Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-08-02 / 31. szám

nyelvet, hogy az avatatlanok is értsék. A tudós törvényeket, igazságokat kutat, az író a gyakorlati életben alkalmazza, hasznosítja azokat. A tudós inkább boncol, az író összerak. Hegel filozófiáját, Mill logikáját nem értem meg olyan írók nélkül, a kik azokat az említett módon használhatókká teszik. A tudós és író hivatása — látnivaló — egyforma szép és nehéz. Az írónak is subtilis tudással kell bírnia, mint a tudósnak, sőt még a fordítás munkáját is végezni kell. És ez nehéz munka, ha hasznos és élvezhető akar lenni. Mert olvasóit nem viheti le oly mélyre, nem lehet oly subtilis, oly analytikus logikus, mint a tudós, olvasóinak korlátolt ismereteinél fogva. Ezért az író frazeológiája synthetikus. Az írónál sok kifejezésnek oldatlan állapotban kell maradni. És ha Dicsőfi, mint tudós, synthetikus frázisaimat itt-ott feloldva szeretné látni jelzett értekezésemben : ez egyfelől az ő szigorúan subtilis álláspontját, másfelől az én írói egyéniségemet mutatja. Mi az írói egyéniség? Más szavakkal: mit kívánunk egy írótól? Sokat! Az írói pályának is »komoly és szigorú feltételei vannak*. Mindenekelőtt tisztában kell lenni tárgyával, egy egyházi szónoknak a tudományos kutatásokkal, eredményekkel. Kutatni, boncolni, analyzálni kell neki, mint a tudósnak s csak mikor minden porcikájában világos előtte szónoklatának tudományos tartalma: akkor fogni az írói alkotáshoz, alakításhoz. És ez a nehezebb feladata. Göthe szerint: »erőnket alakító tehetségünk méri meg«. Az írónak nemcsak ki kell hámozni tárgyát a tudományos bőrből, a melybe kivált német atyánkfiai túlságosan is el szeretik rejteni, hanem azonkívül ahhoz is tudni kell, hogy azt lehetőleg művészileg alakítsa. És kivált a szónoknak, a kinek hatalmában van az ember s azzal kénye-kedve szerint bánhatik. Az emberi lelket felséges orgonához hasonlítom, a melynek építőmestere Isten és egyik művésze a szónok. Hosszú és fáradságos munkára legyen elszánva az, a ki játszani akar e szent orgonán. Mennyire ismernie kell ennek billentyűit, változatait, pedáljait és a játék titkait. Ott van mindjárt az érzelmek chromatikus skálája ! Az emberi lélekben — a mint a tapasztalás és a tudományos eredmény mutatja — hatalmasabb erő az érzelem, mint az ész. A vallás maga is az érzelmek titokteljes mélységei felett áll őrt. Az érzelmek skálájával megismerkedhetünk, ha mindenekelőtt saját belső világunkra figyelünk, megismerjük saját keblünk erőit; igyekszünk megfigyelni, miképen fogantatik, születik meg ez vagy amaz érzelem, indulat; miképen nő. vagy miképen hal el. Figyelemmel kell kisérnünk, hogy miképen járunk el e vagy ama körülményben s így nemcsak érzelmeink, hanem egész jellemünk, egész belsőnk ismeretére eljutunk. Ez feltétlenül szükséges, most a legbiztosabb alapon ott állunk, a hol a saját tapasztaláson állunk. Azonban a helyes önismeret az emberi önzés miatt nehéz tudomány. De nemcsak magunkat, másokat is kell ismernünk, hogy célt érjünk, mert a közös vonásokon kívül kiszoríthatlan változata van az egyéniségeknek. E végre az induktív és deduktív logika bonckésével szét kell szedni meg összerakni az individuumokat, saját egyéniségünkkel összehasonlítni azokat s levonni a tanulságokat. Nehéz, sokszor fájdalmas, szomorú tudomány. De kincset ér. Az anatómus asztala is ilyen. Az írói intuíció mellett nagy haszna van a politikai és sociologikus tudomány, a klasszikus történetírók és költők tanulmányozásának. Ama tudomány az emberi élet törvényeit kutatja, a történetíró meg azokat a gyakorlatban mutogatja és a mellett felmutatja előttünk az egyéni jellemnek egész pályáját is. Tacitusnak és ó-klasszikus társainak a művészi alakítás mellett vannak hiányaik is, a mik meg a modern történetírás tulajdonai. És a nagy költők?... A ki csak Shaksperet végig olvasta: egész életére való kincset gyűjtött, egy új, ismeretlen világ nyilik meg előtte. Igaz, hogy a nagy költők tanulmányozásához, élvezéséhez is fáradság árán jutunk. Mert őket is kritikával kell kisérni. Le kell törölgetni p. o. Shaksperenél a milieu porát: a homályos, dagályos képeket, hasonlatokat stb. vagy fel kell emelni p. o. Danténál (különösen ő nála) a milieu fátyolát, hogy értsünk, tanuljunk, és élvezzünk. De meg fogjuk látni s el fogjuk lesni azokat a titkokat, hogy p. o. Shakspere miképen játszik a marionettel, hogy lehet hatni észre, érzelemre, akaratra; látni fogjuk azokat a titkos húrokat, a miknek érintésére az ember fájdalmat, félelmet, szorongást, aggodalmat, megelégedést, lelkesedést, bámulatot, megdöbbenést, elragadtatást, örömöt, gyönyört, megrendülést, exaltációt stb. érez s igazat adunk Göthének: »Shakspere művei nem a költészet körébe sorozandók; azt hinnők, hogy a végzet megnyíló könyve előtt állunk, melyben egy mozgalmas élet forgataga zúg és lapjait élénk hatalommal ide s tova forgatja«. A költők tanulmányozása tanulságosabb még az élet tanulmányozásánál is annyiban, hogy az élet nem motivál, míg a poéta igen. lerántja a leplet a lélek legtitkosabb gondolatairól is a fájdalom kínpadán s a rögzött konok gazember esze nélkül vall ott, a hová a törvényszéki tárgyalások hatalma el nem ér. E tanulmányok segélnek el bennünket az érzelmek kontúrjainak kezelésére. De hogy ezeket necsak elméletben értsük, hanem a gyakorlatban is: törekednünk kell a kifejezés hatalmának elnyerésére. E tekintetben legokosabb űgv születni, hogy az őseredetileg a mienk legyen.* E nélkül ezer esztendei tanulmány sem hozta volna létre. De hát az isteni adomány nem tőlünk függ. Azonban sok és lelkiismeretes tanulmány arra is elsegíthet, hogy a talentumot, ha el nem érjük is, de felé közelíthetünk. És itt ismét nem lehet eléggé ajánlani a klasszikus írók és költők tanulmányát, meg a magyar nép nyelvének megfigyelését. A két elsőről már szólottam, itt csak azt ismétlem, hogy ne hajoljunk meg dicsőségük, nevök bálványa előtt vakon, mert gyarlóságok még az ő műveiben is vannak. Minél jobban megtisztítjuk őket ezektől: annál őszintébb, bensőbb, nemesebb lesz tanulságunk s élvezetünk. A magyar nép nyelvének megfigyelése elengedhetlen, kivált egyházi szónoknál, mert a népnek beszél és most idegen nyelvvel is bíbelődik s ez utóbbi a szűz nyelvérzékre mindig veszedelmes és . . . mert e nélkül hiányzik a műből a magyar géniusz bája. Kivált manapság van erre nagy szükség, midőn az írók nagy része párisi, bécsi rongygyal keni-feni szülötteit, a hírlapírók nagy része pedig oly fővárosi magyarsággal ír, hogy minduntalan menekülni kell Aranyhoz, Petőfihez meg a . . . béreshez magyar beszédért Valóban élvezet ezeknek az egyszerű, értelmes embereknek a szűz syntaxisát hallgatni és tanulni. Mikor aztán az író mesterségének ezen technikai részét érti: akkor jön a tulajdonképen való alakítás . . . a művészet. És itt a Madách elvét fogadom el: »a szabalyt, a mintát hagyd pihenni!«. De csakis a talentumra nézve! Ellenkező esetben jobb, ha szabályok szerint ír az ember, most különben torzszülötteket hoz létre. A szabályok abstractiók írók műveiből. Előbb volt író s csak azután szabálykészítő. Sophokles nélkül nem * Legokosabb dolog a Krisztushoz menni s az Ő szent Lelke által iblettetni. Szerlc.