Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-07-12 / 28. szám

sítése alapján az ősök eszményének, az ev. theol. fakultásnak megvalósítását tervezi, sőt már előbb is, az egyet, theol. akadémia fejlesztése, »Otthon«-nal való kibővítése érdekében, rögtön felajánlotta e nemes gyülekezet aránylag csekély bér fejében jelenlegi kétemeletes lyceumát s elhatározta azt is, hogy ez épületet a kettős célnak teljesen megfelelően saját erejéből s mint a már is elkészített tervek mutatják 8000 frt költséggel átalakítja. Ez épület a szolgák és a felügyelő tanár lakásán kívül, a földszinten és az első emeleten négy tanteremmel, egy díszterem -mel s könyvtár-helyiséggel, a könyvtáros, igazgató- s tanári kar külön szobáival és az ifjúsági olvasókör szobájával otthont nyújt a theol. akadémiának, illetőleg fakultásnak, a második emeleten pedig 10 szobával és egy társalgó teremmel, továbbá mosdó és fürdőhelyiségével otthont nyújt a szegénysorsü, de jó magaviseletű s szorgalmas theologusoknak. Az esetre pedig, ha az egyesítés megtörténik, s még több helyiségre leszen szükség, közgyűlési katározat, hogy a gyülekezet az egyet, egyház kívánságára bármely percben kiépíti szintén a maga költségén az épületet, természetesen a befektetett tőke megfelelő kamatjának biztosítása mellett. S ez épületen kívül készen van Pozsonyban az alumneum és convictus az összes theologusok befogadasára. vannak nagyszámú s köztük igen tekintélyes ösztöndíjak s meg van vetve alapja az evang. theologusok otthonának is jobban, mintsem azt előre gondoltuk volna. Sőt, a kik a theol. fakultást egyetemmel való kapcsolat nélkül el sem is tudják képzelni, azokat megnyugtathatjuk az iránt, hogy Pozsonyban előbb-utóbb meg lesz az egyetem is. Épen azért, mindezeket megfontolva nekem is erős hitem, hogy az egyet, theologiai fakultás a közel jövőben csakis Pozsonyban szervezhető s csakis ügy, ha a két testvér theol. intézetet az egyet, theol. akadémiába olvasztjuk, mert egy dolog előttem teljesen bizonyos és ez az, hogy az egyet, egyháznak Pozsonynyal már megkötött szerződése fel nem bontható a nélkül, hogy theol. tanügyünk egyetemes rendezésének kérdése eleve lehetetlenné ne válnék. S ezzel immár összegezhetném is javaslatom főpontját, de hát — ha már ennyire vagyok — hadd rajzoljam még meg sebtiben a jeleztem módon létesítendő egyet, theol. fakultás lelkemben élő képét is. Dr. Masznyik Endre, theol. akad. igazgató. TÁRCA. A kollégium Rákóezyanum. Részlet »Az eperjesi ev. ker. kollégium története« című nemsokára megjelenendő műből. Melzel Mihály kézirati naplója szerint 1701. ápril. 10-dikén váratlan megjelent Eperjesen a cs. kir. generális Solary gróf és még ugyanaz nap éjjel kiküldvén pár száz katonáját N.-Sárosra és Sáros-Szent-Mihályra utóbbi helyen Szirmay István grófot, előbbi helyen pedig Rákóczy Ferenc herceget elfogatta s ápril. 11-dikén Eperjesre hozatván, május 5 ig itt börtönben tartotta, míglen egy napon Bécsújhelyre Ausztriába vitte őket. E fogságból ugyan Rákóczy Ferenc októberben kimenekült és Lengyelországba ment s ott a szintén menekült gróf Bercsényivel tanácskozott De az 1703-dik év májusában s épen pünkösd hetében Rákóczyék Lengyelországból Munkács vidékén Magyarországba törvén és a Rákóczy-féle birtokokon a jobbágyokat s más lakókat megnyervén, majd a szomszédságban a nemességet és más rendeket is bevonván, táborukba gyűjtötték. Midőn már több ezerre szaporodott fel a felkelők serege, a csekély császári sereg, bár megkisérlette, nem volt képes a Tisza vidékén elhatalmasodott mozgalmat elnyomni és a felső-magyarországi sz. k. városokba, nevezetesen Kassára és Eperjesre vonult vissza. Erre a Rákóczyféle forradalom híre terjed az egész országban és nemsokára csak az erődített sz. kir. városok és a várak maradtak hívek a császárhoz; de ezek is lassanként a forradalomhoz csatlakoztak. A mi már Eperjest illeti, ezt erős császári (gyalog-és lovas) sereg tartotta megszállva. A Montecucoli ezred volt itt. És bár Rákóczy hívei már 1703. októberében is megjelentek a város környékén és lovat és szarvasmarhát hajtottak el, sőt a külvárosokat is fölgyújtották, mégsem vittek ki semmit. Midőn azonban a várost több mint egy évig tartották körülzárva és a város sehonnan sem remélhetett segítséget, polgárai pedig az éhség, az ínség s némelyike a Rákóczy-féle forradalommal való rokonszenv folytán is szökdösni kezdtek, végül Eperjes is megadta magát 1704. dec 4-én. Midőn az eperjesi evangélikusok, kik hallották volt, hogy II. Rákóczy Ferenc az ország régi szabadságáért küzd (»Pro patria et libertate«), meggyőződtek róla, hogy a merre II. Rákóczy Ferenc diadalmas fegyverei járnak a három vallásnak (r. kath,, evang. és reform.) mindenütt, szabad vallásgyakorlat engedtetik, rögtön a megadás után sürgetve kérték a városi tanácsot, adja meg azt nekik ő is. Ez vonakodott. Ekkor a fejedelemhez, majd annak komisszariusához folyamodtak Ezek mellettök nyilatkoztak, s erre már azután engedett a városi tanács is és átengedte a városi vendéglöt az evangélikusoknak istentiszteleti helyül. Nagy volt az evangélikusok e feletti öröme! Elfeledték a sok szenvedést és hálaünnepre készültek. Ezt meg is ültek 1704. dec. 7-én, advent másod vasárnapján. Délelőtt az általok felkért szebeni lelkész Sartorius Sámuel, délután a Steinauból, Sziléziából való késmárki magister Jeremiás Gottlieb Titzius 1

végezte az isteni tiszteletet. Majd berendezkedtek. A német gyülekezet a vendéglő emeleli. a magyar a földszinti helyiségekben tartotta a maga isteni tiszteleteit, a szláv egyház pedig a Schubertféle házban. Német papul meghívták Titzius mellé még magister Schwartz Jánost, a volt tanárt és rektort, tót papul a régtől kedvelt Andricius Jánost; a magyar egyházat pedig, mivel lelkészt hamarjában ne.n kaphattak, tanulók látták el. Hogy ekképen visszanyerték szabad vallásgyakorlatukat, annak biztosításáról és fejlesztéséről is gondoskodni kezdettek. S mivel ebben a szövetséges rendek protestáns tagjai mindenképen segítségökre voltak s Rákóczy Ferencet kedvezően hangolták, elérték azt, hogy Rákóczy Ferenc egyik hívéhez Berthóty Ferenchez rendeletet küldött, miszerint adja át az eperjesi evangélikusoknak a felső-magyarországi ev. rendektől elfoglalt s most a jezsuiták kezén lévő kollégiumot. És hasztalan protestált a jezsuiták eperjesi rendházának akkori feje. egyúttal eperjesi róm. katholikus parochus, Kolb János baptista superior, mert a kollégium 1705. jan. 2-dikán csakugyan visszaadatott a törvényes gazdáiknak, az evangélikusoknak. A mint az evangélikusok a kollégiumot visszakapták, 1 Palcsó J: a késmárki Lyceum története 18 lap. Késmárk 1893.