Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-05-03 / 18. szám

és társadalmi rangbéli különbség az emberek között és a ki ez ellen békételenkedik, az fejjel megy neki a falnak, a fal fenn fog maradni, de feje összezúzódik. Mert ez volt és ez lesz az élet természete mindenkor. Ha egy szép napon minden vagyont egyenlően osztanának fel az emberek között, másnap már újra előállana a különbség, mert az egyik eladná, vagy elvesztené osztályrészét s a másik megvenné azt. És ha ebben az órában valami láthatatlan gyors erő eltörülne az emberek között minden rangfokozatot és osztálykülönbséget, a következőben már kiválnának az egyforma tömegből egyes erősebb eszű vagy karú emberek, kik a többi fölé emelkednének s vezető szerepre jutnának. Ez az élet természete. Ezt magyarázza Pál apostol is a korinthusbelieknek. I. Kor. 12. Nagyon különbözők a kegyelmi ajándékok, az egyiket arra rendelte Isten, hogy kormányozzon, a másikat arra, hogy engedelmeskedjék, az egyiket a tanításra, a másikat a hallgatásra választotta és egyiknek sem szabad zúgolódni a másik ellen, mert együtt képeznek egy egészet. És midőn ő is elmondja a régi római mesét, melyet Menenino A. mondott a szent hegyre kivonult népnek az egymással versengő tagokról, pompásan utal arra a harmóniára, melyet a részek egyesülése alkot, mi által kiegészítik egymást. Ezt a harmóniát hozza létre az emberek között a szeretet, mi által az ellentétek kibékülnek. Ez a boldogulás útja, mit Pál apostol drágalátos útnak nevez. Erre intettük a gazdagokat és előkelőket, erre intjük a szegényeket is. Ennek terjesztésére van hivatva a ker. egyház s jó volna, ha az egyház szolgái minél gyakrabban alkalmat találnának arra, hogy ezt az evangéliumot szegények és gazdagok között prédikálják. A ker. ember viszonyát a vagyonhoz sokan félreértik s úgy magyarázzák, mintha a keresztyénségnek szükségképeni folyománya a koldus élet volna. Pedig a dolog úgy áll, hogy a keresztyénség állapította meg az ember leghelyesebb viszonyát a vagyonhoz, midőn ezt kellő értékére szállította le s nem legfőbb jónak, csak olyan jónak tekintette, mely sok nemes és szép dolognak lehet forrása és eszköze s többre nincs is belőle szükség, mint a mennyi kit-kit viszonyai szerint a legfőbb jó, az Isten országa elérésére segíthet. Ez által eleje van véve ott, a hol a keresztyénség szelleme él a kapzsiságnak és sok más visszaélésnek s megelégedett lehet az ember a tisztes szegénység között is. Jó lenne ezt, különösen ma mindenekkel megértetnünk, ez által sok esetben megóvnánk az embereket az eltévelyedéstől s a socialismusnak legmérgesebb fogát ütnők ki. A kor szelleme előbb vagy utóbb válaszútra kényszeríti az emberiséget: állásfoglalásra a keresztyénség ellen vagy mellett. Ha ellene foglal állást, úgy ennek kiszámíthatatlan következményei lesznek, a socialdemokracia, az anarchia szele végig süvölt a világon s talán elsöpri a mai civilizációt, miként a népvándorlás vihara elsöpörte a régit. Ha mellette foglal állást, akkor nyilik meg a legjobb alkalom minden keresztyén embernek a legnemesebb miszszióra, egyesíteni az embereket abban a szeretetben, melyről Julián római császár csodálkozva tapasztalta, hogy még az idegen koldusnak is gondját viseli, mely az ellentétek között is létrehozhatja a harmóniát, mely összehozza a szolgát a szabadossal, a férfiút az asszonynyal, a kicsinyt a nagygval, s egyenlőséget és testvériséget teremt a tarka különbözőség közepette. Ez a szeretet a Jézus Krisztusban megjelent kimeríthetetlen isteni szeretet! Marton Lajos, hitoktató. Felirat a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszterhez a lelkészi kongnia tárgyában. Nagyméltóságú vallás- és közokt. Miniszter TJr! Kegyelmes Urunk! Magyarországi evang. ref. egyházunk egyetemes konventje hálás köszönettel vette Nagyméltóságodnak mult évi 30,172 és f. évi 1389. sz. a. kelt nagybecsű értesítését, melyek szerint az 1895. évi állami költségvetésben a különböző egyházak lelkészi illetményeinek kiegészítésére egyelőre átalányképen 100,000 frtban megszavazott összegből ev. ref. egyházunk részére 22,000 frtot folyósítani méltóztatott, nemkülönben a Nagyméltóságod részéről nyilvánított azon óhajtás kifejezését, mely szerint a szükségletek végleges megállapítása után törvényhozási intézkedéssel volna biztosítandó a lelkészi illetmények fokozatos kiegészítésére szükséges do'áció. Nem zárkózhatik el egyetemes konventünk annak teljes mértékben való elismerése elől. hogy ezen tény által megtörtént az állam részéről nemcsak elvi elismerése azon igénynek, melyet szegény egyházaink érdekében folyton hangsúlyoztunk, hanem egyúttal az első lépés is — bár egyelőre szük keretekben — megtétetett a haza és egyház szolgálatában oly sok érdemet szerzett szegény lelkészi karunk szomorú állapotának javítására. Teljes bizalommal nézve ennélfogva Nagy méltóságodnak kilátásba helyezett további lépései elé, tiszteletteljesen érezzük kötelességünknek, körvonalozni óhajainkat, ezen egyházunkra nézve oly fontos ügy végleges rendezése iránt. Bármily elismeréssel és hálával viseltetünk Nagyméltóságodnak eddigi javaslatai, s azok elfogadásában a törvény által mutatott készség iránt, mind a törvényhozás méltósága, mind egyházi érdekeink állandó alapra fektetése, mind végül a törvényhozási úton tett ígéret helyes beváltásának érdekéből csak oly eljárás biztosítaná egyetemes konventünket a jövő esélyei ellenében, hogy törvény útján mondassék ki az állam kötelezettsége lelkészi javadalmainknak 800 frtos kiegészítésére nézve oly módon, hogy egyházi szervezetünk értelmében megállapított évi összeg féléves részletekben bocsáttassék az egyetemes konvent útján az egyes egyházkerületeknek rendelkezésére s azok által az illetékes lelkészek kezeihez s ugyanazon úton terjesztessék fel a szabályszerüleg okmányokkal felszerelt számadás nagyméltóságodhoz. Magától értetik, hogy úgy az 1868. évtől kezdve folyósított, jelenleg 73,000 frtot tevő ez évi segély, mint az 1894. évtől kezdve közala-