Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-07-26 / 30. szám

gatóknak az érettségi vizsga letételére való köteleztetését. Az university extension tárgyalásánál örömmel vette tudomásul a kongresszus, hogy a budapestiek egy s a debreceniek két ízben rendeztek vidéken ismeretterjesztő előadást; utasítja egyszersmind a többi diákszövetségi osztályokat is hasonló irányú működés kifejtésére. Másrészt sajnálattal vette tudomásul a kogresszus, hogy a nemzetközi diákkongresszus ügye a miniszteri segély megtagadása folytán zátonyra jutott. Majd Massanek Gábor, a diákkonsulatus előadója tett részletes jelentést e téren kifejtett működéséről. Immár csaknem kivétel nélkül meg vannak az összes adatok, melyek a külföldi egyetemeken levő magyar ifjak számára, s különösen viszonyaira vonatkoznak, most már csak a diákkonsulok kinevezése van hátra. Ez is megtörténhetik a jövő iskolai év kezdetén. A kongresszus örömmel vette tudomásul a jelentést, s a diákkousulok kinevezésével a központot bízta meg. Kisebb jelentőségű tárgyak voltak a diákalmanach, diákélet, diáksport, magyar ruha stb., melyek vita nélkül tárgyaltattak le. A kongresszus ünnepélyesebb része a pusztaszeri Arpádhalmon folyt le, a hol 20-án tartotta a kongreszszus az ifjúság ezredévi emlékoszlopának alapkő letételét. Itt Beniczky Ferenc, Szeles József, Pálfy Ferenc stb. tartottak szép beszédeket, s Martos Ferenc olvasta fel nem épen kifogástalan alkalmi költeményét. Meg kell még talán emlékeznem arról is, hogy minő felvilágosítást nyertem az egyetemi zászló felszentelése ügyében az Egyetemi kör elnökéhez privátim intézett kérdésemre ; kell erről szólanom annyival inkább, mert dr. Szabó Aladár úr e kérdést a Hajnal legutóbbi számában szellőzteti, s így kötelesség volt némileg ez irányban felvilágosítást kérni. A felelet, mit az Egyetemi kör elnöke adott, elismerve a rendezőség felületes eljárását, mely oka volt a többi egyház papjai mellőzésének, a felszentelőben csupán közjogi személyt vélt látni, nem pedig egyik egyház főpapját; de különben is a zászló csupán az egyetemi ifjúság zászlaja, nem pedig az orsz. Diákszövetségé, s így a kongresszuson nem is vétetett az ügy tárgyalás alá. Ennyi az, a mit a kongresszus Kecskeméten végzett. Meg kell még emlékeznem Kecskemét városának páratlan vendégszeretetéről, melylyel az ország ifjúságát falai között fogadta. Feleslegesnek tartom azonban ezt, mert ez Kecskemétnél nem új dolog. Vendégszerető volt mindig, az volt most is. Az ő érdeme, hogy a falai között töltött napok felejthetetlenek a kongresszus tagjaira nézve. Sz. F. TÁRCA. Dicséreteink szerzői. Megvallom, nem örömest fogok tollat, hogy a címben foglalt kérdéshez még egyszer hozzászóljak, de S. Szabó Józsefnek az én közleményemre vonatkozó felszólalása egyenesen kötelességemmé teszi, hogy első közleményem megtámadott adatait, melyekért különben is felelősséget vállaltam, egytől-egyig megvédjem s tisztelt S. Szabó J. barátom adatainak helytelenségét egytől-egyig kimutassam. Azt a cikket, a mit S. Sz. J. az 1895. évi Prot. Árvaházi Naptárban közölt, láttam; elejét el is olvastam, de midőn a következő pontokhoz értem: >A dicséretek között van régi ének kilenc, fordítás 15, az erdélyi énekes könyvből átvett darab 97. Egy párt átvettek a gyűjtök az erdélyi unitáriusoktól, valamint a helvéciai és francia reformátusok1

ól is« — nem mertem tovább folytatni a cikk olvasását; hogy miért, azt úgy vélem, ma már S. Sz. J. is jól tudja. Hasonló okból nem említettem fel e cikket a források sorozatában sem ; nem látván szükségét annak, hogy a Sz. M. közleménye mellett még egy két évvel ezelőtt megjelent cikk tévedéseivel és fogyatkozásaival is foglalkozzam. Most azonban már egyenesen kötelezve vagyok S. Sz. J. legújabb közleményének adatait egyenként sorra venni és megbírálni. 1. Első megjegyzése Szabónak az, hogy Szentgyörgyi József nem a 160. és Tóth István nem a 184. dicséretet írta, mint én állítom; hanem amaz a 159-ediket, emez, a 185-diket, miként Kálmán F. állítja. Szabó tehát a K. F. adatait helyesli s az azoktól való eltérést hajlandó részemről lapsus calaminak betudni. A dolog pedig úgy áll, hogy az én adataim a helyesek és K. F. művében van mindkét helyen toll- vagy sajtóhiba, melyet aztán Szabó minden kritika nélkül elfogadott helyesnek. Ha kellőleg utána járt volna a dolognak, azonnal észrevette volna, hogy Kálmán Farkas művében a 159. dicséret Szentgyörgyinél és Keresztesinél, a 185. dicséret pedig Tóth Istvánnál és Lengyelnél soroltatik fel, tehát e két dicséret 2—2 helyen fordul elő; míg ellenben a 160. és a 184. dicséretek Kálmánnál sehol fel nem említtetnek. Most már akár a Tóth Ferenc, akár a Révész Imre munkájából azonnal megláthatjuk, hogy a 159. dicséretet Keresztesi, a 160-dikat Szentgyörgyi, a 184-diket Tóth István, a 185-diket Lengyel írta, a mint mindezek az én sorozatomban is szép renddel ekképen megtalálhatók. Tehát Révész Kálmánnál nincs lapsus calami, hanem van Kálmán Farkasnál: Szabónál pedig a lapsus criticae. Qu. e. d. 2. Megjegyzi Szabó, hogy cikkemben a 338. sa]tóhiba 238 helyett. Tökéletesen igaz, de hát erről nem én felelek.