Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1896-07-12 / 28. szám
viszonyaik, képesítésök, eddigi netalani alkalmazásuk okmányokkal igazolandók. A megválasztott tanár egy évi sikeres működés után állandósíttatik, hivatalát folyó évi szeptember l-jén tartozik elfoglalni. Szükség esetén köteles más rokon tantárgyakat is túlterheltségének kikerülésével előadni. Kelt Kisújszálláson az ev. ref. főgimnáziumi igazgatótanácsának 1896. évi június 27-én tartott ülésében. Gulyás Lajos, 1 — 2 ev. ref. lelkész, ig.-tan., elnök. Pályázat tanári állomásra. A szatmárnémeti államilag segélyezett ev. reform, főgimnázium fentartótestülete pályázatot hirdet egy, nyugalmazás folytán megüresedett latin-görög nyelvi rendes tanári állomásra. Csak ev. ref. vallású egyének pályázatai jőnek tekintetbe. Javadalmazás: 1200 frt évi törzsfizetés és 240 frt lakbér, évnegyedenként előre fizetve a főgimnázium pénztárából. A törzsfizetés a fizetési osztályok szerint 1400, illetőleg 1600 frtig emelkedhetik. Ötödéves korpótlék: 100— 100 frt öt ízben. Pályázók felhivatnak, hogy a nagyméltóságú vallás-és közoktatásügyi miniszter úrhoz intézett folyamodványaikat keresztlevelükkel, végzett tanulmányaikról, képesítésükről, eddigi szolgálatukról, egészségi állapotukról és hadkötelezettségükről szóló bizonyítványaikkal együtt a főgimn. igazgatótanácsának alulírott elnöke címére (Szatmárra) f. évi augusztus l-ig küldjék be; megjegyeztetvén, hogy a hiányosan felszerelt, vagy a pályázat határnapja után érkezendő kérvények nem fognak figyelembe vétetni. Ezen állomásnak a fentartótestület ajánlata alapján leendő betöltése a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi miniszter úr jogkörébe tartozik. A kinevezett tanár — ki az országos tanári nyugdíjintézetnek jogos és kötelezett tagja lesz — állását f. évi szeptember hó l-jén tartozik elfoglalni, és a tanév folyamán tartja meg a szokott székfoglaló beszédet. Kelt Szatmáron, 1896. évi július hó 1-én. Dr. Farkas Antal, az ev. ref. főgim. igazgatótanácsának 2—2 elnöke. Pályázat segédlelkészi állásra a makói ev. ref. egyházban. Fizetés : 1. Készpénzben az egyháztól évenkint 600 frt. 2. Anyakönyvezésért mintegy 30—40 fH. 3. Egy szobából álló lakás a lelkészlakon. 4. Egy öl puha tűzifa. 5. Makó városától 50 frt, a polg. leányiskola növendékeinek vallástanításáért. Pályázók a választás előtt tartoznak magukat az egyháztanács által később kitűzendő határidőben egy próbaszónoklattal bemutaíni. Kérvények beküldési határideje f. é. július hó 20, Makó, 1896. június 27. 2—3 Az ev. ref. egyháztanács. Pályázat tanári állásra. A gyönki ev. ref. algimnáziumban f. évi szeptember 1-én elfoglalandó tanári állásra, ú. m. a mennyiségtan és mértani rajzi tanszékre pályázat hirdettetik. Rendes tanár évi fizetése 850 forint, 150 frt lakbér és 40 forint ötödéves pótlék. Ez a fizetés idővel emelkedni fog. Okleveles pályázó hiányában helyettes tanár alkalmaztalik 800 forint évi fizetéssel, 100 forint lakbérrel és kilátással arra, hogy oklevele megszerzése után rendes tanárrá választatik. Csak ev. reform, vallásúak pályázhatnak. Előnyben részesülnek azok, a kik az ének tanításában is jártasak. A megválasztott rendes tanár az országos középiskolai tanári nyugdíjintézetnek tagja leend. A pályázók a gimnáziumi fentartótestület elnökéhez címzett folyamodványukat okmányok csatolásával folyó évi augusztus 20-ig a gimnázium igazgatójához adják be. A gimnáziumi fentartótestület elnökének megbízásából : Gyönkön, 1896. június hó 28-án. Szentes János, 2—2 gimn. igazgató. Pályázat tanári állásokra. A szarvasi ág. ev. főgimnáziumnál két tanári állás betöltendő. 1. A magyar-német tannyelv és 2. A természetrajz-földrajz. A mindkét tanszékre alkalmazandó évi díja 1200 frt törzsfizetés, 250 frt lakáspénz, 100 frtos ötödéves pótlék, mely oklevéllel bírónak alkalmazási idejétől számíttatik, s az országos tanárnyugdíjba belépés joga és kötelezettsége. Csak ág. ev. vallásúak bírnak kilátással rendszeresítésre, s oklevelesek előnyben részesülnek. Nem oklevelesek csak helyettesekül alkalmazhatók. Ezek évi díja 800 frt és 100 frt lakáspénz. A pályázók szükséges és szokásos irataikat a nmélt. m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztériumra címezve július hó 9-ig alólírotthoz terjeszszék be. A pályázókból hármat ajánl az iskola kormányzósága a nmlt. vallás és közoktatási minisztériumnak kinevezésre. Szarvason, 1896. június 18 án. Mikolay Mihályr 2—3 felügyelő. HORNYÁNSZKY VIKTOR KÖNYVNYOMDÁJA RUT>APR8TKN.