma. (Folytatás.) II. Június 26-án Liverpoolból visszautaztam Londonba. Itt Arnold úr azzal fogadott, hogy kifizeti az útiköltségem egy részét. Mivel azonban a kerület útiköltségemet fedezte, azt mondtam neki, hogy adja Ev. Allianee által felajánlott összeget egy evangeliumi szellemű belmissziói munkálkodásra alkalmas helyiségre. Később még az én kedves londoni házigazdám Perrin úr is adott e célra 5 guinea-t s még később Hollandiában is adakoztak (98 holland forintot) egynehányan, úgyhogy az Ev. Allianee által adott 7 font 3 shillinggel együtt 245 frtnyi összeget gyűjtöttem a fentnevezett célra. Ez összeg képezi most már egyik evangeliumi szellemű egyletünknek, a Lorántffy Zsuzsánna-egyletnek helyiségalapját, melyhez remélhetőleg az itteni buzgó keresztyének is tetemes összegekkel járulnak. Itt jegyzem meg azt is, hogy mivel több helyütt részesítettek a külföldi keresztyén testvérek vendégszeretetükben, s mivel természetesen nagyon takarékosan bántam a pénzzel, az útiköltségül utalványozott 300 frtból megmaradt egy rész s ezt (50 forintot) az ifjú egyletnek adtam át, nem akarván azt magam részére megtartani. Pénz dolgában nagyon szeretem a világosságot; azért adtam nyilvánosan számadást az általam gyűjtött összegek hovafordításáról. (Részletes kimutatást közöltem a Lorántffy Zsuzsánna-egylet s a ref. ifjúsági egylet Közlönyének, a Keresztyén Híradónak 10-ik számában.) Ezzel áttérhetek ismét londoni éleményeim leírására. Június 27-én az Ev. Allianee jubileumára érkezett küldötteknek Dean Rradlev a Westminster-Abbey nevezetességeit mutatta s magyarázta meg. Magyarázatának alaposságát és érdekességét csak szivélyessége multa felül, mint egyik társunk mindnyájunk nevében megjegyezte. Itt mindjárt megemlítem, hogy a Pál-templomot s annak emlékeit jún. 30-án délután Sinclair, londoni fődiakonus mutogatta meg. Míg a Westminster-Abbey inkább hírneves tudósok (pl. Newton), királyok és királynék (Erzsébet és Stuart Mária), költők (Tennvson), lelkészek, hittérítők (Stanley, Liwingstone) s államférfiak temetkezési helye, a Pál-templomban leginkább hírneves hadvezérek nyugosznak (pl. Wellington). A fődiakonus fölvezetett bennünket az óriási magasságban lévő karzatra s annak egyik oldalán leültetett bennünket. A templomőr azután a karzat másik oldalán valami rövid mondókát suttogott a falhoz fordulva s mi, ha füleinket a falhoz tartottuk, mintegy a falból kihallottuk s meg is értettük a templomőr suttogását. A karzatról aztán a még magasabban fekvő erkélyre mentünk, hol gyönyörű látvány tárult elénk. Megláttuk Londont a maga egész óriási nagyságában. Hogy aztán a fődiakonus is theára vitt át bennünket a káptalan épületébe, az magától értetődik. Az azonban a fődolog, hogy e római hangzású helyen a fődiakonus úgy üdvözölt bennünket, mint testvéreit, a kik ugyanazt az evangéliumot hirdetik, a melyet ő. Erre aztán előállt Brochet lovag (a kit az olasz király kiváló evangeliumi lelkészi működéseért tett lovaggá), római protestáns lelkész, s nagy derültség közben köszönetet indítványozott a fődiakonus szívességéért, felhíván bennünket, hogy ezúttal mi is csatlakozzunk Rómához!! Persze, nagy örömmel csatlakoztunk, hálát adván az Istennek, hogy Rómában egy evangeliumi lelkész szabadon terjesztheti az igazságot. Egy amerikai képviselő igen finoman azt a kívánságát fejezte ki, hogy egy-egy hős se jusson a Pál-templom sírboltjaiba, a ki érdemeit az angolok és az amerikaiak közti háborúban szerzi. A társaság erre szétoszlott s mindnyájan éreztük, hogy: két gyönyörű templom megmutatása s a szívélyes kalauzolás voltakép a hatalmas angol püspöki egyház rokonszenvének a kifejezése volt az Evangelieal Allianceszel szemben. De ideje már, hogy az Ev. Allianee főgyűléséről szóljak, a mely június 29-én az Exeter Hall óriási nagy termében tartatott Lord Polwarth elnöklete alatt. Szép bevezetés volt e fögyűléshez az a sok jó prédikáció, a melyeket az előző vasárnapon, június 28-án London különféle (püspöki, presbyterianus, methodista és baptista) templomaiban az Evangelieal Alliance-szel rokonszenvező lelkészek tartottak. Az ünnepélyes közgyűlés is isteni tisztelet volt igazán. Ének és ima után Exeter püspöke, dr. Bickersteth emelt szót s fejtette ki élénk tetszés közt a Krisztus híveinek szellemi egységéről szóló tant, kimondván. hogy az nem szervezeti uniformitás, hanem a Krisztuson alapuló egység. Reszédét és indítványát, melylyel a szövetség céljainak megvalósítására ösztönzött, többen támogatták, egyebek közt dr. Pentecost, presbyterianus lelkész. Megjegyzendő, hogy dr. Pentecost és más evangeliumi alapon álló lelkészek, nem a régi angol presbyterianus egyház tagjai, mert hiszen ez az egyház lelkészei könnyelműsége és hitetlensége folytán jóformán unitáriussá lett, hanem amaz új presbyterianus egyház szolgálatában állanak, a mely a régi, igaz fundamentumon áll. Igen érdekes, hogy az irlandi presbyterianus egyház is jóformán az örvény szélén állt már, de az Isten kegyelme még visszaragadta őket s ez az egyház most hatalmas, virágzó és tele van református szellemmel.