Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-05-31 / 22. szám

Ez a hely, melyet közönségesen egy csoda-történetnek tartanak, bizonyítja, hogy csodák nem lehetnek, és téved az az ember, a ki csodára várakozik. A legnagyobb csoda az élet, és ez a csoda egyszerűen s megszakítás nélkül munkál közöttünk. Ismertem egy hölgyet, a ki húsz évig beteg volt s a ki képes volt félkelni, midőn azt hitte, hogy bőre alá morphiumot fecskendeztek, mikor az orvosa később megvallotta neki, hogy vizet fecskendezett a bőre alá — újra megbetegedett és nem sokára meg is halt. Krisztus tanításáról azt állítja, hogy annak sarkalatos alapelve ez lenne: »szegénység és vándorélet folytatása által juthatunk el az igazi életre«. Szerinte Jézus a hegyi beszédben tiltja nem csupán a gyilkosság minden nemét, hanem a rosszakarók ellen való ellenállást is. Tiltja az esküt, a mely igen jelentéktelennek látszik ugyan, de mégis az a forrása az erőszakos tetteknek. Tiltja a törvényszékeket, azaz a büntetések kiszabását és az erőszaknak való ellenállást. Tiltja a tulajdont, első tanítványai igen jól megértették őt e tekintetben. Tiltja az embereknek a nemzetekre való elkülönülését és mindazt, a mit mi hazafiságnak, honszeretetnek nevezünk.* »Az ebionitákról szólván, metsző gúnynval mondja a gazdag orthodox tanárokról: Ezeket az ebionitákat, a kik elfogadták Jézus tanításait, eretnekeknek nevezték, míg azokat, a kik feltalálták a Szentháromság dogmáját, a kik szentesítik a tulajdont, a kik törvénykeznek és helyeslik a háborút, Krisztus igaz követőjének hívják.« Krisztus személyéről némileg rejtélyesen beszél: »Ha ő Isten volna, vagy csak szent ember, vagy akár csaló lett volna is, tudván, a mit tudnia is kelle, hogy ő rá vonatkozólag a kételynek és hitetlenségnek mily tengere támadand : határozottan szólott volna. Megmondotta volna: »Igen, én vagyok a messiás* vagy »Nem, én nem vagyok a Messiás«. De Ő nem szólott semmit sem, nem mondotta sem egyiket, sem a másikat. Mind amaz önmagára vonatkozó nyilatkozatait, a melyeket az evangélisták megőriztek, ha ő az egyház értelme szerint Isten volna, kegyetlen hallgatásnak tekinthetjük: ha pedig pusztán ember volna, mint a történelmi iskola kritikusai állítják: akkor meg úgy tekinthetjük azokat, mint csalfa ámítást. Állhatatosan vonakodott ez érdemben határozottan nyilatkozni. Megelégedett azzal, hogy még világosabban és nyomatékosabban hangoztatta előbbi nyilatkozatait*. »Saját kilétéről és hogy micsoda értelemben Krisztus ő, az Istennek választottja és felkentje, és hogy mely értelemben nem a Krisztus ő, így nyilatkozik: Én és az Atya egy vagyunk! így felel a kérdésre; nem is válaszolhatott másképen, miután Krisztusnak, az Isten választottjának vallja magát, de nem a zsidó messiás eszméje értelmében. Ha azt mondja vala nékik, hogy ő a Krisztus: úgy a zsidók prófétát, királyt láttak volna benne és nem ismerhette volna fel benne az élet szellemét a minden emberek szíve értelmének megvilágosítóját. Ha más részről azt mondja vala nékik, hogy Ő nem a Krisztus, megfosztották volna amaz igazi gyönyörűségtől, mely az ő hivatása vala, a prédikálástól, e mellett még hazudott volna is, miután Krisztusnak, az Isten választottjának érezte magát. Megmondotta nékik, hogy az Atyától jött, a ki Őt elküldé: hogy egyedül az Atya akaratát teljesíté: hogy Ő a pásztor, a ki a nyájnak megmutatá az igazi ajtót; hogy örök életet ad azoknak, a kik hisznek 0 benne, 0 hozzá viszi őket, 0 és az Atya egy — azaz Ő lélek.* Majd hátrább valamivel világosabban beszél, a midőn Péter vallomását a Krisztus messiásságáról a következőkép fordítja le: »Te az vagy, a kinek mondod magadat, te benned van az élet igéje, te vagy az élet fia, a te tudományod élet«. S ezt írja: «Ha ezt a passust olvassuk az evangéliumokban valami megdöbbentőnek találjuk a zsidók vakságát. Jézus minden lehető formában kifejezi, hogy Ő hasonlít mihozzánk, s minden ember olyan mint Ő; de hát Ő az élő Isten fiúságának tudományát tanítja, mely tudományt lehetetlen más szavakba foglalni, mint a mint Jézus tanítja. Ezt a tudományt hirdeti. S mindenki épen az ellenkezőjét fogja fel, mindenki azt képzeli, hogy Ő magát Istenné tette. Folyton és folyton azt ismétli: Nem az, hogy én Isten vagyok, hanem hogy ti mindnyájan istenek vagytok. Én ember vagyok; a bennem lakó Isten által viszem véghez idvességemet; és ez az Isten, a ki minden emberben van, az igazi Krisztus. Más Krisztus sohasem jő el. De hallgatói közül senki sem akarja megérteni. Némelyek ezt kiálták elébe: Te vagy a Dávid fia: Istennek ismerik el és imádják Őt. Mások embernek tartván Öt, megfeszítik, mivel Istennek nevezé magát. Végre is csak egy tanítványa, Simon Péter érti meg tanítását és Ő akkor inté tanítványait, hogy Őt ne tekintsék Krisztusnak«. Az idézettek elegendők Tolsztoi vezéreszméjének megértésére. Az egész munka átalán véve nem költ kellemes benyomást. Krisztust komor filozófusnak festi, nem pedig szerető üdvözítőnek, ember-barátnak. Könyvét olvasván, a lélek nem ismeri meg azt az irgalmat, melyet egy valaki, a Krisztust Tolsztoinál jobban ismerő e szavakkal fejez ki: »A Krisztusnak ama szerelme szorongat minket». Ennél az orosz evangéliumnál sokkal többre becsüljük a keresztyénség evangéliumát. Chr. W. után —a—s. IRODALOM. ** Ezredévi ünnepi beszédek. A nagy nemzeti ünnep alkalmából elmondott imák és beszédekből számos jelent meg nyomtatásban. Szerkesztőségünk a napokban a következőket kapta: Gergely Károly nagybányai lelkész templomi imáját, beszédét (»Ezredéves Emlékkönyv* címen); Weber Samu szepes-bélai ev. lelkész ünnepi beszédét a városi közgyűlésen, német nyelven; Dömötör Bertalan tassi lelkész templomi imáját és beszédjét; Paulilc János budapesti ev. hitoktatónak az »Ev. Egyház és Iskola* pályázatán a második díjat nyert egyházi beszédét. A beszédeket erős hazafias szellem lengi át.