Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-06-21 / 25. szám

fogatát a protestánsok használatára bocsátja, az elkárhozik, azzal a tulajdonossal, vagy gyermekével azon a lovon kocsin valami nagy szerencsétlenség fog történni, okvetetlenül, mert ily bűnt az Isten büntetés nélkül nem hagyhat. Ilyen a pápista fanatismus s az ilyenek jelzik, hogy mit várhatunk a jövőben! De ha már benne vagyok, elmondom, hogy miként feleltünk erre mi. Úgy, hogy mikor több rom. kath. egyházunk jegyzőjénél az áttérés módozatai felől kérdezősködött, az azt felelte nekik, hogy ő senkit ki nem tanít, mi — ü. m. — nem halászni, hanem a magunk módja szerint imádkozni akarunk! ti most — folytatá — az elkövetett baklövésért haragusztok a papotokra, menjetek haza, aludjatok reá, de ha három hónap múlva űjra jelentkeztek. szívesen szóba állok veletek, most nem. De nézzük, hogy felelt meg a város közönsége. Impozánsan! Folyó hó 13-án, az esős idő dacára, a vasútnál, szeretett főpásztorunkat ezerekre menő embertömeg fogadta, a járás főszolgabirája tek. Gombos Béla űr, ki a róm. kath. egyház gondnoka, a kerületi rendőrfelügyelővel Petrovoszellón hozzánk csatlakozott. Az egyesült protest. egyház részéről püspök urat Roth Béla evang. lelkész, a község részéről a város birája fogadta, kiknek üdvözletére püspökünk külön-külön válaszolt, a 80 hintóból álló menet ezerek zsivio s éljen kiáltása s az összes szerb harangok zúgása s taracklövések között, az önkéntes tűzoltó-testület zenekarának kíséretével, három csinos diadal kapun keresztül vonult a felszentelendő templomhoz. Innen, miután a templomot megtekintettük, püspök urat dr. Szászi János orvos vendégszerető házához kísértük, kiki saját szállására távozott. Másnap reggel 8 órakor püspök úr tekintélyes számú kísérettel meglátogatta a görög-keleti szerb templomot, hol az egyház első esperes papja ödvözölte szerb nyelven, melyre pöspökünk magyarul válaszolt. Innen áthajtottunk a díszes zsidó templom megtekintésére, hol hasonló szívélyes fogadtatásban részesültünk, sőt a thorát is kibontották, hogy azt is láthassuk. Eme látogatások végzése után, melyeken a szívélyes fogadtatással szinte tüntettek a különböző egyházak hívei, kezdődött a mi templomszentelő isteni tiszteletünk. Kezdő énekünk volt a 37. dicséret első verse. Ennek elhangzása után az oltárhoz lépett Petri K. ev. lelkész úr s néhány bevezető szó után, melyben a templomot, saját egyházmegyéje nevében is átadta rendeltetésének, hosszan szépen imádkozott. Majd az »Erős várunk nékünk az Isten« kezdetű lutheri ének elhangzása után a szószékre lépett főt. püspökünk. Minden szem reá tapadt, úgy nézett ki, mint egy ősz, ihletett próféta! S valóban az is volt. Hatalmas beszédében kifejtette, hogy templom a természet, a családi tűzhely, saját benső énünk s mégis kevés, az összetartó szeretet templomot kiván s ez építette e kisded hajlékot is, melyet — mint ez egyházkerület püspöke — Isten oltalmába ajánl, de figyelmeztet a további kötelességre, t. i., hogy a hívek látogassák isten házát s ennek hatása rajtok az életben is meglássék stb. E gyönyörű, ékesszólással és főpapi méltósággal elmondott beszéd után úrvacsora osztatott. A szertartást alólirott végezte. Az osztás maga úgy lett eszközölve, hogy az úrasztal közepén a ref. híveknek osztottam én kenyeret, az asztal baloldalán Róth Vilmos ó-verbászi ev. lelkész az ostyát az evangélikusoknak, az asztal jobboldalán Petri Károly alesperes úr a bort mindkét felekezet híveinek. Ezt követte egy ref. leányka keresztelése, kinek r. kath. atyja hónapok óta csak azért imádkozott, hogy leánya szülessék s hogy azt Szász Károly püspök úr keresztelje meg. Kérése teljesült! Végül az isteni tiszteletet bezárta főt. püspök úrnak az oltártól mondott áldása. Bizony már ekkor a zsúfolásig tele templomban kifejlett hőség miatt kissé fáradtak is voltunk, de az örömében áradozó intelligencia még nem telt be velünk, illetve püspökünkkel. Felhajtattunk a gyönyörű városházára s püspökünk ott fogadott nem kevesebb, mint 11 tisztelgő küldöttséget. No, hát én a mi szeretett főpásztorunkat régen ismerem. elméje nagyságát régen tudom, hanem az a 11 rögtönzött, találó, kerek egészet képező, többször fenszárnyaló válasz, a mit most hallottam, az ámulatba ejtett, ilyet nem hallottam soha, de azt hiszem Ó-Becse sem. Különösen megható volt, mikor a 17 tagból álló 48-as honvédeknek elbeszélte, hogy volt már egyszer életében Ó-Becsén, mikor 1849. júliusának végső napján a Temesvár alá visszavonuló sereg számára, mint utász hadnagy a Tiszán Ó-Becse alatt hidat veretni segített. Isten! ki hitte volna akkor, hogy Ó-Becsére mint püspök, templomot szentelni jön valaha! Van O-Becsén a Tisza partján egy gyönyörű liget. Egy órakor itt jött össze a város szine-java a szokásos közebédre. A tágas terem zsúfolásig megtelt. Az első pohárköszöntést püspökünk mondotta O felsége a királyi párra, mit a közönség felállva hallgatott végig. Ezt követte a Csupor N. nyugalmazott főszolgabíró úr pohárköszöntése Szász Károlyra, a főpapra, majd nejére, családjára. Ezenkívül volt köszöntő Petri alesperesre, a megye, a járás és a város tisztviselőire s képviselő testületeire, az egyesült egyház szervezőire s kicsiny de lelkes munkásaira. Az uralkodó hangulatot nem lehet leírni, volt abban ámulat, buzgóság, lelkesedés, könyező megindulás. A magasban jártunk, köszönet érte a mi szeretett főpásztorunknak, mert ő csinálta, neki köszönhetjük. A társaság d. u. 5 óráig volt együtt, mikor főtisztelendő püspök urat, átölíözködése után, számosan keresztül a Tiszán Török-Becsére kisérték, hogy még azon éjjel visszautazzék a fővárosba, hova fontos teendők szólították Meg vagyok róla győződve, hogy Ó-Becsén még évtizedek múlva is emlegetni fogják. Lekészeink közül az ünnepélyen résztvettek; ev. ref. részről: Szász Károly püspök. Szalai József nagybecskereki lelkész és alólirott, ev. részről: Petri Károly alesperes, Róth Vilmos ó-verbászi, Róth Béla t.-becsei lelkész és a szeghegyi s.-lelkész. Végül fel kell még említenem, hogy a szövetségi szerződés revideáltatott. E szerint a különbözet kiegyenlítése után a vagyon felessé tétetett s telekkönvvileg is biztosíttatott. Mindkét felekezet összes ügyeit a saját presbyteriuma intézi, pénzeiket, jövedelmeiket külön kezelik, csak a közös ügyek fölött dönt a közös gyűlés. Szétválás csak három évi {elmondással eszközölhető, mikor a távozni akaró birói becsű alapján elégíttetik ki. Ime ezekről óhajtottam Nagytiszteletűségedet értesíteni, bizonyosan van, kit az efféle ügy érdekeli A sebtiben elhányt sorok hiányaiért bocsánatot kérve, maradok mély tisztelettel Feketehegy, 1896. június 15-én. Tóth Sándor, ref. lelkész.