Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-05-03 / 18. szám

járulékainkat — - 14,824 frt 32 krral rendelkezik, mely egy özvegynek évi jutalékul 100 frt segélyt adhat. Nem sok! De ha Isten megáldja buzgó törekvéseinket s anyagi erőt ad a nagy terhek hordozásához: akkor biztos reménységünk lehet, hogy a prot. lelkész-Özvegyek és árvák nem szorulnak ezentúl kegyelem kenyérre! Kimondottuk hát nagy lelkesedéssel ennek is a fenmaradását, sőt továbbfejlesztését ; csak aztán ne kelljen kölcsönből, fedezni, leróni fizetési kötelezettségeinket! Kellemetlenül érintette közgyűlésünket a rég óta húzódó szendrői templomügy. A régi 4—500 éves templom fala kidőlve, romokban hever s az egyháztagok nem tudnak megállapodni sem az új tervre nézve. Egyik része a közönségnek díszesebb templomot akar építtetni; a másik fele megelégednék egyszerűbbel is. Úgy látszik az egyetértés és jó békesség hiányzik a szivekből. Bárcsak a küldöttség végre-valahára el tudná békességesen intézni e kínos ügyet! Megerősítette közgyűlésünk a kápolnai egyház 2300 forintos kivetési táblázatot, mely a régi adóság törlesztésére s az építkezés alatt levő templomtorony fedezésére fordíttatik! Igazán csoda, hogy össze nem roskad a nép a teher alatt! Megerősítette a domaki 250 frtos kivetést is, mely ez összegből megrongált templom tornyát akarja kijavíttatni. Több házi ügy s egy kellemetlen székper letárgyalása után az egyházmegyei bíróságnak is dolgot adott a s.-kazai felebbezéssel megtámadott papválasztás, mely szótöbbséggel megerősíttetett. E kellemetlen s az egyház belbékéjét felforgató ügy még a kerületen is bíróság tárgya lesz, mert panaszlók ez ítélet ellen felebbezést jelentettek be. A május 27-én Miskolcon tartandó kerületi gyűlésre elnökségen kívül kiküldettek mint képviselők papi részről: Surgon József, Palcsó Károly; vil. részről gróf. Vay Tihamér, Bobozy István t.-birák. Szuhay Benedek, kápolnai reform, lelkész. KÜLFÖLD. Németországi egyházi szemle. »A hitvallás westfáliai barátai* csakugyan győztek. Megtörtént tehát az, a mitől Németország liberális theol. köreiben egy idő óta olyannyira féltek, hogy a kultuszminiszter jogainak megszorításával bizonyos orthodox theol. és papi körök befolyásolták a bonni és marburgi theol. akad. tanszékek betöltését. Attól tartunk, hogy a theologia evangeliumi jellege, a hitélet bensősége és közvetlensége s a tudományos kutatás valódi szabadsága fogja vallani ennek kárát. A mit »a hitvallás westfáliai barátai* s egyéb orthodox papi körök hetek óta sürgettek, hogy t. i. a bonni és marburgi egyetem theol. fakultásán Grafe és Meinhold tanárok ismert hypothesiseinek elensúlyozásául két ú. n. »Strafprofessor* szerveztessék, immár megtörtént. Cremert és Weisst, két fiatal tanerőt nevezett ki Bosse miniszter a kérdéses tanszékekre. A kérdés a kultuszminiszteri tárca tárgyalásánál szóba is került. A miniszter azzal védekezett, hogy esze ágában sincsen a theol. akad. tanszabadság megszorítása vagy a theol. fakultások jogainak csorbítása, sőt inkább a két tanszék szervezésével az egyetemi theologia egyoldalú tanfejlődésének akarja elvágni az útját. S itt közelebbről a bonni tanszék betöltésére nézve a miniszter a pozitív irányáról ismeretes néhai Christlieb tanár áldásos működésére s a theologusok jelen csekély létszámára hivatkozik. Beyschlag szerint a miniszter informátiói tévesek és hamisak egyaránt. Christlieb formailag tehetséges, vonzó előadású pap és tanár s gyakorlatilag mozgékony methodista hírében állott, de tudományos tekintetben úgyszólván semmit sem produkált, sőt methodista irányú munkássága inkább kárára, mint hasznára vált a rajnai tartományegyháznak. S még kevésbbé lehet a bonni theologusok mai csekély létszámát a fakultás liberális irányzatára vezetni vissza, mivel Beyschlag szerint a fakultásnak legvirágzóbb idejében, tehát egy Nitzsch, Bothe és Borner tanárok korában sem volt több, mint 80—100 hallgatója. A theologusok létszámának a német fakultásokon való általános apadása egészen más körülményekben és viszonyokban leli magyamelyekhez mi Magyarországon is szomorúan érdekes és tanulságos adatokkal szolgálhatnánk. Hogy a miniszter a theol. akad. tanszékek betöltésénél a tudományos rátermettség mellett az egyház szavát is mérlegeli, az egészen természetes valami, mert hiszen a theologiának nemcsak tudományos, hanem egyúttal főleg gyakorlati vallásos és egyházi jelentősége van. A baj csak az, hogy itt Grafe és Meinhold tudományos theol. munkásságának ellensúlyozásáról s bizonyos orthodox papi körök uralmi törekvéseinek kielégítéséről van szó. S itt Beyschlag sajnálattal említi, hogy egy inkább református és uniói érzelmű tartományegyházba egy exclusio confessionális polemikus lutheránus férfit nevezett ki a miniszter. Ez esetből kifolyólag azt is sajnálattal konstatálja, hogy az előbbi szokással és eljárással szemben, mely a tudományos theol. rátermettséget is mérlegelte, ma a theologia ellenségei és megvetői ülnek »Mózes székében*, az egyháztartományok élén. Hogy hová fog vezetni az egyház és theologia eme mesterkélt ellentéte, a jövő fogja megmutatni! Attól tartunk, hogy a tudomány terén nyilvánuló erőszakoskodás a Wöllner- vagy Baumer-féle állami despotismusra fog vezetni! De a centrumpárt még mindig forcirozza a német birodalmi tanácsban az ú. n. paritás kérdését, mely nem másra, mint a porosz állam prot. alap jellegének a nép körében való aláásására törekszik. S ugyancsak sokat lamentál e német pápás párt a római egyház állítólagos mostoha helyzetéről a protestantismussal szemben, holott, mint a kultuszminiszter kimutatta, Poroszországban is épen ellenkezőleg áll a dolog. Élesen hangsúlyozta továbbá a miniszter, hogy a porosz népiskolát, mint tisztán állami intézményt a pápás egyházi egyeduralmi tendentiáknak kiszolgáltatni nem engedi; élesen visszautasította az ó-kath. püspökségre szóló 48 ezer marknyi államsegély ellen intézett oktalan támadást s az ó-katb. püspök választá-