Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-04-19 / 16. szám

és a munka egyenjogúságának eszméjéből indulva ki. azt tényleg előállítani is törekszik. Az anarchismus pedig abban különbözik a socialismustól, hogy míg ez a közös működést szereti, annyira, hogy eszméinek megvalósítására még az állammal is szívesen kezet fog, addig az anarchismus retteg minden ilyenfélétől, alapelve mindenféle tekintély, hatalom és felsőség elleni erőszakos küzdelem s őrült eszméinek a létező állami és társadalmi rend szétrombolása által igyekszik útat teremteni. Ily élesen elkülöníteni ez irányokat egyébiránt csak elméletileg lehet, a gyakorlatban könnyű az átmenet egyikből a másikba s a kölcsönös egymásra hatás folytán különböző árnyalatokban jelentkeznek. A communismus elvei szerint a tulajdon semmi esetre sem jogos s nem egyéb rablásnál, tehát jogtalan birtokba vétele bizonyos javaknak egyesek részéről, pedig a természet minden embernek egyenlő jogot adott minden jó élvezésére. Következőleg az emberiségnek vissza kell térni a teljes egyenlőség állapotába, hol személy, észtehetség, rang, vagyon különbséget ne tegyen. Ilyen tanokat hirdetett Babeuf már 1796-ban s ezért a direktórium halálra ítélte. Eszméit azonban nem fojthatták el, mert néhány évtized múlva fokozott, erővel lépnek fel. Fourier, Proudhon, Cabet és többen e század derekán kifejtik s rendszerbe öntik Babeuf gondolatait. Fourier nézete szerint az állam közbelépésével lehet a mérleget a munkás-osztály előnyére a vagyonosokkal szemben egvensűlyban tartani. Az állam több phalanx-ra vagyis iparos telepre oszlanék fel, melyek keretében közös lenne a munka, a táplálkozás és szórakozás. Élükön egy választott kormány állana s együtt egy nagy munkástársulatot képeznének. Louis Blanc az állam kezébe adná a gyárakat s ez adna munkát a szegények nagy tömegének, igazságos bért szabván. Ez által megszűnnék a concurrentia a gyárak között s a munkások is mentve volnának a vállalkozók zsarolásaitól. Proudhon egy 1840-ben kiadott iratában határozottan a communismus szolgálatába szegődik s a tulajdont, főként azt, a mely nem a munka eredménye, rablásnak tartja. Proudhon a jövőbeli és általában eszményi társadalmi rend legjobb alakjának az anarchiát tartja, mely szerinte az önkormányzat legvégső határig való megvalósítása és így az emberiség fejlődésének legmagasabb foka. Vallás, család, házasság, állam, mindezek eltörlendők, mert csak az önzésnek forrásai, és egész Európának egy nagy sociáldemokratiává kell átalakulnia. Ebből fejlődött a mai anarchismus, melynek Proudhon a szellemi atyja. Érdekes kísérletet tett Owen skót gyáros, a ki, hogy világboldogító eszméit szabadon kifejthesse, Észak-Amerikába ment, itt egy coloniát alapított, melyben socialistikus törekvéseit megvalósítani akarta. A szükséges pénz hiányában azonban semmire sem mehetvén, visszatért csakhamar hazájába (1823—26) s ettől fogva iratai és előadásai által igyekezett a munkásosztályt elveinek megnyerni. A nagy gyárvárosokban socialista egyesületet alapított, hogy a nagyszabású társulás által szüntessék kölcsönösen a nyomort és mozdítsák elő a szerzés és élvezés lehetőségét. Egyesületei azonban nem sokáig állottak fenn. Owenhez hasonló gondolatokat táplált a francia Cabet az »ikariai colonia* megalapítója Amerikában, a ki a communismus szolgálatába állva, próbát tett, hogyan lehetne az embereknek vagyon-munka és élvezetközösségben boldogan és ártatlanul élni. Telepe azonban, melyet kétszer is megalapított, rövid idő alatt elpusztult, ő maga pedig elmenekült. (1842—56.) Sáint Simon gróf, ki először vagyonos volt, de kalandos vállalatai folytán elszegényedett, az ipar új organizációja által remélt jobb sorsba jutni. Szerinte minden vagyonnak tulajdonosa az állam s annak jövedelméből minden polgárt még pedig képességei és szolgálatai szerint kell fizetni. »Uj keresztyénség« (1826.) című művében ez elvet így formulázza: »mindenki képessége szerint, minden képesség munkája szerint jutalmaztassék !* Követője neki is akadt elég, de csak egy időre. Schultze-Delitzsch szerint a munkások önsegély által könnyíthetnek sorsukon ; álljanak össze, alkossanak önképző és segélyző egyleteket, gazdasági s takarékossági szövetkezeteket, s ezek által míg egyfelől értelmi színvonaluk emelkedik, másfelől közös erővel az uralkodó és rájok nehézkedő tőkével is tőkét állíthatnak szembe. De mindeme felsorolt férfiaknál és elméleteknél nagyobb jelentőségre emelkedett az újabb időben két zsidó férfiú híressé és egyetemessé vált socialistikus programmjával, úgy hogy nem csalódunk, ha azt mondjuk, hogy a modern socialismus ma is ezek hatása alatt és ezek alapján áll. Az egyik Lassale Ferdinánd, a német socialdemokratia szervezője, a másik Marx Károly, a ki meg az internationalis munkásszövetség megalapítója. Lassale egy boroszlói gazdag zsidó kalmár fia, tudományos készültségü ember, rendkívüli élességgel és tisztasággal formulázta világmegváltó elveit. (1863.) A munkások nyomorának oka az »ehernes ökonomisches Lohngesetz«, az ércből való gazdasági bértörvény, melynél fogva a tőke és a nagyipar uralma alatt a munkások bére mindig és mindenfelé fatalistikus szükségképeniséggel száll alá egész addig a minimumig, mely egy kis munkáscsalád eltartásának nélkülözhetetlen mértéke. A munkásosztálynak azonban jogos igénye van munkájának egész jövedelmére, s hogy ezt elérhesse, saját vállalkozójává, az üzletnek részesévé, társtulajdonosává kell lennie, tehát a nyereségben necsak a birtokos, hanem a munkás is részesüljön a kellő arányban. Mivel erre a munkásrend a maga erejéből nem juthat, az államnak kell segíteni. A szavazati jogot általánossá kell tenni, hogy a munkás-elem is érvényesíthesse befolyását és akaratát az állam kormányzásában s ekként az államot a munkások érdekeinek elősegítésére kényszeríthesse. Erre a célra alakult az »Allgemeine deutsche Arbeiterverein«, melynek első elnöke maga Lassale lön 1864-ben bekövetkezett haláláig. Ez az egylet kezdetben békés, törvényes úton, módon törekedett céljai felé, de később, kettészakadása után határozottan proklamálta a revolutio szentségét, a vallás jelenlegi állami és