Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-07-26 / 30. szám

1. 1744. június 8-án, midőn mesterük földjét szántották, megrohanta őket Komáromy József, bedeghi róm. kath. plébános, és a szántókat rút káromkodások közt elkergette, pedig Viczai grófné megengedte nekik, hogy mestert tartsanak s a földjét megszánthassák. 2. Midőn a bedeghi plébános az ő elrejtett harangjukat kereste a helység kovácsánál, a gyermekágyas aszszonyt is kikergette a házból és megkorbácsoltatta, a kovácsnak pedig négy ökrét elhajtatta. 3. Biró Jánost és Tollas Jánost, mivel a gyermekeiket a plébános tudta nélkül temették el, keményen megverette. 4. 1745. január 4-én, nagy éjszaka idején, Futó György házához ment a plébános, és »sok rút mocskos beszéddel illette az egész ház cselédit, kálvinista disznóknak s egyebeknek nevezte őket*. 5. 1745. február 15-én öt bedeghi emberrel rontott a falura a bedeghi r. kath. plébános és az öreg bíróhoz azzal köszöntött be: »hozzatok bort kálvinista disznói!« Ott napestig ittak bort és pálinkát, s onnan Baksa Mihály kovácshoz mentek, kit hajánál fogva a földhöz vertek és láncos buzogánynyal ütötték, mert nem adta elő a harangot. Innen aztán visszamentek az öreg biróhoz, Tóth Györgyhöz, kivel megtöltették a puskájukat s ott 48 itce bort és öt itce pálinkát megittak. 5. Midőn a mesterük visszahozása miatt Bahsa Mihály házánál összegyülekeztek és tanácskoztak: a plébános Nyitrai Józseffel és más hét bedeghi emberrel rajtuk ütött, tüzet rakatott az utcán, torkaszakadtából kiabálván >üsd, lődd, vágd a kálvinista disznókat, gyújtsd meg a Baksának, a veszett adtának a házát«. Elkezdtek lakmározni, pecsenyét sütöttek, ittak, lövöldöztek; Dávid György féleségét az arcán meglőtték. S midőn Biró István protestálni mert az erőszakoskodás miatt, neki rontottak vasvillákkal, csapófákkal s égrekiáltó káromkodások közt, mindenkit ütöttek, a kit csak elértek. S ekként fejezik be panaszos kérelmüket: »s így mi is kénteleníttetünk magunk oltalmára kezeinket felemelni és fejünket s házunk népét védelmezni, puskánk vagy egyéb fegyverünk nem lévén, magunk oltalmára felkelni s vigyázni*. A vármegye erre a panaszra 1745. szeptember 30-án kiküldte a helyszínére Nagy András szolgabírót és Gaál László esküdtet, kik sok tanút hallgattak ki, kik közül Hegedűs Miklós, tengődi kath. lakos azt vallotta, hogy ő 25 évvel ezelőtt jött Tengődre lakni, s a kányái kálvinistáknak már akkor volt egy Veszprémi nevű mesterük, Gombos János szintén tengődi lakos, kath. 30 éve lakik ott, s tudja, hogy a kányaiaknak kezdettől fogva volt mesterük, eleinte a tengődiekkel együtt tartották, de kéthárom év múlva külön fogadtak maguknak mestert, és hogy mindig békességben, zavartalanul éltek, Orbán Miklós kányái lakos azt vallja, hogy Kövér Pál földesúr idejében fogadtak mestert. Az erőszakoskodásról elmondja, hogy a parochiát és az oratoriumot Takács János, a vármegye hadnagya pecsételte le. A bedeghi plébános kezében hosszú puska volt; Nyitray Józsefnél kard és puska, Györe Mihály bedeghi pápista mesternél pedig buzogány. A biró házához sipost vittek, ott rogyásig ittak; a plébános elvette a kovács puskáját, kilövöldözte s a harangokat félreverette. Ő is tudja, hogy azelőtt nyugodtan éltek a kányái reformátusok. Takács János, Varga Mihály katholikus, Somogyi István szintén kath., megerősítik az előbbi vallomásokat. Szabó Ferenc, értényi, kath. szerint a kányái kálvinistáknak már 34 éve van tanítójuk, békességben éltek s az uraság sem háborgatta őket. A bedeghi plébános lóháton jött a faluba az embereivel együtt, s híre ment. hogy Doma Földi Márton pincéjében van elrejtve a harang. A plébános oda ment éjjel s el akarta vitetni, de Balog György egy darab fával megütötte a plébánost és Nyitrayt és hamut szórtak rájuk. Ugyanezt valljék Takács István, Takács György és Gadányi György kánvai kath. lakosok. Biró János kányái ref. lakos szerint a bedeghi pápista mester mikor odaért, azt mondta: »no ilyen adta teremtette kálvinista pogányai, ma térdig járok a véretekben«. A plébános kiabálta: »gyujtsátok föl a Baksa házát*, de ő és a hajdúk kérték, hogy az Istenért, ne lármázzon ilyen éjszaka, mert emberhalál nélkül nem menekül. A plébános azonban dühösen ordított, hogy ma ötvenet megöl! Midőn Biró János kérdezte, hogy »kitől van az igazságuk*. Nyitray a kucsmájára és tarsolyára ütött, hogy itt van la! Doma Földi Mártont kényszeríteni akarták, hogy menjen el velük a pincéjébe és adja ki a harangot; ez azt felelte neki, hogy most éjszaka van, nem megy, nehogy úgy járjon, mint a Kovács Mihály; majd reggel elmegy és kinyitja a pincéjét, s ha ott találják a harangot, elvihetik. A plébános erre a házába akart, lövetni, hogy felgyújtsa. Ugyanezeket megerősítik Futó Mihály, Könye Ferenc, Légrádi Pál, kányái ref., Bot Mihály tengődi kath. és Patay János tengődi református lakosok. Közli Székely Ferenc, Tolna vármegye főlevéltárnoka. IRODALOM. '•fii ** Kereskedelmi iskoláink és tanáraik a millennium esztendejében. A Keresk. Szakiskolai Tanárok Orsz. Egyesülete megbízásából írta dr. Schack Béla, Budapest, Lampel R. bizománya. 260 lap. Ára kötve 1 frt 50 kr. Kereskedelmi iskoláink zűrzavaros, forrongó, állapotában szükség volt ily könyvre, mely felderíti keresk. szakoktatásunk múltját s minden részletével egyetemben pontosan rajzolja a jelen helyzetet. Schack könyve történet is, névkönyv is. Négy fő fejezetre oszlik a keresk. iskolák fajai szerint. Az első, a legterjedelmesebb, a felső keresked. iskolákkal foglalkozik. Harmincöt működik jelenleg, néhány akadémia címmel. Érdekes, a mit Schack statisztikai adatokkal derít fel, hogy 1895-ben e keresk. iskolákban 5000 tanuló volt, míg az összes gimnáziumok és reáliskolák 6., 7. és 8. osztályát Ugyanazon évben együttesen tizezer s néhány tanuló látogatta. Az abiturienseknél ugyanezen aránynyal találkozunk 1895-ben gimnáziumi érettségi bizonyítványt nyert 1969, reáliskolait 307 ifjú; ugyanakkor a felső kereskedelmi iskolák 1089 fiatal embernek adtak érettségi bizonyítványt. Lassankint tehát a kereskedelmi iskolák valóságos harmadik középiskolafajjá nőtték ki magukat. Schack érdekesen fejtegeti, hogy ily gyakorlati iskolákra szükség van ugyan, de a valódi szakoktatás szenved azzal, ha az uniformizáló törekvés annyira megy, hogy egyes iskolák fejlődését gátolja. A 35 iskolában 364 tanár tanít; könyvünkben benne van valamennyinek pontos életrajza és működése. A második rész a felsőbb szaktanfolyamokkal foglalkozik, jelesen az egyévi és a keleti tanfolyammal ; a harmadik a női kereskedelmi tanfolyamokkal; ilyen jelenleg 16 van 592 növendékkel. Az utolsó fejezet a