Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-07-19 / 29. szám

458 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 29. szám. Neki álltak aztán a provinciális bölcsek fúrni-faragni csodálatosnál csodálatosabb alkotmányokat. Ezeket felküldtek a méltóságos konventre. Ez aztán szerkesztett belőlük olyan valamit, a mely nem hasonlított a provinciák tervezetének egyikéhez sem, de volt benne mindegyikből valami. Különös megnyugtatására szolgált az aggódó lelkeknek, hogy a tractuális gyámoldákat érintetlenül hagyta a konventi tervezet. (Hát csak ragaszkodjatok hozzá, gondolta a méltóságos testület, jön utánatok egy praktikusabb nemzedék, majd odaadja az.) Kimondatott, hogy a gyámolda 1896. januárban lép életbe, s mindenki javadalmának két és fél percentjét fizeti belé. Kánikulai hőség ütött meg s kövér csöppekben hullott homlokomról az izzadság, mikor e decemberi jegyzőkönyvet olvastam. Én édes Megváltóm, te csak egy körösztöt vittél és leroskadtál: nekem négy van. Még csak az a vékony vigasztalásom sem maradt sokáig, hogy hiszen sokat végeztünk már így papiroson, mégsem lett belőle semmi. Mert jött az esperesi körlevél, hogy mivel a konvent és kerület az országos gyámoldai illetékek mikor és mi módon befizetését a traktusokra hagyta, ennélfogva augusztus 20-án a két és fél percent járandóságot szolgáltassuk be, különbeni végrehajtás terhe mellett. Hah, milyet dördült az ég fejem fölött! Hisz akkorra határoztam famíliámmal a millenniumi kirándulást. Azt az összeget, melyen lementünk volna, most elviszi az országos gyámolda. Még nem is elég. Ti sárguló kalászok, az a sok szép piros szem, a mit ontatok; ti kapitóliuminenti szárnyasok, kik szárnyaitokat már szépen keresztbe tudjátok rakni; és te is, világra jött tarka kis borjú, ki anvai emlőn napról-napra vigan gyarapszol tested állapotában: titeket mind elnyel a gyámolda. Még elég sem lesztek annak feneketlen gyomrába. Pedig ezentúl még ott van a másik három, a tractuális, ez az ordító oroszlán, a ki les, hogy mit nyeljen be. És még ezeken túl ott a família!... De hol a Kozarek, a Bali, ki ezeknek illúzióit lenyakazza? Szivem fölháborodott, lelkem elkeseredett, elmém neki vadult, mint a fékevesztett csikó a képtelen téreken száguldott. — Hej, ha most valami országos veszedelem ütne ki, teszem azt, ha Kroátia, Szerbia, Románia betörne s egyenesen a székesfővárosnak tartana; vagy — uram bocsá — ha Budapesten kolera ütne ki s a kormány kordont húzatna s egy lelket sem eresztene be; vagy ha a libákat és borjút ellopnák. De a mi falunk híres tolvaja, a Dániel most ismét íllaván csücsül, a mult héten vitték be öt esztendőre; vagy ha az Antal Lajos kolléga valami dinamitot dobna a gyámoldák közé s megfelebbezné a jövő decenniumi zsinatra s addig függőben maradna a befizetés. »De nincs semmi zaj, nincs semmi nesz«. Csendes, nyugodt az ország. Csak én háborgok. Szidom az Akadémiát, annak a búta historikusait, a kik annyit sem tudnak, mint a régi kis Tükör, melyben világosan megvan írva, hogy a pusztaszeri alkotmányozás 889-ben volt. Épen hét esztendővel előbb kellett volna a millenniumnak lenni, nem most. Szilágyit és Sziládit, Vámbérit, Thalyt, Marcalit, meg a többi svindler historikust ki kellene csapni az Akadémiából. Szivem megtelt epével, keserűséggel. Ki kell azt öntenem valahol. Elmentem az én öreg barátomhoz, a nótáriushoz. Praktikus, bölcs ember. Mikor elpanaszoltam neki nagy keservemet. így szolt: — Bizony furcsa nációk vagytok ti »szent társaság*. Éltetekben agyongyámolítjátok magatokat. Elvonjátok magatoktól, családotoktól nemcsak az élvezeteket, de még a szükségeseket is, csak azért, hogy holtotok után jusson családtoknak — egy koldus tarisznya. Hát nem olyan közügy szolgái vagytok-e ti, mint mi nótáriusok. Lásd, nekünk is van gyámoldánk, de nem terheltük magunkat agyon vele. Legelső sorban a községek járulnak ehhez, aztán a megye és az állam s csak kis részben mi magunk. Hát mért nem teszitek a terhet azoknak vallaira, a kiknek szolgái vagytok, arra a három erős vállra? Hát mért no? Azért mert gyámoltalanok vagyunk. Komjáti Gedeon. NEKROLOG. Ambrus József. 1846—1896. Ambrus József viszlói lelkész, 50 éves korában szívszélhűdés következtében hírtelen, váratlanul meghalt július 2-án. A boldogultban f.-baranyai papi testületünk egy fényes tehetségű tagot, társaságos életünk egy kedves alakot, anyaszentegyházunk apostoli buzgalommal s nagy ékesen szólással ékeskedő jeles lelkészt temetett el f. hó 4-én. Oly nehezen esik szivemnek, hogy Nekrologját kell megírnom és még most sem tudok megbarátkozni a szomorú valóval, hiszen beteg sem volt, hogy kibékülhetnénk halála gondolatával, családjával még együtt ebédelt, társalgott ... és két óra múlva az erős szervezetű férfiú nemes élete már kialudva, megsemmisülve . . . rettenetes, megdöbbentő !! Somogy-Viszlón született 1846-ban. A gimnáziumi osztályokat Csurgón és Nagy-Kőrösön, a theologiát Budapesten végezte folytonosan az elsők között foglalván helyet. Siklóson káplánkodott, honnan rövid idő múlva Luzsok, Kovácshida s 1880-ban egyházmegyénk egyik legnépesebb s legjobb jövedelmű egyháza, Viszló választotta meg papjának. Mindenik helyen szerették, becsülték hívei, megnyerő s eleganciával párosult papolásáért, egyeneslelkűségéért, de kormányzói tehetségének leginkább Viszlón adta jelét, hol a züllésnek indult egyházi életet ismét életre keltette s a közt a nép közt, mely oly nagy közönynyel viselkedett minden szép, jó és nemes iránt, fényes eredményeket vívott ki. 16 évi viszlói lelkipásztorkodása alatt a templom restaurálva, gyönyörű űj paplak épül, polgári olvasókör, dalárda, tűzoltóság s virágzó egyházi és községi élet alakul s ezekkel az alkotásokkal teszi felejthetetlenné emlékét az idvezült. Az egyházmegye is méltányolja működését. Előbb az al-, majd a főjegyzői tollal és tanácsbirói székkel tiszteli meg s a boldogult e hivatalokban is rátermettségnek s szép tehetségnek adja tanújelét. A társaságos életben