Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-12 / 2. szám

Magához Adorjánhoz így ír: »Nem mehetek el. Calculus király (t. i. hugyköve. Ford.) nem ereszt. Egészségem megromlott s e nagy vihar bizony nem hozta helyre. Valamikor mindenki szeretett; most mindenki haragszik rám. Löwenben a barátok szidnak, Németországban a lutheránusok. Öreg koromban estem a bajba, akár csak egy egér a szarokkal telt edénybe. Szentséged azt mondja, hogy menjek Rómába. Akár csak a ráknak mondaná, hogy: Repülj! A rák azt mondaná: Adj szárnyakat. Én pedig azt mondom: Adjátok vissza egészségemet s ifjúságomat. Ha mérsékelten irok Luther ellen, akkor azt mondják, lágymeleg vagyok. Ha úgy irok, a mint ő ír, akkor meg darázsfészekbe nyúlok. Az emberek azt hiszik, hogy Luthert erőszakkal tönkre lehet tenni. Minél jobban erőszakoskodnak ellene, annál erősebb lesz. Ily dolgokat nem lehet erőszakkal gyógyítani. Wycliffe követőit megégették, de a tűz még füstölög. Ha Szentséged erőszakhoz nyul, semmi hasznomat sem veheti. De jegyezze meg azt Szentséged, hogy ha a barátok és papok csak magukra gondolnak, nem lesz jó vége a dolognak. Jobb lenne azt kérdezni, mi az oka a nagy keveredésnek s a szerint alkalmazni a gyógyszert. Kérje ki Szentséged a legjobb és legbölcsebb férfiak tanácsát®. Igv írt Erasmus; de hiába írt. Ó is hiába mondta a ráknak, hogy. Repülj! Hiába mondta a pápának: Légy okos! A pápát előbb képzelt csalhatatlanságától kellene megszabadítani s azután lehetne vele okosan beszélni. Adorján nem valósított meg egy reformot sem, mégis azt kivánta, hogy Erasmus segítsen neki. Erasmus végre elhatározta, hogy eleget tesz a pápa kívánságának s pedig akként, hogy Luthert nagyon meg ne bántsa, magának pedig veszedelmet ne szerezzen. Elhatározása mégis sok kínjába került, »Uzzah-ra kell gondolnom < — mondá tréfásan. »Nem mindenki való arra, hogy a frigyládát tartsa. Már annyi okos ember támadta meg Luthert s mi lett. az eredmény? A pápa átkozódik, a császár fenyegetőzik s az embereket üldözik, kínozzák. Mit tehet egy ilyen szegény törpe, mint én Hiszen Luther mégis csak eszköz az Isten kezében, mint Faraóh, Nabugodonozor vagy Caesar volt. Hiszen igaz, hogy sok baj van. A szertartások túlságosak. A hitcikkek valóságos tenger. Nyomorult barátok behálózzák a lelkiismeretet a maguk hasznára. »A pápa megbízottai gazemberek, a püspökök zsarnokok«. Utóvégre is az akaratszabadságról írt. Megtámadta Luther tanát a kegyelemről, de nem adott igazat Luther ellenségeinek. Azt hitte, hogy majd így Luthernek sem lesz ellene kifogása s a pápa is meg lesz vele elégedve. Természetesen csalódott. Luther bosszús volt. Adorján dühöngött. Erasmus egészen elkeseredett. Megunta a világot s a halál, még pedig a hirtelen halál után sovárgott. Sok nagy ember példájára, de ellentétben minden theologussal, a hirtelen halált a legnagyobb áldások egyikének tartotta. De a sok keserűség dacára nem roskadt össze. A klasszikusok és az atyák műveinek kiadása folyton kedvenc foglalkozását képezte. Utóvégre a dominicanusok elűzték Löwenből. Németországban meg a protestánsok nem szívelhették. Köve iszonyú kínokat okozott neki. de azért nem esett kétségbe. Elment Schweizba s ott a természetben keresett vigasztalást. Gyönyörködve nézte a hegyeket, a tavakat, a vízeséseket s kedvvel itta a jó borokat. A német borokat nem szerette, mert azokat meghamisították. A német borkereskedők ugyanis pápisták voltak s lelkiismeretlen emberek. Erasmus ki is kelt ellenök. »Nemcsak vizet — mondá — hanem enyvet, gyantát, ként tesznek a borba s aztán azt mondják, hogy elég jó az az eretnekeknek. A kik pénzt lopnak, azokat felakasztjuk, ezeket a gazembereket pedig futni engedjük, pedig nemcsak pénzt, de életet is rabolnak Persze a kereskedők eljárása is mutatja, hogy a vallásosság megromlása az erkölcsök megromlását vonja maga után. A hol tisztességtelen a kereskedés, ott a vallásosság is csak képmutatás. Erasmus végre Baselben telepedett le, hova a vihar még nem hatott el. Könyveibe akart temetkezni. De nem hagyták békén. Ellenségei szidalmazták. A fő-fő hatalmasságok még mindig hozzáfordultak tanácsért. Adott is tanácsot. de nem nyilvánosan. Azt ajánlotta, hogy hallgattassák el a papokat mindkét részről, szüntessék meg a vitatkozást, prédikálják a kegyességet, büntessék a béketűrőket s a hol az új nézetek meggyökereztek már, hát ott adjanak lelkiismereti szabadságot. A szép tanácsra senki sem hallgatott. A pápista püspökök és fejedelmek máglyára küldték az eretnekeket. A protestánsok ledöntötték a zárdákat. A pápisták azt mondták, hogy Erasmus is csak olyan eretnek, mint Luther. A protestánsok őt tették felelőssé az üldözésekért. Erasmust mindez rettenetesen bántotta. Szerette a csendet s majdnem megsiketült a lármától. Szerette a népszerűséget és rátámadtak minden oldalról. Másoknak, a kiket szintén így minden oldalról ostromolnak, azt a tanácsot adta, hogy hagyják lármázni a fekete csókákat, de maga nem követte a tanácsot. Mikor a kutyák nagyon közel estek hozzá; sarcasticus megjegyzéseivel rájuk csördített. Egyszer a nép kitöréséről szólván, elmondja, hogy egy szent képet égettek el. »Úgy bántották a szegény szentet* — mondá — »hogy szinte azt hittem, csodát tesz kínjában. Hisz hajdanában annyi csodát tett.« Mikor Luther egy volt apácát vett feleségül, a pápisták azt mondták, hogy az Antikrisztus születik e házasságból. »Na« — mondá — »ha minden barát és apáca Antikrisztust nemzene, akkor nagyon sok Antikrisztusnak kellene lenni. < Sokszor már Luther mellé akart állani, csak azért, mert nem tartott ellenségeivel. 60 éves elmúlt már. Egészsége egészen elpusztult. Arra gondolt, hogy Angliába megy. de ott is lángba borult már minden. Baselben hasonlóképen. Az egész föld ingott a harctól. »A lónak van patája« — mondá — midőn azt tanácsolták, hogy maradjon békén, »a kutyának foga, a méhnek fulánkja; nekem meg van nyelvem és tollam, miért ne használnám ezeket?* Csakhogy állást kellett volna foglalni s Erasmus nem tudott állást foglalni. A protestáns hitvallás negatív részét elfogadta, de a hit általi megigazulás tanát nem bírta megérteni. Azt hitte, hogy a Luther által keltett mozgalomban nincs szervező erő. Nem egyéb az, gondola, mint negatív forradalom, melyet a hatóságok ostobasága és gonoszsága idézettelő*. Ide-oda ingadozott hát élete végéig s csak azon kesergett, hogy mindkét fél bántotta. »Még Hercules sem küzdött egyszerre két szörnyeteggel. Nekem oroszlánokkal, cerberusokkal, scorpiókkal, sőt patkányokkal és legyekkel is kell küzdenem. Barátaim mind ellenségeimmé lettek. Lakomáknál, templomokban, a királyok udvarában, szárazon és vizén engem ütnek. István vértanúnak vagy Szent Sebestyénnek jobb dolga volt, mint nekem. Azokkal hamarosan elbántak. Még latin stylusomért is megtámadnak. Elborítanak szégyennel, gyalázattal. Nem rosszabb ez a halálnál? Sokszor úgy vonz a bosszú vágya, hogy majdnem Luther mellé állok. De akkor meg elgondolom, hogy miért emeljem fel kezemet anyám, az egyház ellen, a mely nevelt és táplált? De most már értem, hogy Ariár, Tentullián és Wycliffe. hogy szakadhattak el az egyháztól. A papok azt mondják: ellenségök vagyok. Miért? Mert a szerzeteseket